vissza a főoldalra

 

 

 2010.12.10. 

„Lesz hangja a Fradinak az Országgyűlésben!”
Dr. Kocsis Máté a Ferencváros alelnöke

November elején tartott tisztújító közgyűlésén új vezetőséget választott magának legnépszerűbb sportegyesületünk, a Ferencvárosi Torna Club. A szavazáson a korábbi ideiglenes elnök, Kovács Miklós kapott felhatalmazást az FTC vezetésére. Az elnökségbe az alapító unokája, Springer Miklós, és több egykori kiváló zöld-fehér sportoló is bekerült, Kovács Miklós helyettesévé pedig Józsefváros polgármesterét, Kocsis Mátét választották.

 – Meglepetésként érte, hogy az FTC küldöttgyűlése bizalmat szavazott Önnek?

 – Bíztam abban, hogy megválasztanak. Bizakodásomat az erősítette, hogy rengeteg ajánlást kaptam a különböző szakosztályoktól, ami már önmagában is nagyon megtisztelő volt.

 – Milyen programmal kezdi a munkát?

 – A legfontosabb cél a stabil működés megteremtése, a kiszámíthatóság és a rend. Ez vonatkozik a klubon belüli életre és a lelátókra egyaránt. A szakosztályok átvilágítása az első számú feladat. Ezután a folyamatos, és a lehetőségekhez mért reális működés megteremtése válik majd kiemelt célunkká. Fontos, hogy mindezek következtében sikersportágaink újra a régi fényükben csillogjanak, hiszen a Fradi Közép-Európa legnagyobb egyesülete, és nem túlzás, valódi hungarikum.

 – Székfoglalójában tett egy bejelentést, szeretné, ha az Orczy Kertben létrejönne egy új, könnyűszerkezetes jégcsarnok. Ez lenne az FTC-Orangeways jégkorong-csapatának új otthona?

 – Még nincsenek végleges elképzelések, jelenlegi tervek szerint ez csak edzőpálya lenne. Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy ez nem pusztán az FTC jégkorongcsapatának lenne az otthona, hanem a józsefvárosi iskolás gyermekeknek, családoknak, és a kikapcsolódni vágyóknak is sportolási lehetőséget biztosítana. A részletekről már folynak az egyeztetések a jégkorong-szakosztállyal és a klub elnökségével is.

 – Mikor kezdődhet a csarnok építése?

 – Személy szerint a mielőbbi kivitelezés híve vagyok.

 – A Fradit mindenki a focicsapattal azonosítja. Ezzel kapcsolatosan milyen elképzelések vannak?

 – Ez egy nehéz és kényes ügy. A labdarúgó-szakosztály csak 5%-ban tartozik a klubhoz, így jóval kevesebb rálátásom és ráhatásom van. Természetesen figyelem a fejleményeket, még a sajtóhíradásokat is rendre elolvasom. Összességében bizakodó vagyok. Egy dolog tény: erős Fradi nélkül nincs erős magyar bajnokság.

 – És magyar Fradi nélkül?

 – Ezt hogy érti?

 – Úgy, hogy Kevin McCabe a közelmúltban bejelentette: megfelelő ajánlat esetén megválik a csapat tulajdonjogától. Napirenden van-e az esetleges visszavásárlás az angol befektetőktől?

 – Konkrétumról még nem tudok beszámolni. Fontos lenne a kiszámíthatóság. Tudom, sokan tárgyalnak ez ügyben, bízom benne, hogy gyors és jó megoldás születik, mert egy kis átmeneti bizonytalanság is mérhetetlen károkat tud okozni.

 – Az Orbán-kormány új sportpolitikája mennyiben érintheti a F T C jövőjét?

 – Optimista vagyok, hiszen így nem csak az FTC helyzete rendeződhet, hanem az összes magyar egyesületé is. Ez egy rendkívül sportbarát lépés a kormány részéről, amellyel meggyőződésem szerint az egész magyar sport fog jól járni. Saját klubunk esetében is elmondható, hogy új perspektívát nyithat szakosztályaink számára. Ennek révén viszonylag rövid idő alatt anyagilag is felzárkózhatunk az európai színvonalhoz.

 – Ön a Fidesz-frakció tagja, elnökségi tag lett Kubatov Gábor pártigazgató, országgyűlési képviselő, ez segíthet a Fradin?

 – Lesz hangja a Fradinak az Országgyűlésben és a kormánypárti frakcióban is, ezt megígérhetem!

 

Kovács Attila