vissza a főoldalra

 2010.08.20. 

A verbunkos mestere

Lavotta János zeneszerző, hegedűművész, a verbunkoszene egyik úttörője, Bihari Jánossal és Csermák Antallal együtt a verbunkos triász tagja, 1764. július 5-én született Pusztafödémesen. Édesapja hivatalnok volt Pozsonyban, majd Budán. Apjától, ki elég képzett zenész volt, már korán megtanult alapfokon zenélni, így tízéves korában már hegedült is. Első tanítója azonban Zavadi Bonaventura, Esterházy Miklós József herceg egykori udvari zenésze, Haydn zenekarának tagja volt. Nagyszombatban, majd Pozsonyban tanult, ez utóbbi helyen jogi tanulmányokba kezdett. 1786-ban Pestre került, ahol folytatta jogi tanulmányait. Zenetanárai Hossza Ferenc, Glanz és Zistler voltak. Első kompozíciója még Nagyszombatban keletkezett Rhetorica címmel. Katonaévei után Bécsbe ment, azután Fraknóra, végül Pestre. Hivatalnok lett a kancelláriánál 1791-ig, majd Zichy Károly fiainak nevelője volt. Ezután döntött végérvényesen a zenei pálya mellett, s 1792-93-ban a pest-budai magyar színjátszó társaság muzsika-direktoraként működött. Már Pesten adott hangversenyeiben bemutatta néhány magyar szerzeményét és ez volt az első eset, hogy a magyar zene múzsája hangversenyteremben megszólalt. E művek eredetisége és még addig nemigen hallott virtuózi előadása egészen felvillanyozta a főváros közönségét és Lavotta olyan hírnévre tett szert, hogy Sándor Lipót nádor a művészt ebédre hívta magához, ami ritka kitüntetésnek számított abban az időben. 1797-99-ig Miskolcon tartózkodott. 1802-04-ben a kolozsvári színtársulatnál karnagy volt. Ettől kezdve 1816-ig sorra járta a nemesi kúriákat, vándoréletet élt. Minden helyen, ahol csak időzött, hálából az illető vendégszerető család tiszteletére egy-egy szép zenedarabot szerzett, így keletkeztek a Homoródi nóta, Muravölgyi emlék, Hevesi nóta, Mezei álom c. művei. 1816-ban zongorát és hegedűt oktatott, majd Debrecenben zeneműboltot nyitott.

Lavotta a verbunkos delelő korszakának egyik kiváló képviselője. Művelt muzsikus, a nyugati kultúra hatása művein is fokozottan érződik. Az elsők között tett kísérletet a verbunkos-stílus programatikus és ciklikus feldolgozására. 1786-tól kezdve 1818-ig 120 remek magyar nótát szerzett, melyekből azonban csak néhány jelent meg nyomtatásban, s ezek között is több darab idegen név alatt látott világot. Csokonai több dalaihoz melódiákat szerzett, melyeket a 19. században nagy becsben tartottak. Lavottának, mint hegedűsnek, legerősebb oldala az ún. fantázia volt. Patay József, a reformkori ellenzék képviselője ezt írta róla: „a palotás, vagy a hallgatni való magyar nóta a magyar zenének legmélyebb legfönségesebb, legnagyobbszerű s legelbájolóbb, de egyszersmind legnehezebb neme is. Ezt nem szokta volt sem csárdás, sem friss követni, hanem a maiak által csak hírből ismert fantázia, melyben a játszó nem csak ügyességét tüntetheté ki legnagyobb mértékben, hanem érzelmét, ízlését és költői tehetségét is kifejtheté. Mert ez nem volt egyébkor előadható, csak midőn a játszó jó kedvében oly mélyen belemerült a játékba, hogy már mintegy magán kívüli ihletett állapotban volt, midőn a fantáziát játszá. Azért is egy fantázia sincs eredetileg úgy írva, mint a hogy azon zenészeti ihlettségben játszatott, mert midőn írni akarta a játszó, már akkor mámorából fölébredvén, maga sem tudta, hogy játszotta el. Valamint a palotás zene legfőbb mestere Csermák (Lavotta tanítványa), úgy a fantáziában utolérhetetlen volt Lavotta. Kár hogy igen ritkán lehetett olly kedvbe hozni, hogy fantáziát játszék mások előtt (mit magában gyakrabban tett), – csak ismerős általa kedvelt társaságban, szép nők kérése, s néhány üveg jó tokaji bor kiürítése után adta rá magát; – általában kárhoztatták azért, hogy igen sokat kérette magát a játszásra.”

Jelentős művei: Rhetorica, Nobilium Hungariae Insurgentium Nota Insurrectionalis Hungarica (1797, 18 darabból álló ciklus), Ábrándok (Szigetvár ostroma; Az égi háború), Verbunkosok gyűjteménye, Egyéb kéziratok (német táncok, menüettek, kontratáncok és polonaise-ek).

1817-től kezdve betegsége mindinkább elhatalmasodott rajta. Újabb vándorévek után 1820-ban Tállyán telepedett le, és ott is hunyt el, 190 évvel ezelőtt, 1820. augusztus 11-én. Hamvait az általa forrón szeretett magyar nektár hazája, a Hegyalja fedi, Tállyán, hol porait egy emlékkő jelöli.

Ez emlékkövet 1831-ben egyik tisztelője, Ujfalussy Mihály emeltette. Az emlék egy másfél ölnyi magas faragott kőgúlából áll, mely a sír fölött emelt négyszög talapzaton nyugszik. Északi oldalán ez olvasható: „A magyar muzsika egyik kedvelője által emeltetett Szatmárból 1831-ik esztendőben.” Nyugati oldalon: „Nemes LAVOTTA JÁNOS, híres magyar hangművész és nemzeti nóták szerzője porai felett.” Ugyanitt a gúla alatti talapzaton: „A hangművészet mesterségének megtiszteltetése.” Déli oldalon: „Ki meghalt 1820-dik esztendőben, életének 50-ik esztendejében.” S alul legnagyobb betűkkel: „Itt nyugszik a maga idejének Orfeussa.”