vissza a főoldalra

 2010.04.09. 

A társadalom a sajátjaként éli meg a média által belésulykolt véleményt

Dr. Kovács László, a MIÉP országgyűlési képviselőjelöltje

Csongrád megye 6-os számú választókerületében a hódmezővásárhelyi kórház orvosigazgatója, Dr. Kovács László indul a MIÉP képviseletében a közelgő országgyűlési választásokon. A bőrgyógyász-főorvost – aki a MIÉP általános elnökhelyettese és Csongrád megyei elnöke is egyben – a Magyar Megmaradás Közössége is támogatja.

– Elsőként adta le kopogtatócéduláit a MIÉP országgyűlési képviselőjelöltjei közül, amelyhez gratulálok, és amiből feltételezem, hogy viszonylag könnyen összeszedte az induláshoz szükséges mennyiséget.

– Kénytelen vagyok kijavítani: nem volt könnyű a cédulák összegyűjtése. Eleve nem könnyű egy olyan pártban politizálni, mint a MIÉP, amelynek minden cselekedetét, megnyilvánulását módszeresen elhallgatják, így sokan még a létezésünkről sem tudnak. Ez az elhallgatás bizonyos fokig még akkor is jelen volt a párt életében, amikor bent voltunk a Parlamentben, ám azóta oly mértékben felerősödött, hogy tulajdonképpen egy áttörhetetlen fal veszi körül a MIÉP-et. Ilyen körülmények között rendkívül nehéz a dolga annak az embernek, aki névvel és arccal felvállalja, hogy márpedig ő a MIÉP képviselőjelöltje. Nekem helyben, Hódmezővásárhelyen civil foglalkozásom és önkormányzati munkám révén talán van némi előnyöm, ám ennek ellenére kijelentem: csak azért voltam sikeres az ajánlószelvény- gyűjtésben, mert nem sajnáltam az erőt, energiát, fáradságot, és folyamatosan jártam a választókörzetemet mindaddig, amíg össze nem gyűlt a kellő mennyiségű cédula. A jelenlegi helyzetben csak ilyen hozzáállással, csak a személyes részvételével remélhette egy MIÉP-es képviselőjelölt, hogy sikerült abszolválnia ezt a nehéz akadályt. Ezt egyébként nem csak most utólag, a tapasztalatok birtokában mondom, hanem a kampány indulásakor is hangoztattam minden fórumon, választási gyűlésen, pártösszejövetelen. Előzetes várakozásom beigazolódott.

– Úgy fogalmazott, hogy a „jelenlegi helyzetben”. Mire gondolt pontosan?

– Arra, amit már az előbb is fejtegettem, hogy a MIÉP szemszögéből bizony roppant nehéz a mostani időszak. Tavaly ősszel létrehoztunk egy igen jelentős civil kezdeményezést, a Magyar Megmaradás Közösségét. Programalkotásra is alkalmas, neves szakértők által tartott konferencia-sorozatot szerveztünk a nemzeti sorskérdésekről a budapesti Gellért Szállóban, és ezzel párhuzamosan személyesen mentünk el az ország több pontjára. Az itt elhangzott előadások jóvoltából a MIÉP meglévő nemzetmentő alapprogramját elismert szakmai tudással rendelkező emberek véleménye alapján sikerült kiegészíteni, illetve aktualizálni. De a bennünket sújtó elképesztő mértékű elhallgatás mellett ezekből a tartalmas konferenciákból, és eleve a Magyar Megmaradás Közössége létrejöttéről gyakorlatilag semmi nem jutott el az átlagemberekhez. Azt is észre kell venni, hogy több, igencsak érdekes dolgot lehet tapasztalni a jelenleg is zajló kampányban. Elgondolkodtató például, hogy a Civil Mozgalom, amelyről a médiában sem hallani gyakorlatilag semmit, képes volt országos listát állítani. Ugyanígy érdekes fejlemény, hogy az alig egy éve alakult LMP minden megyében teljesítette a listaállítás feltételeit, miközben erre rajta kívül csak három párt volt képes. Közel két évtized közéleti szerepvállalása után azt mondom: valahol egy politikai nonszensz mindaz, ami ezt a mostani választást megelőzi. Nem tölt el örömmel a Jobbik térnyerése sem.

– Pedig sokan azt mondják: a MIÉP tulajdonképpen boldog lehetne a Jobbik erősödése láttán, hiszen ugyanazt képviseli a két tömörülés…

