|
 2010.08.20.
Két zsidó felügyelte a két ruszin pályamunkást
Bartha Miklós: Kazárföldön
Ady Endre az ír
úr megjelöléssel írt méltatóan Egán Edéről, aki a XIX. század
végén a XX. század elején Darányi Ignác földművelésügyi
miniszter megbízásából programot hirdetett a kárpátaljai
ruszin nép helyzetének javítása érdekében.
Mindenekelőtt az
első kérdés: milyen helyzetben voltak a századfordulón a
ruszinok Szolyvától Husztig és Máramaros környékén?
Elviselhetetlen nyomorban, kizsákmányoltságban éltek. Kik
voltak a kizsákmányolók? Először is Schönborn, a vidék
nagybirtokosa, aki 200 ezer hektárnyi földet kizárólag a vadak
táplálására és védelmére használt. Schönborn gróf, a vidék
ura soha meg sem fordult e tájékon. Kik voltak a kazárok? A
pontos megfogalmazás érdekében szó szerint idézek a könyv előszavából:
„Ők a XIX. századi
Oroszországból és Lengyelországból Galícián át Magyarországra
beszivárgott zsidók. Gyökértelen, tudatlan, balkánias benyomást
keltő kaftános, pajeszos emberek, akiket megjelenésüket követően
a beregi magyar parasztság – miért, miért nem? – kazároknak
nevezett el. Ez a terminus tehát nem Bartha Miklós leleménye,
és legkevésbé sem eufemizmus a zsidó szó kiváltására. (Ez
utóbbi különben sem számított még tabunak Bartha könyvének
írása idején.)”
Bartha éles különbséget
tesz e könyvben is a kazárok és a hazai zsidóság között.
Egán Ede
ruszinmentő munkásságát először a szolyvai járásban
kezdte, majd Máramarosban is igyekezett lépni. Megismerte és
felszámolta a kazár közvetítés módszerét. E közvetítésre
jellemző példa, ha két zsidó felügyelt két ruszin pályamunkást.
A kazárok jól működő
információs hálózattal rendelkeztek. Amikor hírét vették,
hogy a vasút pályamunkásokat alkalmaz, ők jelentkeztek munkára
80 fillérért, majd fogadtak két ruszint, akiknek 40 fillért
fizettek, és dolgoztatták a nyomorultakat, ők meg csak felügyeltek.
Egán Ede igyekezett felszámolni a felestehén módszerét. A kazárok
bérletbe kiadták teheneiket a ruszinoknak. Ők gondozták, táplálták
a más tehenét, és mire elszámolásra került sor a két fél között
– mármint a ruszin és a kazár között –, akkorra kiderült,
hogy a töméntelen munkáért még a ruszin fizet a kazárnak.
A legelőuzsora módszerét
is igyekezett Egán Ede felszámolni. Ez a Schönborn birtokából
bérletre nagyobb méretű bérletre legelőt adott ki a kazároknak.
Nem vesződött a ruszinokkal, akik két-három holdacskát béreltek
volna. Ezeken a legelőkön aztán busás juttatásért
legeltethették sovány tehénkéiket a ruszinok. Itt se maradt
haszon a „buta” ruszinjának.
A pálinkamérés
volt a legnagyobb haszonszerző forrása a kazároknak. A
kocsmatartás joga a kazároké volt, hitelbe adták a pálinkát
a ruszinnak, aki éhségében, fáradtságában nyakalta rendesen
a mérgezett italt, és ha már nem kapott kocsmáztatási jogot a
kazár, megnyitotta a kárpátaljai cukrászdákat. Na ott nem
volt cukrászati termék, csak pálinka, minden mennyiségben.
Számos efféle módon
szívta a vérét a ruszinnak a kazár. Ezt mind felismerte Egán
Ede, és szervezkedett, cselekedett ezek megszüntetése érdekében.
Nem sokáig tehette ruszinmentő munkáját, mert 1901-ben a kazárok
egyszerűen és kurtán-furcsán lelőtték, meghalt.
Nem járt jobban
Bartha Miklós országgyűlési képviselő sem, mert egy vita
folytán a kolozsvári szerkesztőségben megjelent két osztrák
tiszt, és megkardozta Barthát, csaknem kettéhasították fejét,
rettenetesen megverték. A két osztrák tiszt semmiféle büntetést
nem kapott, ezzel szemben őket előléptették.
Szóval innen
induljunk ki Bartha Miklós Kazárföldön című műve ismertetésekor.
