vissza a főoldalra

 

 

 2010.04.09. 

Eddig 30 ezer euró gyűlt össze Szvatopluk szobrára

Eddig körülbelül 30 ezer euró gyűlt össze a Szvatopluk Polgári Társulás számláján, amelyből a pozsonyi vár udvarán szobrot szeretnének állítani a nagymorva uralkodónak. A három alapító közméltóság, Ivan Gašparovič államfő, Robert Fico (Smer-SD) kormányfő és Pavol Paška (Smer-SD) házelnök ezer-ezer eurót adományozott, a többi pénzt a lakosság küldte a számlára. „Kisebb összegek is érkeztek, 10, 20 és 40 euró különböző egyénektől, és csatlakoznak cégek is“ – mondta Paška. A szobor modelljét, az azzal járó szerzői jogokkal együtt, a tervező Ján Kulich szobrászművész ajándékozta a parlament hivatalának. A 7,8 méter magas bronzszobor márvány talapzaton áll majd, az elkészítésével járó költségek várhatóan 270 ezer euróra rúgnak. „Remélem, nyárra állhat a szobor“ – reménykedik a házelnök.

 

(Forrás: SITA)