vissza a főoldalra

 

 

 2010.12.10. 

Hatalmas a külhoni magyarság lélekszámának csökkenése

Néhány nappal ezelőtt a Duna Televízió a Kárpát-medencei magyarság lélekszámának alakulásáról – már tragikusnak mondható csökkenéséről – sugárzott műsort. Az adásból kiderült, hogy a külhoni magyarság mindenütt gyors ütemben fogy a Magyarországgal szomszédos államokban, a legnagyobb népességfogyás pedig éppen Vajdaságban következett be.

 A Magyar Tudományos Akadémia egy olyan programot indított, amely jelzi az egyes régiók népességének alakulását. A Népesedési perspektívák a Kárpát-medencében című kutatási programban erdélyi kollégáik mellett felvidéki, vajdasági és kárpátaljai kutatók vesznek részt. A Kolozsváron működő Nemzeti Kisebbségkutató Intézet szociológusai már három éve publikáltak egy olyan tanulmányt, amelyben 2032-ig görgették előre a romániai magyarok népességszámának alakulását. Most ezzel a módszerrel kívánják felmérni a többi régióban várható változásokat is. Az előrejelzés szerint az erdélyi magyarok száma várhatóan 2032-ben egymillió főre csökken.

 Mint kiderült, a legnagyobb mértékű népességfogyás a Vajdaságban következett be az elmúlt évtizedekben. A szociológusok most egy harmincezer fős veszteséget becsülnek a legutóbbi népszámlálás óta, így a jövő évi cenzuskor egy 260 ezer fős népességgel számolnak.

 – Arányaiban is csökken Vajdaságban a magyarság, 1991 és 2000, a két népszámlálás között 16,5 százalékról 14,24 százalékra esett vissza. Ami előrevetíti a csökkenést, az az, hogy például a tavaly született gyermekeknek már csak a 10 százaléka magyar, tehát előbb-utóbb 10 százalék alá fog csökkenni az összlakosságon belül az arány – hangsúlyozta Badis Róbert zentai szociológus.

 Szlovákiában az utóbbi időben évente mintegy ezerrel több magyar hal meg, mint ahány születik. Az elvándorlás kisebb mértékben erősödött. Ez az Európai Unióhoz való csatlakozással magyarázható.

 – Nem feledkezhetünk meg semmiképpen az asszimilációs folyamatokról, amelyek nem erősödtek ugyan az egy évtizeddel korábbi időszakhoz képest, de mindamellett magas az évente megkötött vegyes házasságok aránya, és hát ezzel összefüggésben pedig a vegyes házasságokból született gyerekek döntő többsége is a többségi nemzethez tartozik – fogalmazott Gyurgyík László révkomáromi szociológus.

 A jövő évi népszámlálásra a szociológus 460–490 ezresre becsüli a szlovákiai magyarok számát. Ez 30–60 ezres veszteséget jelent. Az 1989-es és 2001-es népszámlálás között csak 2,7 százalékos csökkenést regisztráltak. A szakember a következő, egyelőre bizonytalan időpontú ukrajnai népszámlálásra egy körülbelül 9000 fős fogyást prognosztizál. A jövőre nézve a kettős állampolgárság megadása is befolyásolni fogja a kárpátaljai demográfiai mutatókat.  

Romániában jövő októberében tartanak népszámlálást. A csökkenő tendencia várhatóan folytatódik, előrejelzések szerint a romániai magyarság száma mintegy 20 év múlva egymillióra csökken.

 

(Forrás: Magyar Szó)