|
 2010.04.23.
Elment a legendás, zöld-fehér nyolcas
Emlékezés a 65 éves korában
elhunyt Varga Zoltánra
Április
9-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Varga Zoltán olimpiai
bajnok labdarúgó, a Ferencváros és a magyar válogatott
egykori zseniális jobbösszekötője. 1961-től volt a zöld-fehérek
játékosa, amelynek színeiben négyszer nyert magyar bajnoki címet,
1965-ben pedig az UEFA-kupa elődjét, a Vásárvárosok Kupáját
is megnyerte. 1964-ben Tokióban lett olimpiai bajnok. 1968-ban
disszidált, több híres külföldi csapatban is pályára lépett.
1996-ban a Ferencváros hívására hazatelepült, és a zöld-fehérek
edzője lett. Néhány hazai klubcsapat kispadja után egy időre
visszavonult a focitól, majd tavaly ő lett a gyulai Grosics
Gyula Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója. A legendás játékost
a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Labdarúgó Szövetség és
a Ferencvárosi Torna Club egyaránt saját halottjának tekinti.
*
Felfoghatatlan,
hogy a „Varga Zoli”, ahogy mindenki hívta őt, nincs többé.
Sokat hallottam róla kicsi koromtól kezdve. Édesapám, de még
a Nagyapám is azt mesélte, hogy a Varga Zoli egy elképesztő
tudású futballzseni volt. Én csak 1991-ben, tizenhárom évesen
láthattam először élőben, amikor Albert Flórián 50. születésnapján
ő is pályára lépett a gálameccsen. Az emberek sírtak örömükben,
hogy annyi év után újra a nyolcas Fradi-mezben láthatják, miközben
lökdösődtek, tülekedtek, hogy autogramot kapjanak tőle, vagy
legalább megérinthessék a mezét.
Ám
jöttek a bajok. Egyre többekkel konfrontálódott, látszólag
ő volt az összeférhetetlen, az üldözési mániás, a kerékkötő,
aki mindenkiben csak a hibát látja meg. Pedig nem így volt. Az
alázat hiányát, a nem megfelelő hozzáállást és az Üllői
úton már akkor is tapasztalható vezetői dilettantizmust tette
csak szóvá. Nem véletlen, hogy bár sok újság szándékosan
gyártotta az ellene szóló cikkeket, mégis százezrek
rokonszenvét vívta ki magányos harcával.
1997
nyarán alattomos módon kirúgták az Üllői útról. A legnépszerűbb
magyar csapat, a
Ferencváros máig tartó züllése akkor vette kezdetét! Varga
Zoli, a látszólag legyőzött Varga Zoli azonban nem tört meg,
sőt, újra és újra próbálkozott. Edzősködött a Honvédnál,
Dunaújvárosban, Diósgyőrben, és Győrött is. Ezek közül
kiemelkedik Dunaújváros. A másodosztályban vette át a
piros-fehéreket, akik akkor már tíz éve az NB-II-ben sínylődtek,
és azonnal feljutott velük az élvonalba. Ekkor több egykori
Fradi-játékos – Igor Nicsenko, Dejan Milovanovics és a
fiatalon elhunyt Zavadszky Gábor – követte Varga Zoltánt Újvárosba.
Kiváló csapat formálódott így Varga keze alatt. Újonc létük
ellenére egyik győzelmet a másik után aratták, az NB-I legstílusosabb
csapata lett a Dunaferr. Varga Zoltán rakta le a később magyar
bajnoki címet szerző, és a nemzetközi kupában is sikereket elérő
dunaújvárosi csapat alapjait!
Ehhez
a korszakhoz kötődik személyes barátságunk kezdete, amely
szívemben tartani fog
örökre. Varga Zolit követtük minden állomáshelyére két barátommal,
Ferivel és Mikivel. Ő pedig felemelt bennünket magához. Hamar
kiderült róla, hogy rendkívül
mély érzésű, melegszívű, segítőkész és jóindulatú
ember, aki szereti a hazáját. Külön is szólni kell nagyfokú
intelligenciájáról, kristálytiszta logikájáról, őszinteségéről
és kivételesen érzékeny lelkületéről, mert talán ezek tették
őt sebezhetővé, és vélhetően ezen tulajdonságai miatt volt
az átlagosnál több emberi konfliktus körülötte.
„Valahogy
mindig félúton”c. könyve, egyfajta „végrendelet” lett. Még
a mostani és a leendő futballedzők is találhatnak benne érdekességeket.
Varga Zoltán ugyanis számos edzői praktikáját közzétette
azzal a nem titkolt céllal, hogy támpontot, ötleteket nyújtson
a trénereknek.
Nagyon
sokan összeférhetetlen, kompromisszumra képtelen embernek titulálták
Varga Zoltán, ezzel indokolva regénybe illően különös életét,
majd edzői pályájának bukásait. Ezek az emberek végül is
nem tévedtek jellemzésükkel. Varga Zoli ugyanis valóban képtelen
volt a kompromisszumokra minden olyan esetben, amikor azok hazug céllal
akartak megköttetni. Önmagát és éppen betöltött pozícióját
sem kímélve, bátran szembeszállt a hozzá nem értéssel, a
sunnyogással, a tisztességtelenséggel. Nem tartott fenn ál-barátságokat,
nem járt „pofavizitekre”, és semmilyen kétes értékű
partira, összejövetelre. Barátaival szemben is kritikus tudott
lenni, ha okot látott erre, ám mindig érezni lehetett, hogy „értünk
szól és nem ellenünk”.
Saját
bevallása szerint is lényegesen többre vihette volna, ha „beáll
a sorba”, ha hajlandó bólogatni, vagy éppen bizonyos dolgok
felett szemet hunyni. Ő azonban jóval erősebb egyéniség volt
ennél! Mindvégig megőrizte értékrendjét, és véleményét,
állásfoglalását pedig saját lelkiismerete szerint alakította
ki. Akkor is így tett, ha tudta: ezzel esetleg újabb és újabb
nemtelen vádakkal kell szembenéznie. Ezért a magatartásáért
„cserébe” ellenségei elképesztő módokon és stílusban támadták.
Vajon hány évet vett el az életéből az a sok stressz, amit át
kellett élnie jellemessége, szókimondása és megingathatatlan
emberi tartása miatt.
Varga
Zoltán földi élete utolsó perceiben is hűséges maradt önmagához.
Játék közben, a futballpálya mellett halt meg. Azon kiválasztottak
egyike, akinek megadatott, hogy még életében legendává vált.
*
Isten
áldjon, Zoli!
Kovács Attila
|
