vissza a főoldalra

 2010.04.23. 

Első az anyanyelv biztonsága

Embernevelés és értékteremtés címmel tartott közoktatási konferenciát a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) Rozsnyón 2010. március 27-28-án a Szlovákiai Magyar Pedagógusok 16. országos találkozója keretén belül, mintegy kétszázötven szlovákiai magyar pedagógus részvételével. Erről és az oktatásügyi minisztérium vádaskodásairól Pék Lászlót, az SZMPSZ elnökét, az MKP képviselőjelöltjét kérdeztem.

 – Kik és milyen igények alapján határozták meg a konferencia témáját?

 – A témát minden évben az SZMPSZ vezetése határozza meg. Ebben az évben úgy gondoltuk, hogy időszerű a nevelés kérdéseivel és az értékekkel foglalkozni. Erre azért is van szükség, mert tudjuk: a jó tanárnak a tantárgy keretei között meg kell találni az utat a tanuló egész lényéhez. Mi most elsősorban néhány területre összpontosítottunk: az irodalomra, a művészetekre, az etikára, a vallási nevelésre, a helyi értékekre, az óvodai nevelésre és az osztályfőnöki szerepkörre. A konferencia témája volt a szülő és az iskola kapcsolata is. Száz évvel ezelőtt egy édesanya idejének, energiáinak kb. 70%-át fordította gyermeke nevelésére, ez mára 7%-ra csökkent. Ezért nagy feladat vár az iskolára, mert a társadalmi és a politikai légkör igen megnehezíti az értékrend kialakulását, viszonylagossá teszi az igazodásai pontokat, s így az oktatás színvonalát is befolyásolja. A jó oktatáshoz, az ismeretek elsajátításához szükséges a motiváció is, ami sajnos sokszor hiányzik. De ugyanígy hiányzik a jó példa mutatása a gyermek felé, aki egyre kevesebb örömben részesül, főleg a csonka családokban. Feldolgozatlan kérdések halmaza foglalkoztatta a szervezőket: manapság mi az iskola feladata, fel tudja, fel akarja-e vállalni az intézmény a nevelést, milyen értékeket hagy nyomjelző izotópként az iskolai nevelés a tanulókban, együtt tud-e működni nevelő és nevelt az iskolai tanulási folyamatokban, példakép-e a pedagógus, a készség- és minden más közismereti iskolai tantárgyak a neveltség szintjének emelését szolgálják-e, szét szabad-e választani nevelést és oktatást egymástól, el tudja-e fogadni a pedagógus, hogy az oktatás tartalma a nevelést, a személyiségfejlesztést szolgálja?

– A paidagogosz szó eredeti jelentése: gyermekvezető. Ebbe e vezetésbe a nevelés, a példamutatás is beletartozik. A 21. század pedagógusának van-e ideje az iskolán belül az adminisztratív és oktatási feladatok mellett a nevelésre?

 – Nagyon kevés idő van nevelési feladatokra. Az elmúlt évtizedekben egy hatalmas tudományos és információs, technikai „robbanás” történt az oktatás területén. Megsokszorozódott az az ismerethalmaz, amit el kéne sajátítani a diáknak. A média és az adott korcsoport is befolyásolni szeretné a diákokat, s nem mindig az értékek mentén. Szlovákiában a pedagógusnak igen sok az adminisztrációs teendője, s ez hatványozottabban jelenik meg a magyar iskolák tanárainál. Az utóbbi néhány évben olyan törvények, rendeletek születtek az országban a kisebbségi iskolákra nézve, melyek felesleges adminisztratív munkákkal terhelik a magyar pedagógusokat. Tehát a tanárok szinte elvesznek a törvényi rendeletek ingoványában. Az anyagi források megteremtését elősegítő pályázatok megírásai szintén munkaigényesek. A kétnyelvű dokumentáció kérdése is felemészti az energiákat. Az ellenünk hozott tesztek, felmérések, ellenőrzések és a megfélemlítések is nagyban befolyásolják a pedagógiai, nevelői munkát. Be kell vallani, mi is hibásak vagyunk, mikor a modern technika „mindenhatóságában” hiszünk, s háttérbe szorul maga az ember.

 – Magyarországon több botrányos esetről lehetett olvasni, mikor a diák, vagy a szülő fenyegette, bántalmazta a tanárt. Volt erre példa Felvidéken is?

 – Szlovákiában olyan kirívó esetekkel nem találkozunk, melyekről a nyugati és a magyarországi sajtó gyakorta beszámol. Ez nem jelenti azt, hogy nem fordul elő atrocitás, de azokat helyi szinten igen jól kezelik, s nem kreálnak belőlük médiakampányt.

