vissza a főoldalra

 

 

 2010.04.28. 

Megjelent a Magyar Fórum XXII. évfolyamának 17. száma!

Csurka István: A 2010-es tavaszi választások története és jelentősége (2.oldal )

Az MSZP vezetése látta, hogy a vereséget semmiképpen nem tudja elkerülni, és a kétharmados Fidesz többséget is alig. Ezért két romboló naszádot bocsátottak vízre, részben Európán kívüli, részben izraeli-amerikai segítséggel. De már kapkodva. Az első a Jobbik volt, amely a Torgyán- féle utcai álradikalizmus hangzavarával jobbról, azaz nemzeti hitelességét megkérdőjelezve akarta elhitelteleníteni Orbánt és a Fideszt. Éppen úgy üres hangoskodással toborzott híveket magának, mint Torgyán. Személyeket csábított át a MIÉP-től, és eszméket, jelszavakat vett át gátlástalanul, de fogalma sem volt a MIÉP eredendő harmadik utasságáról, keresztény és magyar mivoltáról, erős nemzeti elkötelezettségéről. Tündöklése, Balóné Morvai Krisztinával maga volt a radikális képtelenség. Ha a Jobbik és az MSZP fejenként elér húsz százalékot, akkor nincs kétharmadja a Fidesznek, és nem tud gyökeres változásokat elérni, s négy év alatt a sajtó segítségével különösebb nemzetközi támogatás nélkül is le lehet járatni. Ez volt a terv. A Jobbik feltöltése, mint ahogy ezt itt már megírtuk, a sikerességének állandó sajtóbeli hangoztatásával és demokráciára veszélyességének ugyancsak állandó felmutatásával történt. Az MSZP és az SZDSZ abból indult ki, hogy a demokrácia a nélkülöző tömegek szemében már nem érték, hiszen csak elvesz tőlük és hagyja kirabolni őket.

 Győri Béla: Kik ők (LMP) és mit akarnak? (5.oldal )

Schiffer András Szakasits Árpád dédunokája. Szakasits Árpádról tudjuk, Tildy Zoltán menesztését követően a köztársaság elnöke lett, majd az 1949-es alkotmány életbe lépésekor az Elnöki Tanács elnöke lett. Majd kisvártatva, 1950-ben Rákosi lecsukatta, és életfogytig tartó börtönre ítélte. Szakasits Árpád a szociáldemokraták vezérembere volt, egészen a kommunista párt és a szociáldemokrata párt egyesüléséig. Szakasits is lábhoz tett fegyverrel nézte végig a szociáldemokrata pártvezetés lefejezését. Nem volt Marosán, de végül is elárulta a szociáldemokráciát. Leányának, Klárának, akit a szakirodalom Schiffer Kláraként emleget, négy gyermeke volt. A történet egy részét Schiffer Klára könyvéből olvashattuk, valamikor a 70-es évek végén vagy a 80- as évek elején. Négy fia volt Schiffer Klárának. Leánykori nevén Szakasits Klárának. Az egyik fia sajnos öngyilkos lett, a másik a Társadalmi Szemlénél dolgozott Benke Valériával, a harmadik filmes volt, meg szociológus, a negyedik később Budapest főpolgármester helyetteseként tevékenykedett, eléggé el nem ítélhető módon. És amikor ez a Schiffer bezáratta a Thália Színházat, botrány tört ki, és a főpolgármester- helyettes urat a megboldogult, zseniális tehetségű Bubik István nyakon verte. Schiffer Péter bankfelügyeleti elnökhelyettesként dolgozott. E munkakörből éppen a hetekben távolította el Bajnai Gordon. Egyszóval nagy múlt áll a mai Schiffer , az LMP országos listájának vezetője mögött. Schifferék, merthogy többen voltak, aztán az idők múltával gyorsan leváltak Sólyom Lászlóról is. Ezután határozták el, hogy megalapítják ezt a titokzatos pártot.

 „Hajts, Szelifán!”

Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Holt lelkek c. regényét Győri Béla ismerteti (7.oldal)

Ez a címbéli Szelifán Csicsikovnak volt jobbágya, kocsisa. Csicsikov végigjárta – akarom mondani kocsikázta – a végtelen Oroszországot, holt lelkeket keresett, akiket felvásárolt. Hogy mi célból, ez majd a regény végén kiderül, így a mostani könyvismertetőm végén is rájöhet az olvasó, minek kell Oroszországban holt lelkeket vásárolni. Ez a Csicsikov különös figura volt. Az általa meglátogatott vidék annyira orosz volt, hogy az elképesztő. A XIX. század virágzásnak induló orosz irodalmában Gogol a legnagyobbak közé tartozott. Állítólag Dosztojevszkij azt mondta: mindannyian Gogol köpönyegéből bújtak ki. Ezt az állítást az irodalomtörténészek sorrarendre bizonyították. Úgyannyira Gogol köpönyegéből bújt ki az orosz, illetve a későbbiek során a szovjet irodalom, hogy a csúcsponton ott találjuk Mihail Bulgakovot, akinek valóban ősatyja volt Nyikolaj Vasziljevics Gogol. De ebből a szóbeszéd szerinti köpönyegből bújt ki Ilf és Petrov is. Róluk mondta egy irodalomtörténeti tanulmány, hogy a fiatalon elhunyt szerzőpáros. Fiatalon hunytak el Ilfék és Petrovék, ebben nekik, a korai halálban, Sztalin úr segédkezett.

