vissza a főoldalra

 

 

 2010.08.27. 

A tervek gyakran meg is valósulnak

A Calasanctius Ösztöndíj Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (KMF) a tanintézmény Felnőttképzési Központjával együttműködve három évvel ezelőtt indította útjára a CTP Ifjúsági Üzleti Képzést. A nagy sikerre való tekintettel a képzést az azt követő évben is megszervezték, majd idén, augusztus 16-ától ismét megrendezésre került, ezúttal több mint harminc fiatal részvételével.

 A megnyitóra a főiskola Jász-Nagykun-Szolnok termében került sor, ahol dr. Váradi Natália, a KMF Felnőttképzési Központjának vezetője köszöntötte a megjelenteket, köztük Tóth Zoltánt, a CTP elnökét, valamint a tanfolyamra érkezett előadókat: Gémes Tamást, az említett alapítvány munkatársát, Dobai Eszter filológust, Kunstár András kereskedelmi menedzsert és Pataki Gábort, a KMF tanárát, majd átadta a szót Tóth Zoltánnak, aki az egyhetes képzéssel kapcsolatos tudnivalókat vázolta.

Tóth Zoltán tudósítónknak elmondta: "A Calasanctius Ösztöndíj Alapítvány alapításának előzményei Amerikához kötődnek. A Calasanctius Training Programot (CTP) dr. Forgách Péter, a New York állambeli Buffalóban élő retinasebész hívta életre 1994-ben. A Program pénzügyi bázisának biztosítására Forgách Péter és felesége létrehozta a Stephen Gelencsér Calasanctius Fund nevű alapítványt, hogy főleg keresztény magyarországi diákok kijuthassanak az Egyesült Államok egyetemeinek posztgraduális képzéseire. A támogatásnak viszont volt egy feltétele: a támogatottnak tanulmányai befejeztével vissza kellett térnie szülőföldjére... 2000-ben az USA-ból hazatért öregdiákok Budapesten létrehozták a Calasanctius Ösztöndíj Alapítványt. Ennek célkitűzése, hogy Kárpát-medencei keresztény diákok amerikai egyetemeken történő továbbtanulását támogassa ösztöndíjjal. Az alapítvány "mellékágaként" jött létre ezt követően az Ifjúsági Üzleti Program, ami váratlanul nagy siker lett. Jelenleg négy helyszínen - Budapest, Szeged, Csíkszereda és Beregszász - folytatunk képzést, melynek célja, hogy elősegítse a szülőföldön való érvényesülést, s megismertesse résztevőivel mindazokat a tudnivalókat, melyek elengedhetetlenek a sikeres üzleti élethez: vállalkozói és pénzügyi ismeretek nyújtása, a probléma és feladatmegoldó készség javítása, a prezentációs készség fejlesztése. A program keretében az előadásokat komoly szakemberek, valamint volt diákjaink tartják, akik önkéntes alapon mennek a helyszínekre. A diákokat a létszám alapján csoportokra osztjuk: idén négy csoportban zajlik majd a munka, melynek leglényegesebb pontja egy üzleti terv kidolgozása. A csoportok ezt az adatokkal alátámasztott prezentációt a hét utolsó napján mutatják be a zsűrinek. Ekkor derül ki az, ki a legjobb, illetve legkreatívabb csapat, s ezen csapatok értékes ajándékokban részesülnek.

 Mint Tóth Zoltán elmondta, az előadások keretében nagy hangsúlyt fektetnek az etikus üzleti magatartás erősítésére. A hét folyamán közösségi munkát is végeznek majd, mely Amerikában megszokottnak számít. Tavaly a főiskola udvarát tették rendbe a fiatalok, idén pedig a tanintézmény padlását takarítják ki.

 Megtudtuk még, hogy a csoportok által készített üzleti tervek nemcsak a polcon szoktak ám porosodni, hanem gyakran meg is valósulnak. "Csíkszeredán pl. a legutóbbi képzésen prezentált negyven tervből nyolc megvalósításra került, ami komoly siker. Az ötleteket kivitelező vállalkozók olyan dolgokat valósítottak meg, mint pl. egy indiai teaház. Kellemes meglepetés volt, hogy amikor a következő alkalommal Csíkszeredán jártunk, a teaház már működött, méghozzá az előadás helyszínétől nem messze..."

 

(Forrás: karpataljalap.net)