 – A konferencia utolsó előadója a dévai Böjte Csaba ferences szerzetes volt. Mennyi magyar tannyelvű egyházi iskola van önöknél?

 – Felvidéken a rendszerváltás után a római katolikus és a református egyház hozott létre kisiskolákat. Ezeknek a száma legfeljebb tizenötre tehető. Sajnos az utóbbi időkben csökkent az egyházi iskolák száma. Léteznek egyházi gimnáziumok is, közülük az ipolysági a leghíresebb, de ki kell emelni a komáromi Marianum iskolaközpontot, ahol óvodai nevelés és általános iskolai, gimnáziumi oktatás is folyik.

– Térjünk rá egy másik témára: Jan Mikolaj oktatásügyi miniszter szerint a szlovák nyelvtudás – különösen a magyar iskolákban – nem jó. Mi erről a véleménye?

 – A politikai elvárásoknak valószínűleg nem tudunk megfelelni. Ha olyanok kérik tőlünk számon a szlovák nyelvtanítás eredményét, akik a módszerben nem segítenek, s csak vádolni képesek minket, sőt sokszor még gúnyt is űznek belőlünk, akkor mi nem is akarunk megfelelni az ilyen elvárásoknak. Ez nem jelenti azt, hogy nem akar a magyar közösség megtanulni szlovákul. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a szlovák nyelvoktatás színvonala emelkedjen, de Mikolajéknak nem akarunk a kedvükbe járni. Az állam és az oktatáspolitika részéről nem kaptunk segítséget a szlovák nyelv tanításához. Ezt bizonyítani is tudom: évtizedek óta nincs olyan szlovák nyelvtanárképzés, amely a nemzetiségi iskolákba készítene fel pedagógusokat. A központosított tankönyvkiadás is gátló tényező. Nem a kommunikáció kialakítását segítik elő a tankönyvek. Nyelvtani szabályokat, szlovák irodalmat tanítanak, s ez nem szolgálja a hétköznapi életben fontos verbális kommunikáció elsajátítását. Az SZMPSZ több mint két éve létrehozott egy módszertani csoportot, mely metodikai útmutatót és munkafüzetet adott ki a szlovák nyelv oktatásával kapcsolatban a magyar pedagógusok részére. Ezt a csoportot mára akkreditálta a szlovák oktatásügyi minisztérium, így az 5.-es és 6.-os szlovák nyelvkönyveket mi készítettük el. Ettől függetlenül nem jó az együttműködésünk az oktatási kormányzattal. Mi segítséget várunk, s nem ledorongolást. A 9.-esek felmérésére szoktak hivatkozni a minisztériumnál, pedig a magyarok eredményei nem rosszabbak a szlovák iskolák átlagánál. Az óvodában is meg szeretnék erősíteni a szlovák nyelv oktatását. Ezzel sem tudunk egyetérteni. Mi jól tudjuk, hogy a kora gyermekkorban lehetséges több idegen nyelvet is elsajátítani, de azt mondjuk: ez nem mehet az anyanyelv rovására. Az idegen nyelv oktatásának az anyanyelv biztonságára kell épülnie. Az angol és a szlovák nyelv presztízsét szokták hangoztatni – sajnos még a magyar szülők is –, s ez az anyanyelv romlásához vezet.

 – Tudtommal Bugár Béláék azt javasolják, hogy az egyik idegen nyelv helyett lehetne erősíteni a szlovák nyelv oktatását.

 –Bugár Béla a politikai pályán csiszolhatná inkább képességeit… Jelentős teret kapott már így is a szlovák nyelv az oktatásban, s ezt fokozni felesleges. Azt is meg kell vizsgálni, hogy akik vegyes házasságokból jönnek, és ahol otthon a szlovák nyelvet használják inkább, azok tökéletesen beszélik a szlovák nyelvet. Vannak olyan gyerekek, akik inkább magyarul beszélnek a családban, azok kevésbé tudják, és vannak olyan tanulók, akik teljesen magyar közegből érkeznek. Tehát ez mind befolyásolja a nyelv elsajátításának módját. Jelenleg a magyar iskolákban rákényszerítik a gyerekeket nem csak a szlovák, de még két idegen nyelv elsajátítására is. Ezzel a követelménnyel nehezen birkóznak meg a diákok. Az lenne az üdvös, ha a harmadik idegen nyelv oktatása fakultatív lenne. Egy idegen nyelvet kéne alaposan megtanítani a magyar diákoknak. A tananyag zsúfoltsága miatt előállt ugyanis az a sajnálatos helyzet, hogy egyik idegen nyelvet sem beszélik megfelelően a magyar fiatalok.

Medveczky Attila