 Van kiút a krízishelyzetből (9.oldal) (Medveczky Attila interjúja)

A magyar társadalom még mindig család- és gyermekközpontú? Az egész társadalom közös ügyének tekintjük-e a gyermekvállalás segítését? Ezeket a fő kérdéseket járjuk körbe dr. Kopp Mária orvos-pszichológussal, egyetemi tanárral, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének vezetőjével, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a Népesedési Kerekasztal megalapítójával.

–Minden európai országhoz képest nálunk mondják a legtöbben – a fiatalok több mint 70%-a – azt, hogy nem lehet igazán boldog az, akinek nincs gyereke. Magyarországon mind a mi, mind a KSH felmérései szerint a fiataloknak 3, legfeljebb 5%-a mondja azt, hogy nem akar gyereket. A megkérdezettek 60%-a két, s további 20% három gyermeket szeretne. Leegyszerűsítve 20 fiatal 23 gyermeket szeretne, de ehelyett csak 13 születik meg. Ez egy furcsa paradoxon: – mi erre alapozzuk a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalmat és a Népesedési Kerekasztalt– az értékek szintjén az emberek döntő többsége úgy gondolja, hogy a boldogsághoz szükséges a család és a gyermek, ám mégis csökken a népesség száma. Azokban az országokban, ahol odafigyelnek arra, hogy a megváltozott életkörülmények között miként lehet segíteni a gyermekvállalást, a kívánt, tervezett gyermekek megszületését, nő a megszülető gyermekek száma. A legjobb példa erre Franciaország, ahol sikerült nagyon jó mutatókat elérni.

 Győzzön a józan ész! (11.oldal) (Medveczky Attila interjúja)

Június elején választ Szlovákia. A választásokon természetesen a Magyar Koalíció Pártja (MKP) is megméretteti magát. Az MKP kulturális programjáról és arról, hogy a kálazi Csemadok Új Hajtás színjátszó csoportja műsorfüzetével állítólag megsértette az államnyelvtörvényt Bíró Ágnest, a párt kulturális alelnökét és parlamenti képviselőjét kérdezem.

 Veszélyben Kárpátalja egyetlen magyar gyermeklapja, az Irka. Idén is megtartották a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán az immár hagyományos húsvéti rendezvényt, amely jó példával szolgált arra, hogy miként lehet ápolni s ismét a hétköznapok részévé tenni hagyományokat. A vásár jótékonysági célt is szolgált. A tojáseladásból befolyt 877 hrivnyát a lap megsegítésére ajánlották fel.

– Mire elegendő, ez a hozzávetőlegesen 22 ezer forint? – kérdezem P. Punykó Mária néprajzi gyűjtőt, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség gyermeklapjának, az Irkának főszerkesztőjét.

–Egy lapszám nyomdaköltsége 15 ezer hrivnya, ami kb. 400 000 forintnak felel meg, így a 877 hrivnya jelképes összeg, ám mégis nagyon örülünk a magyar tanszék kezdeményezésének. Hadd éljek egy „hazai” példával. Kedves folyónk, a Tisza az én szülőföldemen ered. Ha felkapaszkodunk a Fekete-Tisza forrásához, láthatjuk, amint egy kőedénybe csöpög a Tisza… Elindul az erecske, s 50 méternyi út után már megizmosodva találkozik a Fehér-Tiszával, s Tiszaként fut le az Alföldre. Hátha csatlakoznak más erecskék is ehhez a 877 hrivnyás pénz-erecskéhez! Az Irka 5000 példányban jelenik meg. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség juttatja el a magyar iskolákba, óvodákba, ahol egy-egy helyi pedagógus terjeszti. (11.oldal)

 És velünk mi lesz? (12.oldal)

Újréti László, színművész: Nagyon szerette a közönség a Majálist, s mi havonta háromnégy alkalommal is előadtuk a Játékszínben. Sőt, vidéken is többször játszottuk ezt a darabot. Egyrészt a mű témája miatt hívtak le minket. Másrészt: egy helyszínen játszódik a cselekmény, a rendezés nem vett igénybe bonyolult színpadtechnikai eszközöket, s nem sokszereplős a dráma. Így könnyű volt utaztatni a Majálist. Ez a fővárosi előadásszám a mai viszonyokhoz képest soknak számít. Jelenleg egy kisebb színházban a premier után a darab kétszer-háromszor, s azután jó esetben havonta egy alkalommal van műsoron. 1988-ban még nagyobb várakozás volt az országban, mint jelenleg. Lehetett érezni, hogy rövidesen nagy változások lesznek. Legalábbis ebben bíztunk. Hittünk a tisztább és a szebb jövőben. Ez volt a darab sikerének igazi titka. Olyan írók, költők, művészek ültek a ’80-as évek közepén egy asztalnál, s beszélgettek a jelen problémáiról és a jövendőről, akik ma szóba sem állnak egymással. Akkor még nem alakultak ki teljesen a törésvonalak. A darabban vannak olyan mondatok, melyek tükröt tartottak a társadalom, az értelmiség elé.

