|
 2010.04.16.
Elárvult imakönyv a villamosmegállóban
Imakönyvet találtam
egy villamosmegállóban. A BAH-csomópontnál a 61-es villamos
megállójában vártam a járművet. A szép tavaszi napsütésben
leültem a padra. Mellettem a másik pad üres volt, és egy
vastag, nagyméretű könyvre lettem figyelmes, ami ott volt. Önkéntelenül
a könyv után nyúltam, és kinyitottam. A könyv címe: Dicsérjétek
az Úr nevét! Görög-katolikus ima- és énekeskönyv. Nagyhét
hétfője volt, és az imakönyv a villamosmegállóban árválkodott.
Gyorsan lapozni kezdtem az imádságos könyvben. Kiadták
1993-ban Nyíregyházán a görög-katolikus Hittudományi Főiskola
gondozásában. Dicsérjétek az Úr nevét! 1199 oldalon keresztül
imádságok, Tropárok és görög-katolikus énekek. Mohón
olvasni kezdtem az Úr imáját, a Miatyánkot, majd az Apostoli
Hitvallást, a Hiszekegyet. Az imádságok szavai szépek, és
pillanatok alatt égbe emelnek. Na, most itt a kezemben az imakönyv,
amelyik elárvult. Miért pont nagyhét hétfőjén találtam meg
ezt a könyvet? Miért pont én? Nem tudom. Talán üzenet? Talán
figyelmeztetés? Ki láthat bele a történetek világába? Az
imakönyvet az ember kézben tartja, vagy a táskájába teszi el,
de nem lehet, hogy egy villamosmegállóban lerakja és
ottfelejti. Otthagyjuk, nem is figyelünk további sorsára.
Lehet, nem lehet, nem tudom, de a legkevésbé tartom valószínűnek,
hogy feledékenység okán maradt ott a Dicsérjétek az Úr nevét!
címet viselő görög-katolikus imakönyv. Akkor mi? Lehet, hogy
egy ártatlan öregúr, idős hölgy elunta a várakozást, sokat
kért Jézustól, Istentől, nem kapott rá választ, ezért
letette az imakönyvet, sorsára engedte, nem kell neki többé az
imádság. Valóban lehet ez? Ez szinte valószerűtlen, de mégis
lehet. Vagy talán új hitre tért a volt tulajdonos, és
csatlakozott a Hit Gyülekezetéhez vagy a jehovistákhoz, és nem
kell neki a görög-katolikus liturgia, a katolikus hit és a
nagyheti üzenet? Az is elképzelhető. Fel nem foghatom, miért
van szükség a látványos imakönyvcserbenhagyásra. Belelapozok
ismét a pedánsan bekötött, nem túlzottan használt könyvbe.
Mondjunk el egy imát a volt tulajdonosért, aki lehet, hogy most
keresi otthon ezt a könyvet, amit elhagyott. Vagy lehet, hogy nem
keresi, de gondol a könyvre, és tovább sajog a lelke valamiért.
Gondolatok zakatolnak a fejemben, érdekel ennek az imakönyvnek a
sorsa. Kié volt? És miért volt az övé? Annyi bizonyos, most már
az enyém, mert magammal vittem a könyvet. Magammal vittem, és
otthon a többi imakönyv, illetve Szentírás mellé raktam.
Felszálltam a villamosra, a ciszterek templománál még mindig a
könyvet tartottam kézben, és újra nem elmondtam, hanem
elolvastam a Miatyánkot. Most a tulajdonosáért vagy a volt
tulajdonosáért, hogy találja meg imakönyvét, és legyen
nyugodt az ő lelke, szíve, most, és nemcsak a nagyhéten.
Valamikor egy zaklatott nap után estefelé hazatértem, majd a
nyugalom következett. Nagyot sóhajtottam, és csak annyit
mondtam: Istenem. Majd hirtelen tovább folytattam a sóhajt: ne rémülj
meg jó Atyám, nem kérek tőled semmit. Bizony ez a mondat szörnyű
káromkodás volt, maga a bűn. Hogyan rémülhetne meg az Isten
az én egyetlen sóhajomtól? És hogyan gondolhattam azt, hogy a
kérés nyugtalansággal tölti el a Mindenhatót? Azóta sem
felejtem ezt a méltatlan sóhajtozást. Öntelt gondolat volt a
javából! Hiába mondom most, ne haragudj Istenem, nem akartalak
bántani, mert azóta számtalanszor fordultam hozzá: Ne hagyj el
Istenem! Ezt a korábbi sóhajt meg ezerszer megbántam. Fogalmam
sincs, hogy a talált imakönyv kapcsán miért ez jut eszembe.
Mert nagyhét van? Mert Jézus száját is elhagyta a panasz: én
Uram, én Istenem, miért hagytál el engem? De utána jött az a
vasárnap… Et resurrexit tertia die. Most ha az történt, hogy
azt az embertársamat, aki eddig magával hordta az imakönyvet,
elhagyta a hite, ne bánkódjék és ne féljen, mert végül is
úgyse marad magára. Mert ez a húsvét legszebb üzenete. Az
imakönyv pedig majd csak valamilyen úton visszakerül a gazdájához,
talán azáltal, hogy e sorokat most leírom a Magyar Fórumban.
Addig is forgatom majd lapjait, mert a görög- katolikusok imavilága
és liturgiája egeket nyitogat szépségével. A szegények egyházának,
a görög-katolikusságnak mindig szívbemarkolóak voltak a fohászai,
és eljutottak az Úr trónusához. Ezért van szükség erre a szép
imakönyvre, amit ugyan elhagytak, cserbenhagytak vagy letettek,
de az imakönyvek sorsa az, hogy azokat végül mégiscsak lapozzák,
forgatják hívő lélekkel. Úgy legyen. Ámen.
Győri Béla
|
