vissza a főoldalra

 

 

 2010.04.30. 

Aczél György intrikái

Régóta folyik a találgatás: mit tartalmaz az a 101 doboz, amelyet az amerikai Hoover Intézetben helyezett el 1996-ban Pozsgay Imre. Az egykori művelődési miniszter, államminiszter, államfőjelölt, majd 2005-ben Orbán Viktor Nemzeti Konzultációs Testülének tagja 2009-ben szabadította fel a "Pozsgay-hagyaték"-ot a kutatók számára.

 –Miért kellett ezt a gyűjteményt mégis külföldre vitetni? - kérdezzük Pozsgay Imrét.

 - 1996-ban keresett meg a Hoover Intézettől Maciej Siekierski, hogy szeretnének a rendszerváltás korszakából néhány információt szerezni. Hasonló módon megkeresték Wałesát, Havelt és Gorbacsovot is - ez a névsor meggyőző volt számomra. Ez a Horn-kormány legszigorúbb időszakában történt, így az is ösztökélt, hogy itthon nem éreztem teljesen biztonságban az anyagot. Aztán megvádoltak, hogy az ország érdekeit képviselő dokumentumokat kijátszottam külföldre; Magyar Bálint feljelentett, rendőrségi és adatvédelmi vizsgálat is zajlott az ügyben. Majtényi László adatvédelmi biztos azonban megállapította, hogy nem történt törvénytelenség. Mindenesetre egy időre zároltattam a dokumentumokat, tavaly viszont felszabadítottam őket a kutatás számára. Ettől függetlenül itthon is keresem azt az intézményt, amely gondjaiba venné és gyűjteménnyé minősítené az anyagot.

 - A dokumentumokból végigkövethető, ahogy az 1980-as éveket miniszterként kezdő Pozsgay Imrét kiszorítják a hatalomból, a Hazafias Népfront parkolópályának szánt főtitkári posztján azonban - a népi ellenzékkel való kapcsolatára alapozva - hátországot épít ki. Ma milyen a viszonya az egykori társakkal?

 - A két Sándorral, Sárával és különösen Csoórival szinte napi kapcsolatban vagyunk. Már a népfront főtitkárságát is velük átbeszélve és Illyés Gyula biztatására vállaltam el.

 - Kósa Ferenccel az MSZP első évét még közösen csinálták végig, ön azonban '90 őszén otthagyta a pártot. A filmrendezővel most milyen a kapcsolata?

 - A régi barátságra emlékező a viszonyunk, amiben benne van az a neheztelés is, hogy ő nem tudott dűlőre jutni abban a dologban, amiben én már '90-ben döntöttem. Találkozni azért szoktunk - legutóbb Csoóri nyolcvanadik születésnapján.

 - Mai szemmel nemcsak ez a kapcsolata pikáns: '82-ben ön írta alá a Nemzeti Színházból kiváló Katona József Színház alapító okiratát, amely a kísérletezőbb, "liberálisabb" felfogásnak nyitott teret, miközben az Aczél György által támogatott régi Nemzeti továbbra is a klasszikus nemzeti színjátszás eszményét hirdette.

 - Elsősorban nem egy irányzat helyzetbe hozása volt a célom, hanem hogy a színházakat kiragadjam Aczél kezéből, aki nagy kedvteléssel intrikált ebben a közegben. A fiatalokra viszont úgy tekintettem, hogy alkalmasak nagyobb feladatokra - miközben Aczél a Nemzetiben a régi bölény Nagy Pétert helyezte föléjük, egyre inkább konfliktusba kerülve egykori szövetségesével, Major Tamással is, aki végül a fiatalokkal együtt távozott a Katonába. Egyébként nem csak a "katonás" Zsámbéki Gáborékkal, de sok más "urbánus" értelmiségivel volt jó kapcsolatom, legalábbis Lakitelekig. Konrád Györggyel, Eörsi Istvánnal egy egyetemre jártunk, Levendel László lakásán pedig mindenkivel találkoztam, aki ebben a körben számított.

 - A Hoover-dokumentumokból viszont kiderül, hogy az ellenzéki népfrontot teremtő Bibó-emlékkönyv miatti megtorlás részeként az ön által irányított Művelődési Minisztériumnak is lépéseket kellett tennie az ellenzéki szerzők ellen. Vitányi Iván az egyik irat tanúsága szerint - mint a Népművelési Intézet igazgatója - '82-ben biztosította önt, hogy Kenedi Jánosnak többé nem fog munkát adni.

 –Ezek voltak azok az ügyek, amelyek miatt konfliktusba kerültem Aczéllal, mert átnyúlt a fejem felett, és Tóth Dezsővel, Vitányi Ivánnal meg másokkal döntött az én hatáskörömbe tartozó dolgokról. Úgy véltem, a Bibó-emlékkönyv az utolsó remény arra, hogy valamiféle nemzeti egység alapján lehessen cselekedni a rendszerváltásért. Sajnos az én szavam kevés volt; '82-ben le is váltottak a miniszterségből, és csak '88-ban vállalhattam újra kormányzati pozíciót. De ez már a rendszerváltás történetéhez tartozik.

 

(Forrás: Heti Válasz)