 Szőcs Zoltán: Én itt vagyok, te pedig ott (15.oldal)

A választások idején különösen jól látszott az, ami amúgy hosszú évek óta domináns eleme a magyar létnek: katasztrofálisan megosztott nemzet lettünk. A Lendvai-Mesterházy duó Fideszt gyalázó szólamai egyszerre idézik az ószövetségi átkok és az óvodai logikájú érvelések világát: ráció még nyomokban sem, kizárólag indulat található bennük. Sokan és sokat beszélnek újabban az árkokról, és arról, hogy ezeket be kellene tömni. Nagy butaság, amivel nem szabad egyetérteni. Az árkok valóságos társadalmi mozgások vájta realitások, mesterséges megszüntetésük éppen olyan beláthatatlan következményekkel járna, mint árvíz vagy belvíz idején a pénzhiány miatt betemetődött falusi árkok hiánya: mindent elönt és elnyel a sáros mocsok, mert nincs elvezetési hálózat. Úgy tűnik, a politikai áramlások esetenként modellálhatók a víz áramlásának mintájára. Ezt már Petőfi is észrevette: „azért a víz az úr!”.

 A globális felmelegedés mítosz (19.oldal)

Ma már mindenki hallott a globális felmelegedésről és az üvegházhatásról. Az egyetemeken, főiskolákon is tanított elmélet szerint a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből (szén, olaj, fa) felszabaduló szén-dioxid a légkörbe jutva megakadályozza a földről visszaverődő napsugárzás egy részének távozását a légkörből. Így a szén-dioxid kibocsátása a föld általános felmelegedését okozza. A felmelegedés hatására a sarkköri jégtakaró megolvad, ezzel a tengerszint megemelkedik. Az alacsonyan fekvő területeket elönti a víz. Ráadásul a növekvő hőmérséklet óriási viharokat, elsivatagosodást, hurrikánokat és szökőárt okoz. Katasztrófa, amerre nézek. Csakhogy ez a széles körben elterjesztett és politikai szintre emelt elmélet korántsem biztos, hogy igaz. Ugyanis semmilyen tudományos igényű bizonyíték sincs a fosszilis tüzelőanyagok elégetése következtében a légkörbe kerülő szén-dioxid és a felmelegedés közötti összefüggés alátámasztására. Sőt. A szén-dioxid az üvegházhatású elegyek és gázok közül nem a legjelentősebb. A légkörben található vízpára lényegesen nagyobb mértékben felel a nap erejének csapdába ejtéséért. Így erősen kétséges, hogy a légkör 383 térfogatmilliomod részét kitevő szén-dioxid valóban képes kiváltani a rettegett felmelegedést. Tudósok egy csoportja határozottan állítja, hogy az egész felmelegedési mizéria és az üvegházhatás közötti összefüggés egy nagy humbug. Sőt, statisztikákra hivatkoznak, melyek szerint 1940-től a 70-es évek végéig – tehát a szén-dioxid-kibocsátás legnagyobb ütemű növekedésének időszakában – az átlaghőmérséklet határozottan csökkent.

 Kell-e félnünk az izlandi tűzhányótól? (19.oldal; Kovács Attila)

Ha túlzott mértékű hamu és por jut a légkörbe, amelyet a földi légkörzés nagy szélrendszerei mindenfelé szétterítenek, úgy a Nap sugarai már ezekről a por- és hamuszemcsékről visszaverődnek a világűrbe. Ennek eredményeképpen drámai mértékben lecsökkenhet a földfelszínt elérő napsugarak száma. Ha ez a folyamat megtörténik, akkor – függően a vulkáni hamu és por mennyiségétől és a szétterülés mértékétől – rövid idő leforgása alatt több fokkal csökkenhet a Föld átlaghőmérséklete, amely beláthatatlan következményeket jelentene az élővilág, és benne az emberiség számára! Akár egy új jégkorszak is eljöhet egyetlen vulkánkitörés következtében. Sietve le kell szögezni, hogy az eddigi tudományos vizsgálatok szerint az Eyjafjallajökull nem fog ilyen katasztrófát okozni, legfőképpen azért, mert bár működni működik, mégsem tartozik a legnagyobb földi vulkánok közé. Az viszont elképzelhető, különösen, ha működése ismét felerősödik, hogy az idei nyár időjárása változékonyabb és hűvösebb lesz, mint az elmúlt években.

 

Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!

Vagy fizessen elő a nemzeti radikalizmus hiteles orgánumára.

info@magyarforum.hu