vissza a főoldalra

 

 

 2010.08.20. 

„Sem kollektív amnézia, sem kollektív amnesztia”

Belgrádi sajtóinformációk szerint a Szerb Haladó Párt stratégiai partnerséget ajánl fel a Vajdasági Magyar Szövetségnek. Tomislav Nikolić pártja állítólag azt is megígérte, hogy a következő választások után a VMSZ és annak elnöke, Pásztor István biztosan helyet kap a következő kormányban. Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője cáfolta a szóban forgó sajtóinformációt. Pásztor közölte, hogy a két párt az elmúlt hónapokban egyáltalán nem folytatott beszélgetést vagy tárgyalást, a stratégiai partnerség csupán a belgrádi sajtó kitalációja. Pásztor ugyanakkor azt is elmondta, hogy a politikában semmi sem elképzelhetetlen.

 Pásztor a következőket nyilatkozta a belgrádi sajtóhír kapcsán: „Egy pártnak egyszerre csak egy stratégiai partnere lehet. A VMSZ-nek már évek óta a Demokrata Párt a partnere. Ennek a partneri viszonynak a jövőjéhez szükséges, hogy a DP is partnerként tekintsen a VMSZ-re. Ez a téma kapcsán arról is lehet beszélni, hogy a következő választások után milyen koalíciók képzelhetőek el. A politikában semmi sem elképzelhetetlen, főleg azt követően nem, hogy a DP két évvel ezelőtt koalícióra lépett a Szerbiai Szocialista Párttal. Számunkra a VMSZ programjának, céljainak megvalósítása az elsődleges. A VMSZ számára az a legfontosabb, hogy mely párt tudja biztosítani a vajdasági magyarság által fontosnak tartott prioritások megvalósulását.”

 Lapunk kérdésére, hogy szerinte a vajdasági magyarság elfeledte-e Tomislav Nikolić és Aleksandar Vučić kilencvenes években elhangzott kijelentéseit, illetve tetteit, Pásztor Bálint közölte, hogy szerinte a vajdasági magyarság továbbra is negatívan tekint Nikolićra és a haladókra.

 – Ez nem véletlen, és ez így van rendben. Nikolić, Vučić és mások az utóbbi 20 évben különböző tevékenységükkel rászolgáltak arra a negatív képre, ami még mindig él a vajdasági magyarok körében. A VMSZ-nek nem célja, hogy a DP-hez hasonlóan tisztára mossa a vajdasági magyarság előtt a szocialistákat vagy akár a haladókat. Nem kívánunk a haladók mellett kampányolni. Ugyanakkor látni kell, hogy az SZHP elfogadott partnere az Európai Unió legmagasabb rangú vezetőinek. Az SZHP a közeljövőben valószínűleg az Európai Néppárt tagjává válik. A VMSZ, a Fidesz és az RMDSZ szintén az Európai Néppárt tagja. Ha a szerb polgárok többségének és az EU-nak elfogadhatóvá válik az SZHP, akkor amnesztiában ugyan nem részesítve az SZHP vezetőit, de érdemes lesz egyszer elgondolkodni azon, hogy vajon mely párt tudja biztosítani a vajdasági magyarság szempontjából fontos célkitűzések teljesülését – összegezte Pásztor, majd kérdésünkre, hogy mennyire tartja hihetőnek Nikolić és párttársai megváltozását, a VMSZ parlamenti képviselője közölte, hogy nem a VMSZ dolga azon gondolkodni, hogy milyen személyiségváltozáson ment át egyik vagy másik politikus.

 – Már a parlamentben is elmondtam, hogy a vajdasági magyarság az elmúlt 20 év történéseinek vonatkozásában sem kollektív amnesztiára, sem kollektív amnéziára nem hajlandó. Ugyanakkor nem lehet a 20 évvel ezelőtti időszakban élni. Azt kell nézni, hogy jelen pillanatban kivel lehet célkitűzéseinket megvalósítani. Én remélem, hogy a DP-vel, mivel már hosszú ideje a demokraták a VMSZ stratégiai partnerei és a jelen pillanatban sem gondolkodunk azon, hogy ezt a partnerséget felbontsuk – nyilatkozta Pásztor Bálint.

 

(Forrás: Magyar Szó)