vissza a főoldalra

 

 

 2010.04.23. 

A Jobbik nekrológja

Még nem is képviselők, még frakció sincs, még azt sem lehet tudni hányan lesznek, még össze sem tudtak veszni, hogy melyikőjük szobája nézzen a Dunára,  de nyugodtan megírhatjuk a prolipárt nekrológját. A Jobbiknak vége. Több okból. Egyrészt elképzelhető, sőt inkább valószínű, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti helyek kétharmadát és legalább olyan lényeges, hogy bekerült az LMP. Ebből következik, hogy a Jobbik áhított szerepét kiírták a darabból. Emlékszünk, Szegedi Csanád arról beszélt, hogy a Jobbik úgy fogja zsarolni a Fideszt, ahogy az SZDSZ zsarolta az MSZP-t. Csakhogy nem lesz itt a Jobbik semmiféle mérleg nyelve, sőt úgy tűnik, Szegedi nyelve illetheti a kormányzópárt alfelét. Ülésnapokon, akár többször is.

Az LMP bejutása átírta a jól kitalált forgatókönyvet. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a Szocialisták balról, a Jobbik pedig jobbról szorítja a Fideszt. Gyurcsány be is ígérte, hogy Ludas Matyiként nem háromszor, hanem huszonháromszor adják vissza a hiriget, a Jobbikot használva nádpálcának. Csakhogy Ludas Matyinak nem volt off-shore számlája Cipruson.  Így aztán a Jobbik-pálca is marad a sarokban, a bejárati ajtó mellett, hogy legyen mivel kipiszkálni a Camel-bakancs recéiből a kutyaszart.

Ennyi értelme maradt a félelmetes új erőnek, a nagy elszámoltatóknak. Azaz még sok vidám pillanatot szereznek majd, amikor összevesznek a frakciópénzen, amikor az In-kal Securityval őriztetik az irodáikat, hogy a feldühödött bakancsosok nehogy tunikán billentsék őket. Lesznek még itt verekedések, feljelentések, botrányok szépen.

De ezek már csak lelátói balhék maradnak, a meccset érdemben nem befolyásolják, ugyanis be se léphetnek a pályára. Ha netalántán mégis, akkor jön az a pár atyai pofon, ami be lett ígérve.

Mert bizony meg kell kérdezni a nagy elszámoltatoktól, hogy tessék mondani, hol az elszámolás a kampánypénzekről? Ugyan miből tetszettek összeplakátozni az országot, miből fizették a milliós bérleti díjakat, honnét volt a pártpénz? 

És ha netán kiderülne, hogy mégiscsak Záhony felé kell elindulni a titkos forrás után kutatva, akkor ebből bizony büntetőügyek lehetnek. Felsejlik a kép, ahogy Vona kőpapírollózik Zuschlaggal a séta előtt. És bizony az erkölcsi fölény Zuschlagnál lesz. Ő mégsem akarta a hazáját az oroszok prostituáltjává tenni.

A befolyással üzérkedők is elfordulhatnak a légüres térbe került párttól. Melyik játékgép-üzemeltetőt érdekel egy olyan párt, amin semmi se múlik. Ami nem tud elintézni semmit, mert nincs alkupozícióban.  Ha a Jobbik-frakció részt vesz a parlament ülésein, az maximum a büfé forgalmát növeli. Nincs semmi jelentőségük. A bizottságokban majd okoskodhatnak és ennyi. Esetleg valamelyik országgyűlési alelnök Jobbikos lesz. Amíg szét nem szakad a frakció. Arra pedig a személyi összetételt látva, nem kell sokáig várni.

 

Cz.