– Örülök, hogy ezt felvetette, mert itt van az egyik legveszélyesebb félrevezetés. Szó sincs arról, hogy a Jobbik egy „megfiatalodott” MIÉP volna, arról pedig végképp nincs szó, hogy a MIÉP és a Jobbik ugyanazt jelentené, hiszen több tekintetben is alapvető különbség van a két párt között. Vegyük először is a programot. Amíg a MIÉP Csurka István szellemi alapvetéseinek révén egy átgondolt, valódi alapokon nyugvó, keresztény- nemzeti eszmeiséget képvisel, addig a Jobbik esetében szó sincs önálló programalkotásról. Ők kizárólag a MIÉP által már másfél évtizede lefektetett, nemzetmentő program alaptéziseit vették át és hangoztatják sajátjukként, talán mondanom sem kell, hogy minden esetben a forrás megjelölése nélkül. Ha a társadalmi hátteret, az értelmiségi holdudvart nézzük, akkor is az tűnik szembe, hogy amíg a MIÉP mögött – de a Mártélyon tavaly alakult Magyar Megmaradás Közössége mögött is – komoly szellemi háttér állt és áll, addig a Jobbik ezzel nem rendelkezik. A vezetők személyét tekintve pedig egyszerűen ordít a különbség! Csurka István nemhogy a MIÉP, de már az egykori MDF 1987-es megalakulása előtt is a nemzeti ügyeket képviselte, igaz, akkor még nem politikusként, hanem közéleti személyiségként, mint író, mint értelmiségi. Csurka István – tetszik, nem tetszik ellenfeleinek – igazodási pont a nemzeti érzelmű emberek szemében. Amit Csurka István letett a nemzet asztalára, az örök! Vele ellentétben Morvai Krisztináról néhány évvel ezelőtt még csak a liberális értelmiség tudta, hogy kicsoda, hiszen teljes mértékben az ő köreikhez tartozott. Most mégis őt akarják a nemzeti radikálisok első számú személyiségévé tenni, amit az is mutat, hogy ő a Jobbik köztársasági elnök-jelöltje. Szeretném megkérdezni: van-e olyan ember az országban, akár a Jobbik szimpatizánsai közül is, aki tűzbe merné tenni a kezét, hogy Morvai Krisztina még öt év múlva is nemzeti elkötelezettségű lesz majd? Mert én nem tenném tűzbe, az biztos! Igaz, jómagam most sem sorolom őt a nemzeti tábor tagjai közé, nemzeti radikálisnak pedig végképp nem nevezném!

– Támadhatatlan az érvelése, amit hallgatva viszont rögtön kínálja magát a kérdés: mi a Jobbik megerősödésének titka?

– Ennek megértéséhez tudni kell, hogy a társadalom az ún. Gauss-görbe alapján mozog és cselekszik. Ez azt jelenti, hogy a társadalmi mozgások finom, összerendező vonalainak kibogozása, majd a szálak külön-külön történő felfűzése nem a sajátja egyes egyénnek. A politika területére vetítve mindez azt jelenti, hogy manapság abból a pártból válik komoly politikai tényező, egy-egy választást követően pedig kormánypárti vagy éppen ellenzéki parlamenti erő, amely mögött sok pénz és kellő szervezési hatalom áll, és amelyet a média, valamint a közvélemény- kutató cégek fajsúlyosként állítanak be. Pontosan ugyanez a folyamat figyelhető meg a Jobbik esetében, ennek köszönheti jelenlegi sikerét. A tömeg, azaz maga a társadalom a sajátjaként éli meg a média által belésulykolt véleményt, állásfoglalást, ténymegállapítást. Olyan – egyébként kézenfekvő – kérdéseket sem tesz fel senki, legalábbis nyilvánosan, hogy vajon miért éppen Morvai Krisztinát húzták elő a kalapból, és egyáltalán, ki állhat valójában ő mögötte? Vagy például mi az oka annak, hogy nyolc év szélsőségesen liberális kormányzás után – amely országunkat a csőd szélére juttatta – a Jobbik számára az MSZP, vagy a Bokros Lajos fémjelezte MDF-SZDSZ helyett miért a Fidesz és a MIÉP a fő ellenség?

– Mindezek tükrében milyen választási eredményt vár?

– A Fidesz-KDNP-szövetség győzelme egyértelműnek tűnik, annak csak az aránya kérdéses. Ugyanakkor konkrét végeredményt szerintem lehetetlen jósolni, már csak azért is, mert sok minden megtörténhet a választásokig hátralévő kis időben is. A nemzeti sorskérdések érvényre juttatása szempontjából nagyon jó volna, ha a Fidesz– KDNP kétharmadnál nagyobb győzelmet aratna. Indulásával ezt a célt kívánja szolgálni a MIÉP is. Félőnek tartom azonban, hogy a Jobbik megerősödése a Fidesz törekvéseinek gátja lesz majd. Nemcsak arra gondolok, hogy egy erős Jobbik-szereplés elveheti a kétharmadot a Fidesztől, hanem attól is félek, hogy parlamenti tényezőként a Jobbik hátráltatni fogja a kormányzó párt munkáját. Elég idős vagyok ahhoz, hogy emlékezzek: volt már egy rendkívül éles hangú, radikálisan kommunistaellenes párt Magyarországon a rendszerváltás idején. Sokak bizalmát meg is szerezték bátor hangú megnyilvánulásaikkal. Aztán amikor bekerültek a törvényhozásba, kimutatták a foguk fehérjét. Sok tekintetben vélek felfedezni párhuzamot a húsz évvel ezelőtti SZDSZ és a mostani Jobbik között… Csak remélni tudom, hogy végül nem mi, magyar emberek kerülünk ki megint vesztesként ebből az egészből!

Kovács Attila