Szőcs Zoltán írja
előszavában a Kazárföldön első fejezete előtt. Szőcs a
Budapesti Napló főszerkesztőjét, Vészi Józsefet, aki maga is
zsidó, idézi:
„Miért ne hinnők
hát el Bartha Miklósnak, hogy a kazárságban nagy a szellemi züllöttség,
és sok az erkölcsi meghibbanás? Miért fogadnók kételkedéssel
azokat a fejezeteket, amelyek a kazárság ravaszságát, kapzsiságát,
üzérkedését a földdel és a pálinkával, a pénzzel és az
élelmességgel űzött uzsoráját támadják. Ahonnan ez az elem
ide beszivárgott, az orosz városok gettóiból, nem hozhatott
magával sem tisztaságot, sem magasabb erkölcsi színvonalat,
sem a testi fáradtságnak megbecsülését, sem szociális ösztönt,
sem kultúrképességet. Ami antiszociális és kultúrképtelen
elem van ebben a barbár tömegben, azt bizony le kell róla
nyesni erős és ügyes kézzel. Ezt a tanulságot vonom én le
Bartha Miklós könyvéből.”
Vészi József így
fejezte be a kritikáját Bartha Miklós könyvéről.
Olvassunk bele az
első fejezetbe, amit már maga Bartha Miklós írt:
„Szeptember 7-én
érkeztem Szolyvára, a miniszteri kirendeltség központi műhelyében
fölütöttem sátorfámat. Innen kirándulásokat tettem
Beregszentmiklósra, F.-Viznyitzére, Puznyákfalvára,
Frigyesfalvára, Dombostelkére, Patkanyócra, Nagy-Marosra, Munkácsra,
Árdánházára, Hársfalvára, Sdenyovára, Vereckére, a
beszkidi csúcsra, Volócra, a Fircák-havasra, a névtelen
havasra, Ökörmezőre, Bisztrára, Husztra stb.
Aztán így
folytatja Bartha:
„Búzatermő
Magyarországnak van egy vidéke, ahol a nép évről évre százezer
számra mindig éhezik. Nem ismeri a jóllakás állapotát. Egész
élete abban a sóvárgásban telik el, hogy jóllakhassék. Íme,
az állattá fajulás útja. A kutya ragadozóvá lesz, a veréb
tolvajjá, ha éhes, a birka bőg, a ló nyerít. Ez a szegény nép
sem tolvajjá, sem martalóccá nem lett. Nem is kiabált. Némán
tűr évtizedek óta.”
Bartha Miklós követi
Egán Ede útját pontról pontra. Megvizsgál mindent és le is
írja könyvében. A következő fejezet címe: Egán Ede. Ez az
ír úr 1851-ben született, és 1901-ben gyilkolták meg.
Írja róla
Bartha:
„Hónapokat töltött
a hegyvidéki megyékben. Községről községre, emberről
emberre vizsgálódott, adatokat szerzett, meggyőződést érlelt.
Kezét rátette a viszonyok ütőerére. Figyelemmel hallgatta a
nyomor szívdobogását. Méregette azon lejtők esési
viszonyaira, amelyeken ez a nép a mélységekbe süllyedt. Tanulmányozta
a nép testi-lelki állapotát. Egyszerre dolgozott lélektani,
orvosi, gazdasági és szociológiai módszerekkel. Éles szemét
semmi sem kerülte ki. Mindazon szálakat összegyűjtötte,
melyek a népet a földhöz, a keresethez, a kocsmároshoz, az
uzsoráshoz, a templomhoz, a jegyzőhöz, a bírósághoz, a vármegyéhez,
az adóhivatalhoz, az erdőhöz, mezőhöz, baromhoz, hazához,
Istenhez és családhoz fűzik. Ezen szálakból fonta meg jelentését,
melynek első része a rutén nép gazdasági és erkölcsi állapotával
és a nyomor okaival foglalkozik.”
Bartha Miklós könyve
az első nemzeti szociográfiánk.
Tehát felszáll a
vonatra, majd megáll valahol egy állomáson, egy indóházba
megy.
„Légy kultúra
az étekzőhelyiségekben. Évek óta száradó és naponként felújuló
sörlocsadék a padozaton. Paradicsomfoltok az asztalon. Penészes
torta a desszerttartókban. Avas és vastag zsírréteg a
mosdatlan kezű pincérek frakkján. Mindez méregdrágán
fizetve: íme a magyar vasút, a magyar vasúti vendéglők és
indóházak típusa.”
Így indul el a
kazárok nyomába Bartha Miklós.
„A mi zsidóinkból,
akik velünk barátkoznak, velünk étkeznek, velünk örvendeznek
és velünk szenvednek, egyetlen vonás sincs bennük. Tehát
senki se csináljonzsidókérdést a kazárkérdésből. Nincs itt
szó vallásról, egy fajról beszélek, amely becsempészte magát
hazánk felvidékére, s meglepte a bennszülötteket, miként a
penészgomba a védtelen organizmust.
