vissza a főoldalra

 2010.08.20. 

Füst Milán: Boldogtalanok
(Radnóti Színház)

Füst Milán színházi tapasztalattal nem rendelkezett, azaz sohasem lépett a világot jelentő deszkákra, ezért nem sorolja az irodalomtörténet a vérbeli drámaírók közé, inkább vers, novella vagy regényszerzőként tartják számon. A Boldogtalanok című darabja felvonásonként jelent meg a Nyugat 1915-ös első négy számában. A mű alapötletét mindössze az a hatsoros, a bulvársajtó csemege témái közé tartozó rendőrségi hír adja, amiről 1913-ban Az Est című lap számolt be. E rövidke írás arról a furcsa, gyilkossággal végződő szerelmi háromszögről tudósított, ami két leány és egy legény között állt fenn. Ennek a tartalmát gondolta tovább az író, először a simlis, nagyothalló mamával meg a könnyűvérű nővérrel, majd a folyton hoppon maradó hentessel bővítette a történetet, és így kerekedett egésszé a dráma. Füst Milán életében nem játszották el, ha csak azt az egyszeri, műkedvelők által színre vitt előadást nem tekintjük premiernek, ami még az első világháború idején esett meg. Azóta csak egyszer láthatta a közönség, 2005. október 25-én a Nemzeti Színház Stúdiószínpadán – a mai Gobbi Hilda Színpadon – Ács János rendezésében mutatták be. A Boldogtalanokat a Radnóti Színházban tavaly december 20-án láthatta először a közönség. Ebben a változatban a rendező, Szász János sokat bíz a színészekre, mert úgy érzi, az író nem teljesen egész, zárt mondatokkal, gondolatsorokkal fejezte ki magát, csak valamiféle vezény- vagy inkább hívószavakat adott meg, amiket a színészek a maguk egyéniségén, művészi tehetségén átszűrve közvetítenek a publikumnak. Így a gesztusoknak, hangsúlyoknak értelmező szerepük lett. Szász János ezt a sziszifuszi munkát inkább kódfejtésnek nevezte, ezért a próbafolyamat szellemileg alaposan megterhelte és fizikailag jócskán igénybe vette az egész stábot.

Füst Milán drámájának hősei azért boldogtalanok, mert nincsenek a helyükön, ezért nem érzik jól magukat a világban. A szereplők ott vannak, ahol a legkevésbé szeretnének lenni, ezért idegenül mozognak a nem nekik való közegben. Ez leginkább Húber Ferenc papi nyomdászra vonatkozik. Ő az a tipikus megkeseredett ember, aki abbahagyta középiskolai tanulmányait, pedig tehetsége révén, sokra vihette volna. Nem a rossz előmenetele miatt maradt ki a negyedik gimnáziumi osztályból, hanem ezért, mert anyja nem tudott a pénzzel bánni, és nem jutott tandíjra. Az értelmes életről szőtt álmait, terveit feladta, jobb híján nyomdász lett. Pedig a nyomdászok mindig is a munkásarisztokrácia tagjai közé tartoztak, ahogyan a közelmúlt félig-meddig elfeledett szókincse szerint nevezték őket. Semmi sem rendíti meg, még a gyermeke halála sem zökkenti ki őt a magára erőltetett egykedvűségéből. Nem kötődik senkihez, az anyját megveti, a testvérét lenézi, a szerelmet nem ismeri, csak kihasználja az útjába került nőket. Egyik szeretője, a nemesi előnevű Nemesváraljai Gyarmaky Róza nyomdai munkáslány, mint egy cseléd úgy mos, főz, takarít rá. Ő is szenved a férfi ridegségétől, kisfia elvesztésétől, de attól még inkább, hogy elhagyja őt. Húber másik szeretője, Víg Vilma - szintén nyomdai munkáslány - igaz szerelemmel kötődik a férfihez, de a naiv leányzó hamar ráébred, a ravasz Róza csak azért engedte őt Húber ágyába, hogy ezzel megtarthassa a férfit. A csavaros eszű és számító Róza tudta, Húber a könnyű prédára gyorsan ráun. Az előkelőség látszatát fenntartani igyekvő, finomkodó, a süketséget csak tettető mama púp mindkét gyermeke hátán, mert annak idején nem tudta őket jól és okosan szeretni, így azok lélekben eltávolodtak tőle, a látását sem bírják.

A Radnóti Színház előadásában fele-fele arányban keverednek a tragédia és a vígjáték elemei. Felszabadultan nem lehet nevetni a színpadon zajló eseményeken, mert a szereplők közötti szokatlan, természetellenes viszonyok imitt-amott undort keltenek, ugyanis mélyen alatta vannak az emberek többsége által elfogadott erkölcsi normáknak, ezért Húber megdöbbentő cinizmusa, nihilizmusa inkább eltávolítja tőle a hallgatóságot, és egy cseppnyi együttérzés sem alakul ki iránta.  Ez a felháborodás inkább ellenállást vált ki a nézőkből, és nem sajnálják őt az anyja felelőtlensége miatt derékba tört élete miatt. Mosolyogni inkább a nyomdász özvegy anyjának gyakori színrelépésein lehet. Olyan átlátszó trükkökkel próbál pénzt kicsikarni gyermekeiből, hogy mesterkedésein csak kacagni lehet, a másik humorforrás pedig a bumfordi hentes, aki szállást ad, ételt küld Rózának, de cserébe alig-alig kap valamiféle szerelmi ellenszolgáltatást.

Csányi Sándor úgy alakítja Húbert, hogy állandóan sistereg körülötte a levegő, érezni lehet a robbanásra készülő belső feszültségét, az önmagával és sorsával elégedetlen ember indulatát. Anyját, Húber Evermódnét Csomós Mari játssza. Csak a legnagyobb elismerés hangján szabad szólni az ő teljesítményéről. Ennek a produkciónak ő a főszereplője, a lelke! Petrik Andrea viszi színre Rózát, a Húberhoz elvakultan ragaszkodó, érte mindenre képes asszonyt. Wéber Kata kedves, ártatlan leánynak formálja meg a hiszékeny Vilmát. Schneider Zoltán a háztulajdonos hentesmester figurájában a mindig hoppon maradó udvarlót jeleníti meg. Füst Milán drámájának az előadása olyan kilátástalan, nyomasztó és sötét világba kalauzolja el a publikum tagjait, amilyent a cím, a Boldogtalanok után elvárhat a néző. (Felső képen: Wéber Kata és Petrik Andrea; alsó képen: Csomós Mari és Schneider Zoltán.)

Dr. Petővári Ágnes