vissza a főoldalra

 

 

 2010.04.23. 

Kovács, vagy Gyurcsány a demokratikus kontroll?

–Tarlós István a fővárosi közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője hogyan értékeli az április 11-ei eredményeket?

 – A szocialisták 8 éves, illetve fővárosi 15 éves teljesítménye fölött mondott ítéletet a választó nép. A siker persze óriási, s nem is annyira a miénk, mint inkább egy népakarat érvényesülése. Így ítélték meg a szocialista-szabaddemokrata fúzió teljesítményét, és láthatólag egységet kívánnak a választók. Ennek az eredménye ez az óriási győzelem. Budapesten számomra különösen öröm, hogy 180 fokot fordult a helyzet, hiszen a 24 polgármesterből eddig csak 8-at adott a konzervatív gondolkodói kör, és a 32 egyéni budapesti parlamenti képviselő közül ötöt vagy hatot. Ehhez képest egy kicsiny pont, a XIII. kerület egyik felének kivételével narancssárga lett Budapest is, ami így tükrözi a fővárosi MSZP 15 éves működését, és az utóbbi évek szocialistákhoz köthető, de legalábbis az ő irányításuk mellett bekövetkezett botránysorozatot. A választások emellett még arra is választ adtak, hogy az ország lakossága arra az értékrendre, mentalitásra, szellemiségre nem kíváncsi a továbbiakban, amit az MDF vezetői és felső szintje képviselt már évek óta.

 – Még nem dőlt el minden, hátravan még április 25-e.

 –Így van, és látjuk azt, hogy az MSZP kétségbe- esetten küszködik. Négy helyen is visszaléptek az LMP javára. Kíváncsi vagyok, a baloldali szimpatizánsok hogy fogják azt értékelni, hogy az LMP meg egy helyen sem lép vissza a szocialisták javára. Ez azért érdekes dolog lesz. De nem biztos, hogy az LMP a hibás, itt a szocialisták mindent megmozgatnak most ellenünk. Nekem azért nagyon furcsa, hogy a szocialista vezetők most demokratikus kontrollról beszélnek. Nem bántásból mondom, de a szocialista vezetők közül nagyon sokan már ’90 előtt is politizáltak, nem beszélve vezető elitjükről. Hogy ne legyen ebből vita meg pláne pereskedés, kérdés formájában teszem fel, hátha van rá válasz: akkor most Lendvai Ildikó, Kovács László, Gyurcsány Ferenc, Kiss Péter, vagy Szekeres Imre közül ki képviselte a demokráciát 1990 előtt? Hogy beszéltek ezek az emberek annak idején a kapitalizmusról, a NATO-ról, a Közös Piacról, vagy melyik volt közülük az, aki nem ellenforradalomnak titulálta 1956-ot? Hát ezek után ez a demokratikus kontroll az én fülemben egy kicsit különösen cseng. De ők tudják, mit beszélnek. Én ezeket kérdezném meg tőlük, ha kérdezhetnék. Mi április 25-éig megint nem pozíciókat osztogatunk, hanem feladatokat, és azon leszünk, hogy azt az egységet próbáljuk megteremteni, amit a választók a jelek szerint elvárnak, minden szocialista ügyeskedés ellenére. Hozzáteszem, hogy én őszintén remélem, hogy a következő kormányzati ciklus nemcsak a mi szimpatizánsaink, hanem a baloldaliak meg a liberálisok számára is egy kellemes időszak lesz. És kívánom és tudom is, hogy nem úgy fogják érezni magukat, mint ahogy mi éreztük magunkat az ő politikusaik uralma alatt.

 

Győri Béla