Azokról beszélek,
akik magyarul sem tudnak, sem tudni nem akarnak. Egy vad törzs
nyelvét beszélik, melynek se nyelvtana, se szótára, se
irodalma nincs. E faj terjeszkedik, miként a fecskefonál a lóherésben.
Körülfonja, behálózza, rátapad, kiszívja, s mikor elpusztul
a megtámadott növény, aki tovább kúszik az élősdi újabb áldozat
után.”
Néhány sor
abszolút jellemzés. És közben ellátogatunk Munkácsra az
uradalomba.
„Balról az ősbükkerdőség
egyik kapuján tornyos kastélyt látsz messziről. Új épület,
melyet Schönborn Ervin gróf őmagassága építtetett. Zene
durchlaucht. Mert modernizált família, autonóm családjoggal és
házasságszabályozó hatalommal. Majdnem uralkodó nemzetség.
Ha fenség volna, uralkodó volna. De csak magasság.”
„Ez a kastély
240 ezer katasztrális hold hitbizományi birtok fölött
uralkodik. Mintegy 200 község, nem nagyok, de 200, együtt
ezekkel az enklávékkal kitesz a birtokterület legalább 40 négyszögmérföldet,
tehát nagyobb mint Árva, Esztergom, Moson, Ugocsa, Csanád, Liptó
vármegyék külön-külön. Másfél akkora, mint Túróc megye.
Alig kisebb Győrnél, vagy Abaújtorontálnál. Saját megyéje
területéből majdnem kétharmadot foglal el.”
Ez a nagybirtok a
vadak életterét szolgálja. De a vadak éppen a ruszinok földjeit
dézsmálják, pusztítják. Az uradalmi erdőszemélyzet legfőbb
dolga a vadak nyilvántartása. A ruszinok erdőtüzekkel védekeznek
a vadak dúlása ellen. Gyerekek éjszakáznak a földek szélén,
meg a szülők is. Így egész éjjel ébren vannak, ezek után
mehetnek dolgozni.
Azt írja Bartha:
„Hóharmatos
hideg éjszakák voltak már akkor azon a vidéken. Télikabátban
is fáztam. Némelyik őrtanyán csak gyermekek üldögéltek. Egy
kis földhányás némileg védte a tüzet is az őröket az északi
szellőtől. Egyik-másik tűzhelyre bögre van állítva. Krumpli
főhetett benne, vagy aszalt vadalma. Nedves, félig rohadt szalmán
guggoltak, némelyik egy kövön, másik a földön.”
Kimondhatatlanul
szánandó volt ez a kép.
Néhány szó ismét
a kazárokról:
„Nem szántok,
nem gazdálkodom, mondja az öreg kazár. Földjeimet haszonbérbe
és részibe adom a parasz-toknak. Nem érdemes itt a földdel kínlódni.
Beszélgetésünk németül folyt, én törtem a nyelvet, ő
rontotta. Végre magyarul szólottam hozzá. »Nem tudok
magyarul.” Volt-e katona? Abban az időben nem vették ezt olyan
szigorúan. Csak a vigyázatlanokat sorozták be. Hány éves?
„Hetvennégy.”
– Ötvenkét év
előtt éppen huszonkettő volt. Akkor csak szolgált a honvédségnél?
„Nem szolgáltam. Katona csak úgy lesz az ember, ha muszáj.«
Mi akkor itt, a Vereckei-szorosban mindannyian szállítással
foglalkoztunk. A muszkák részére? „Igen. Jól fizették?
Meghiszem azt. olyan briliáns üzleteket soha nem csináltunk.”
Majd az öreg kazár
tovább motyogta. Megtudhattuk tőle:
„Gyermekeit kiházasította,
unokáit fölnevelte, vidékét kizsarolta, fináncnak, zsandárnak,
bíróságnak nem vétett, hatósággal pörbe nem szállott, űzte
a szeszcsempészetet, az áruuzsorát, a pénzuzsorát, a
gabonauzsorát, és a felesmarha-uzsorát. A többi is így él,
nem tanul, nem művelődik, nem mosdik, csinálja az üzletet és
a gyermeket. Esküszik hamisan, sokszor gyújtogat. Megcsonkítja
ellensége barmát, vádaskodik alaptalanul, veszteget, ahol
lehet, korrumpál mindenütt. Péntek este gyertyát gyújt, és
megfürdik a rituális lében, hangosan imádkozik, és némán
csal. A földről lenyúzza a termőréteget, a népről a bőrt.”
