vissza a főoldalra

 

 

 2010.08.20. 

Kevés csak a pénzbírságok eltörlése az államnyelvről szóló törvényből

A Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek számára a néhány nappal ezelőtt elfogadott kormányprogram egyik fontos ígérete az államnyelvről szóló törvény módosítása. Tudjuk, hogy az előző kormány szándéka a törvénnyel egyértelműen a megfélemlítés, a fejekben való zavarkeltés és a kisebbségi nyelvek használatának a közéletből való kiszorítása volt. Azt is tudjuk, hogy a kormány, illetve a parlament a választási ciklus első harmadában a legaktívabb, s ilyenkor még komoly esély van egy releváns, elsősorban a nemzeti kisebbségek érdekeinek és elvárásainak megfelelő törvénymódosítás elfogadására. Éppen ezért a kormánykoalíció azon részének, amely felvállalja a nemzeti kisebbségek érdekképviseletét, addig kéne ütnie a vasat, amíg meleg. Tehát minél előbb napirendre kéne tűzni az államnyelvről szóló törvény módosítását. A legnagyobb gond a módosítás tartalmával lehet. A háttérinformációk alapján úgy tűnik, hogy a kormánykoalíció jelentős része csupán a büntetések és a pénzbírságok eltörlését tartja elfogadható megoldásnak.

Az MKP továbbra is azon a véleményen van, hogy az államnyelvről szóló törvény diszkriminatív, sérti az alapvető emberi és kisebbségi jogokat, és nincs összhangban a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájával. Ennek tükrében a legjobb megoldás a törvény megszüntetése lenne.

Tudatosítva azonban a szlovákiai politikai viszonyokat sajnos a törvény megszüntetésének nincs reális esélye. Ugyanakkor az MKP elfogadhatatlannak tartja azt a törvénymódosítást, mely csak a bírságok megszüntetését jelentené. Elvárja a kormánykoalíció pártjaitól, s elsősorban a Most-Híd párttól, hogy a törvénymódosítás szellemisége összhangban legyen azzal a gondolatisággal, amelyet a törvény 2009-es évi elfogadásakor módosító javaslataikkal Bíró Ágnes, az MKP alelnöke és A. Nagy László független parlamenti képviselő fogalmaztak meg. A törvénnyel kapcsolatos módosító javaslataik sok-sok hasonlatosságot tartalmaztak. Reméljük, hogy a Most-Híd párt, s annak parlamenti képviselői, élükön A. Nagy Lászlóval, újra beterjesztik azokat a módosító javaslatokat, amelyeket annak idején mi is szorgalmaztunk, s azokat a parlamenti többség el is fogadja. A pénzbüntetések és bírságok megszüntetése kevés. Módosítani kell mindazt, amit abban az időben nehezményeztünk.

Elsősorban a földrajzi elnevezések hivatalos kisebbségi nyelvhasználatát, a magánrádió és televízió sugárzások kisebbségi nyelvhasználatát, a feliratok, reklámok és értesítések kisebbségi nyelvhasználatának módját, a kulturális és oktatási rendezvények tájékoztatóinak kisebbségi nyelvhasználatát, az emlékművek, emléktáblák feliratozásának módját, az oktatásügyben az ún. egyéb pedagógiai dokumentáció vezetésének módját, valamint az egészségügy terén a kisebbségi nyelvek használatát.

Az MKP akkor tekinti majd a kormányprogram nyelvtörvénnyel kapcsolatos ígéretét betartottnak és teljesítettnek, ha nem csak a pénzbüntetéseket szünteti meg, de módosítja a fent említett nyelvhasználati területeket is, vagy legalább azok többségét.

 

Szigeti László

Az MKP oktatási és kulturális alelnöke

 

(Forrás: felvidek.ma)