vissza a főoldalra

 

 

 2010.04.09. 

Az első forduló után

Úgy döntöttünk Csurka Istvánnal egyetértésben, hogy Lezsák Sándor ellenében nem indulunk Bács-Kiskun megyében, s az olyan körzetben, ahol megkérték jelöltünket, hogy szerény lehetőségeivel járuljon hozzá a várhatóan első helyen végző fideszes képviselőjelölt első körbeni 50% fölé jutásához, természetesen adtuk támogatásunkat. Miután Budapesten és Pest megyében nem tudtunk listát állítani, gyakorlatilag eldőlt a sorsunk. Bár a pártnak nem hozott sikert ez a választás, de a nemzetnek azt reméljük, igen fontos napja április 11-e. Eldőlt, hogy az általunk elsőként leleplezett bolsevisták gyűjtőhelye, az új proletárpárt álruhában sem tudott hál’ Istennek az élre törni.

Az élen végzett viszont Tiszakécskén Lezsák Sándor. A 25 ezer leadott szavazatból 17 ezret megszerzett a lakiteleki alapító atyák egyike. A halkszavú tanárember az első körben 67,31 százalékkal nyert. A kampányzáró rendezvényen jelentettük be visszalépésünket Lezsák javára, a művelődési ház zsúfolásig megtelt nagytermében. Jó volt ott lenni, együtt Bíró Zoltánnal, az MDF egykori elnökével, valamint a Nemzeti Fórum és a Fidesz országgyűlési képviselőivel. Tiszta szívből gratulálunk Lezsák Sándor és valamennyi kedves barátunk eredményéhez.

Nem sajnáljuk, csupán megjegyezzük: kibukott az egyéni küzdelemből Szili Katalin, az Országgyűlés volt elnöke. Hogy így járt, abban nagy szerepe volt a korábbi miniszterelnöknek, Gyurcsány Ferencnek is. Mert azért csendben, a háttérben – vagy nem is annyira a háttérben – ment az öldöklő harc az MSZP-n belül. Kapolyi is leszerepelt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Hiába üzletelt az orosz államadóssággal az új parlamentben, nem lesz belőle még énekes halott sem. Az MSZP ezen a választáson csak azzal dicsekedhet, hogy százalékban mélyen alatta, de megőrizte a második helyét a Fidesz mögött. A szocialisták között állva maradt a küzdelemben Szanyi Tibor. Ő a következőket nyilatkozta: A közvélemény-kutatások szerint a jobbikosok másodlagosan az MSZP-t kedvelik, így elképzelhető, hogy a jobbikos jelölt kiesése az ő számára plusz szavazatokat hoz. Ebben bízik Szanyi Tibor. Mi meg csendesen hozzátesszük, hogy összenő, ami összetartozik. Az MSZP által gründolt ezen a választáson legalább 1 milliárd forintot elköltő új proletárpárt, a Jobbik majd kisegíti az MSZP-t és fordítva. Ezért kell odafigyelni az elkövetkezendő napokban a pártmozgolódásokra. Oda kell figyelni rájuk, mert tovább élnek a nagy átverési indulatok. A MIÉP megteszi a magáét, azt, amit tehet. Ismételten felhívja a választók figyelmét a bolsevikok alaptézisére: Mindent megváltoztatunk annak érdekében, hogy semmi se változzék.

 

Gy. B.