vissza a főoldalra

 

 

 2010.12.03. 

Románia a privatizált kommunizmus országa

Romániában a kommunizmus nem ért véget, hanem privatizálódott – jelentette ki november 29-én Nagyváradon Marius Oprea történész, a Romániai Kommunista Bűnöket Vizsgáló Központ igazgatója.

Az Acdemia Civica és a nagyváradi önkormányzat által szervezett konferenciasorozat keretében látogatott hétfőn Nagyváradra Marius Oprea történész, a Romániai Kommunista Bűnöket Vizsgáló Központ igazgatója, aki A kommunizmus nem történelem címmel tartott előadást.A közelmúlt arheológusának is nevezett Oprea a városzháza nagytermének teltházas közönsége előtt elmondta, hogy ő és munkatársai többezer halottat ástak már ki Románia számos pontján, akikről sikerült bebizonyítani, hogy a kommunista rendszer áldozatai voltak. Azonban ez csak félsikernek számít, mert ahogy Oprea keserűen megjegyzte: „Szekusvadásznak neveznek, holott egyetlen szekust sem tudtam rács mögé juttatni.” Ezzel hívta fel a figyelmet arra a paradox helyzetre, hogy Románia hivatalosan elítélte a komunizmust, de egyetlen kommunistát sem ítéltek el.

 Nincs befejezve

 A rendezvényen egy Oprearól szóló dokumentumfilmet is levetítettek, ezt követően pedig a történész elmondta, hogy 1989 után Ceausescuékon kívül egyetlen kommunista bűnöst sem találtak, a volt szekustisztek beszivárogtak a magánszektorba, az igazságszolgáltatásba a közigazgatásba, aminek egyik következménye az, hogy a kommunista és a mai romániai intézmények között folytonosság fedezhető fel. A kommunizmus borzalmas bűnei ellenére ebben az orzágban senki sem bűnös – írta le a helyzetet Oprea, aki hozzátette, hogy nagyon könnyen elsiklunk történelmünk fölött, megelégszünk a kommunizmus ideológiájának hivatalos elítélésével. „Éppen ezért elleneztem a Tismaneanu jelentés elkészítését, noha annak munkálataiban magam is részt vettem. Az a jelentés egy komédia volt, mert annak elkészültével a hatalom befejezettnek tekintette a kommunizmussal való leszámolást. De ennyi nem elég! A történelmi folyamat tudományos feltárása után meg kell kezdődjön maga a per, a bűnösök kézre kerítése és elítélése, ahogy azt Izrael tette a náci bűnösökkel” – fogalmazott Oprea. A történész kifejtette, hogy a per lefolytatására többek között azért van szükség, mert a kommunizmus nem történelem, ugyanis nem ért véget, hanem privatizálódott. A szekusok kézre kerítésének egyik legfőbb akadálya az, hogy az ő dossziéik még mindig nem hozzáférhetőek – jelezte a történész.

 Siralmas jelen

 Oprea kiemelte, hogy a romániai arab maffia tagjai mind a szekuritate emberei voltak, akik 1989 után nagymennyiségű árut, főként alkoholt és cigarettát csempésztek az országba, vagy az országon át, amiből hatalmas vagyonra tettek szert ők is és a volt szekusok is. Marius Oprea kijelentette, hogy Románia az embargó ideje alatt adott el fegyvereket Iraknak, és elmondta azt is, hogy Sorin Ovidiu Vantu hírhedt FNI befektetési alapjának negyvenegy kirendeltségének szinte mindegyikét volt szekustisztek irányították. De nemcsak a törvényes rend, hanem a szociális rendszer is szekuritátéval fertőzött, erre a nyugdíjrendszert említette példaként Oprea, aki jelezte: a nyugdíjreform kapcsán a szekusok nyugdíjáról nem esik szó; így megtörténhet, hogy a volt szekusparancsnok több mint hétezer lej nyugdíjat kap, míg a politikai fogoly ötszázat. „A kommunizmust elítélő jelentés tulajdonképpen az antikommunizmust ítéli el, mert továbbra is az áldozatokon és nem a bűnösökön ütnek. Én négyszáz szekustiszt ellen tettem feljelentést, akiket a bíróság még csak ki sem hallgatott” - zárta helyzetelemzését a történész.

 

(Forrás: erdon.ro)