Bartha leírja a
kazár exodus kezdetét.
„1868-ban kezdődött,
és jöttek a hátukon batyuval, a kezükben hamis mérleggel,
hordójukban mérgezett pálinkával. Jöttek azzal a kereszténygyűlölettel,
melyet lelkükben az oroszüldözés megérlelt. Azzal az üzleti
élelmességgel, melyet bennük a századok kifejtettek. Azzal a
felfogással, hogy másokat rászedni szabad. Másokat károsítani
nem cudarság; másokat tönkretenni nem szégyen. Jöttek tízenként,
jöttek százával, jöttek ezrével.”
A kazár pálinkával
etette, hülyítette és pusztította a ruszinokat.
„Ám a pálinka
a kazárnál van. Sárkány őrzi a drága kincset. Hordószámra
áll nála az a bűvös életnedv, mely erőt fokoz, éhséget
csillapít, nyomort feledtet. Micsoda gazdagság, mekkora hatalom,
minő boldogság bírni, kezelni, szagolni ezt a sok pálinkát.”
A kazárok voltak
a pálinkakészletek urai, a kazárok voltak a marhacsordák urai,
a legelők kihasználói és a kereskedelem föltétlen urai.
Minden követ megmozgattak Egán Ede kísérletei ellen. Egán Ede
hitelszövetkezetet szervezett. Őrjöngtek a kazárok. Kezük elért
Budapestig is. Aztán boltokat nyittatott, állami boltokat Egán
Ede, hogy ne szoruljanak a ruszinok a kazár uzsorára. S nem volt
mindenütt megfelelő iskola, volt néhány „államszki”
iskola, a görögkatolikus egyháznak is voltak iskolái, és
voltak a zsidóiskolák, ahol a bocher volt az úr. S ha egy kazár
gyerek inkább átment az állami iskolába, utána ment a bocher,
és addig ütötte a gyereket, míg az visszament az ő keze alá,
és tanulta a Talmudot forgatni.
Azt írja Bartha:
„Külön
fejezetet szentelek a vidék görögkatolikus lelkészi karának.
Ha ez a kis mű úgy marad fönn, mint a rutén akció egyik szerény
emléke: akkor ennek az emléknek a dísze Darányi miniszter, az
erőssége Egán Ede, és talapzata a lelkészi kar legyen. A lelkészek
buzgósága nélkül nemhogy sikerekről nem beszélhetnénk, de még
megmozdulni sem lehetett volna. Ezt a hazafias, céljában tiszta,
eredményében nemzeti akciót Firczák Gyula görögkatolikus püspök
tartotta a keresztvíz alá. Ő dajkálta kezdettől fogva az újszülöttet.
Bátran el lehetett mondani, hogy az Egán gazdasági és nemzeti
törekvéseit ő avatta föl és szentelte meg.”
Keserűen jegyzi
meg a könyv szerzője:
„Minél tömegesebben
vándoroltak be Galíciából, annál nagyobb méreteket öltött
a rutén kivándorlás. A betolakodók kinyomták a helyükből a
bennszülötteket. Ez a folyamat három évtizede tart. A sorvadás
fokozatosan és vidékenként vett erőt a népen. Emiatt nem
okozott feltűnést. Egy kazár kiszorított az ősi tűzhelyről
négy-öt rutént. A kazár mindenütt mutatta magát, minden üzletnél
megjelent, minden vállalatnál közreműködött, és ezzel megötszörözte
magát. Papnak, tanítónak feltűnt a népdeficit. Fináncnak, közigazgatásnak,
bíróságnak nem tűnt fel, mert ennek az aktája szaporodott a
kazárok szaporodásával. Most már (1901) hatvan ezerre teszik
az észak-amerikai státusokban letelepedett rutének számát.”
Az már a könyv
megszületése után történt. Nem jött jobb sors erre a vidékre.
Csehszlovákiához kerültek, majd néhány évtized után a
Szovjetunióhoz, a hontalannál is hontalanabbak lettek a
ruszinok. Nem csodálkozom, csak megdöbbenek. Egán Edét büntetlenül
egyszerűen lelőtték a kazárok.
Bartha könyve háromszor
jelent meg. Először 1901-ben, majd a 30-as években, és
harmadszor 1996-ban a Magyar Fórum kiadásában. Ezelőtt néhány
évvel tartotta a ruszin ideiglenes kormány Csepelen a Csiliben
az első ülését. A ruszinok Magyarországhoz szerettek volna
csatlakozni. Ebből sem lett semmi. Vajon most hogyan él a rutén
nép?
(Bartha Miklós:
Kazárföldön)
Győri Béla
|
