vissza a főoldalra

 

 

 2010.08.06. 

Moszkva nem engedi az ENSZ-be Koszovót

Oroszország továbbra sem ismeri el Koszovó függetlenségét, és nem engedi meg, hogy ENSZ-tag legyen – jelentette be az Oroszországi Föderációállandó képviselője a Biztonsági Tanács augusztus 4-ei ülésén. Ukrajna szintén bejelentette, hogy nem fogja megváltoztatni Koszovóval kapcsolatos álláspontját.

 „Oroszország eddig is támogatta, és továbbra is támogatni fogja a Szerb Köztársaság területi egységét és szuverenitását” – mondta Vitalij Csurkin (képen) az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdai tanácskozásán. Hozzáfűzte, hogy Koszovó még csak nem is számolhat azzal, hogy ENSZ-tag legyen. „Önök tisztában vannak az orosz állásponttal. Tudják, hoz ehhez az eljáráshoz a BT javaslatára is szükség van – márpedig közismertek a Biztonsági Tanácsban meglévő erőviszonyok” – mondta az orosz diplomata, arra utalva, hogy Oroszország vétójoggal rendelkezik a testületben.

 Mint ismeretes, az ENSZ hágai Nemzetközi Bíróságának idén júliusban született tanácsadó véleménye szerint Koszovó 2008-as egyoldalúan kikiáltott függetlensége nem ellentétes a nemzetközi joggal. Ennek ellenére több ország, így például Oroszország, Kína és Spanyolország továbbra sem hajlandó elismerni a független Koszovót.

 Augusztus elején Volodimir Handogij megbízott ukrán külügyminiszter is úgy nyilatkozott, hogy a koszovói függetlenség nem szolgálhat precedensként hasonló etnikai konfliktusok megoldásához. Ez ugyanis a szeparatista törekvések megerősödéséhez vezethet, ami Ukrajnát is érzékenyen érintheti. Ez alapján a kijevi kormányzat a továbbiakban sem hajlandó elismerni Koszovó elszakadását.

 

(Forrás: karpatinfo.net)