|
 2010.12.15.
Megjelent a Magyar Fórum XXII. évfolyamának
50. száma!
A tartalomból:
Csurka István : Az új tartótiszt (2.oldal)
A
hamis történelem is tényekből áll. 1956 után tény volt,
hogy a Szovjetunió nagyobb, erősebb, több a tankja, és tetszése
szerint tud elbánni a magyarsággal. 1945-ben megnyerte a második
világháborút, mi, magyarok, meg elvesztettük. Az ezekből
levezetett hamisítás, amely szerint nem megszállt és
kifosztott bennünket, hanem felszabadított és új rendet
vezetett be, megfellebbezhetetlen állítás volt, de nem volt a
nemzet lelkében elfogadott igazság. De nemcsak maga a
felszabadulás, hanem minden, ami belőle következett. Minden
hamisság, hazugság, erőszak, rablás az igazság és a helyes
út páncéljába lett bujtatva. A mindennapi élet apró tényeiig
mindent átjárt ez a hamisság. Mint ahogy ennek 56 utáni megismétlődését
is. Az egzisztenciális fenyegetés összekeveredett a titkosszolgálati
erőszakkal. Az egész élet kényszer lett és kényszerítés.
Erről az emberek idővel egyre kevesebbet beszéltek, el nem
fogadták, de beletörődtek, s ezért az új nemzedékekben ez is
valami ténnyé fejlődött ki. Amíg otthon, a családban az ifjúság
megkapta a valós tájékoztatást, legalább foszlányokban,
addig az új nemzedékek ellenálltak a hamis történelem nyomásának,
amint a család szétesett és a valós tényeket mély hallgatás
övezte az ifjúság elbizonytalanodott, nem tudta szétválasztani
a hamis történelmet a nem hamistól. A beszervezők és
kihallgatók, az alhadnagyok és hadnagyok rétege, Erdélyben
honos kifejezéssel „A Szerv” emberei kétfelől érkeztek.
Egykori szegény családokból, ahonnan a szegénység sértettségét
és úrgyűlöletét hozták, és nem hoztak semmilyen
emelkedettebb megkülönböztetésre szolgáló műveltséget,
amellyel megláthatták volna, hogy az a rendszer, amely őket
anyagilag és hatalmi tekintetben felemeli – és el is választja
a szegény otthontól, amelynek a sorsa nem változott, sőt
esetleg romlott –, valójában a nemzetre nézve rossz rendszer.
1956-ig a rendszer erőszakszerveinek, pártapparátusának jelentős
részét a durva, tanulatlan proletárok, a megkülönböztetésre
képtelen emberek alkották. Ezek még kétely nélküli elvtársak
lehettek. Ötvenhat után a kételynélküliséghez már más is
kellett.
A MIÉP elnökségének tagját, Farkas Lajost választották
Zalaszántó polgármesterévé
(3.oldal)
Bíztam
a zalaszántóiak bölcsességében, akik gyűlölködés helyett
a szeretetet, a rágalmazás helyett a megbízható, nyugodt vezetést
választották, és talán az elmúlt négy év munkája arról győzte
meg a településen élőket, hogy én négy évvel ezelőtt is
polgármester-jelöltként a MIÉP programját, a rend programját
ígértem s valósítottam meg. Bízom abban, hogy ez továbbra is
az emberek józan megítélése folytán fog működni, mert valóban
ez az élet programja. Nem lehet káoszban, összevisszaságban,
indulatoktól vezérelve élni az életet. Egy településnek is
megbízható, erős vezetésre van szüksége. Úgy gondolom, hogy
ez a szavazatokban megnyilvánuló választási fölény ennek köszönhető.
Mellőzik a civil szférát a Délvidéken
(4.oldal)
Forráshiányosak
a vajdasági magyar civil szervezetek. Anyaországi támogatásból
működik a vajdasági magyar civil szervezetek 80 százaléka, a
kapott összegeket azonban kevésnek tartják. A helyi magyar
civil szféra esélyeiről, helyzetéről, Miskolczi Józsefet, a
szabadkai székhelyű délvidéki Magyar Civil Szövetség (CISZ)
elnökét kérdezte Medveczky Attila.
Dr. Halzl Józsefet, a Rákóczi Szövetség
elnöke: (4.oldal)
A
középiskolások részére a táborok mellett külön gondot fordítunk
a történelmi ismeretek gyarapítására. Ezt szolgálja két
nagyszabású történelmi vetélkedő. Az egyik a Gloria Victis
elnevezésű, ami ’56-os ünnepségünkhöz kapcsolódik, a másik
pedig a Cultura Nostra, amit a Pannonhalmi Főapátsággal közösen
szervezünk. Ezek a vetélkedők nagyon népszerűek, s idén a téma
a trianoni békediktátum volt. Minden évben mintegy kétezer
magyarországi diákot tudnak határon túli magyar iskolákba
elvinni, hogy ott a fiatalok együtt tudják ünnepelni a magyar történelem
kiemelkedő eseményét. Összesen 270 helyi szervezetünk működik,
és büszke vagyok rá, hogy 123 középiskolákban.
Fogynak a magyarok az Erdély szívében lévő
Balázsfalván is. Idén már
nem indult magyar nyelvű első osztály, az összevont általános
iskolában pedig alig néhány gyermek tanul anyanyelvén. Mégis
vannak biztató jelek: magyar nyelvű rádióműsor szól a Balázsfalván
élő magyaroknak. Az adás szerkesztőjével, Kémenes Loránt tűri
római katolikus plébánossal beszélgetett Medveczky Attila.
(5.oldal)
Szőcs Zoltán: Szájíz (15.oldal)
Azon
nem csodálkozom, hogy negyven év proletárdiktatúra és húsz
év rendszerváltásos korszak után még mindig ilyen híreket
lehet olvasni a Népszabadságban: „Átadták a Lukács György-díjakat”.
Azon sem csodálkozom, hogy van egyáltalán – természetesen állami
pénzből fenntartva – Lukács György Archívum, valamint Alapítvány,
miként azon sem, hogy e grémium kuratóriumának elnöke Agárdi
Péter. (Igen, az az Agárdi Péter, aki elkötelezett, örökölt
haladási buzgalmában be akarta szüntetni a rádióban a déli
harangszót.) Azon viszont őszintén csodálkozom, hogy negyven
év proletárdiktatúra és húsz év rendszerváltásos korszak
után még mindig vannak magyarok, akik ezt a díjat hajlandók átvenni.
Hárman is voltak pedig: Poszler György, Krausz Tamás és Radnóti
Sándor. Ezúttal gratulálunk nekik! Ha már átvették, meg is
érdemelték.
Keresse
a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!
|
