vissza a főoldalra

 2010.12.21. 

Megjelent a Magyar Fórum XXII. évfolyamának 51-52. száma!

Ünnepi szám, 40 oldalon!

A tartalomból:

Csurka István: 1919 igazi arca (2.oldal)

Történetírásunkban és köztudatunkban is úgy él az 1919-es év, mint a százharminchárom napos kommunista- bolsevik terrorista gazemberek évada, amelynek románok Budapestre való bevonulása, Magyarország majdnem egészének román megszállása vetett véget. Olykor még Horthy Miklós Budapestre való belovaglása és a második világháború végnapjaiig fennálló rendszerének kialakulása is a román megszállás következményeként van feltüntetve. Bratianu, akkori román miniszterelnök a békekonferencia előtt is azzal hivalkodott, hogy ők, a románok tiporták el Kun Béla rémuralmát. Holott a román megszállás semmi más nem volt Budapesten, mint közönséges rablás. Érdekes kérdés, hogy hogyan lett ebből, milyen belső erők sugallatára antikommunista felszabadítás. Magáról a román megszállásról azonban keveset beszélünk. Mintha szégyellenénk, hogy megtörtént, hogy megtörténhetett. A száraz tényeket minden leírás felsorolja, a román hadsereg visszataszító viselkedéséről, rablásairól említést tesznek, de a beszámolókból végül nem derül ki, mennyire aljas, mennyire kiszámított, keleti stílusú, barbár kirablás történt és micsoda megbecstelenítése volt ez a magyarságnak. A román hadsereg ölt, verte a polgári lakosságot, elszedett élelmiszert, élőállatot, gépet, felszerelést, cenzúrát vezetett be és mindent elszállított Romániába. A vasúti gördülő állományt, a mozdonyokat és a vagonokat pedig soha nem adta vissza. A román hadsereg magyarországi és elsősorban budapesti tobzódása keleti típusú rabló hadjárat volt, rengeteg dáridóval, mulatással fűszerezve. Budapest a román tisztek számára a vigalmi negyed volt, a város a Békekonferencia Párizsán is túltett potya élvezetekben, miközben a

 Szakolczay Lajos: Nyugat-dunántúli művészek

Hét festő az Árkád Galériában (5.oldal)

A különféle, korábban stílusirányzatokat is jelölő régiók (Nagybánya, Hódmezővásárhely, stb.) színei – főképp, ha a művészek lak- és alkotáshelyét vesszük – mára összekeveredtek, s ha például – lásd a mostani szervező- irányultságot – Nyugat-Dunántúlt mondunk, nem biztos, hogy evvel a megjelöléssel egyértelművé tesszük az egyedi stílus milyenségét is. Hiszen Nyugat-Dunántúlba mint a régiót összefogó és azon szerencsésen túllépő „karakterbe” a Veszprémbe hozott Kolozsvár fénye (Kádár F. Tibor) éppúgy belejátszik, mint az alföldi festészet „pannon” változatát művelő (Salamon Nándoré a megállapítás), s azt mítoszba emelő soproni Giczy János föld- és munkaszeretete, vagy a lírai absztrakt világot szakrálissá emelő Kovács- Gombos Gábor hitben való elmélyülése. És akkor Szekeres Emil organikus absztraktjának fénykáprázatáról, Horváth János hagyományt őrző táj- és néplélek módozatairól, Haraszti László konstruktívba hajló bábuiról és Budaházi Tibor több rétegű emlékezés-rétegéről még nem is szóltam. Giczy is, Horváth is, és – félig-meddig – Kádár F. Tibor is annak a figurális ábrázolásmódnak a híve, amelyben az ember (a munkát végző, a rituális tevékenységet folytató, valamint az ünnepnek és szokásvilágának áldozó ember) minden reális mozzanat ellenére túllép létvalóságán. Horváthnál ez a természet hideg tisztaságában oldódó eszmélet (Téli kert) és a dráma ellenére is valaminő közösségi erőt adó, méltóságteljes vonulás (Szalafői temetés – 2000) magasabb régióba való emelésében nyilvánul meg. Különösen a nyomasztó – alig van horizont – ég alatti halottvivő tömeg alakrajzában láthatni, hogy a sors hozta barangolás egyben valaminő jövőbeni építkezés alapja is. Kádár F. figurális vásznának alakjai az oldott festőiséggel szinte mitikus súlyt kapnak – a Hajnali fényeknek nem véletlenül lett Háromkirályok az alcíme –, és fokozottabban azt Giczy János mélyen átélt „életképei”.

 Interjú Veres András szombathelyi megyéspüspökkel (9.oldal)

Ma, amikor a szabadság sokkal szélesebb körű, nagyobb lehetőségek nyílnak az emberek számára, hogy éljenek az élet adta lehetőségeikkel, a szabadságuk hiányzik, hiszen sokszor az élvezeteknek, az indulataiknak adják át magukat, nemegyszer sajnos még az ünnepek alkalmával is. Arra törekszem, hogy az emberek felelősségét fölébresszem és fölébresszem a szabadság utáni vágyat bennük, hogy mindenki vegye saját kezébe az életét, és ne engedje, hogy közhangulat, vagy mások által tudatosan keltett indulatok vezessék a saját életüket.

 Kiszűrik a megélhetési „egyházakat”(10.oldal)

Az új egyházi törvényről és az 1%-os felajánlások rendszerének esetleges megváltoztatásáról Szászfalvi László urat, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi, és civil kapcsolatokért felelős államtitkárát kérdezte Medveczky Attila.

A legfontosabb és legelső szempont, hogy ne a mennyiséget, hanem a minőséget figyeljük. Így főleg azt: az adott egyház mit tett le a magyar nemzet asztalára az elmúlt évtizedek, évszázadok során. Azokat az egyházakat kell megerősíteni, amelyek a nemzet építése és felemelése érdekében végzik szolgálatukat. Paradigmaváltás történt tehát az egyházpolitikában, és mi nem pusztán közoktatási, szociális, egészségügyi feladatai ellátása miatt becsüljük nagyra különösen történelmi egyházainkat, hanem mert nemzetfenntartó erővel rendelkeznek. A történelmi honosságon kívül figyelembe kell venni a lélekszámot, a társadalmi beágyazottságot és azt, milyen intézményrendszert tart, vagy tartott fenn az érintett egyház, illetve vallási közösség. Mindezek együtt komplex módon jelentik majd az új egyházi regisztráció feltételrendszereit. Ennek a részleteiről most még nem szeretnék nyilatkozni, jelenleg egy szakértői kör többféle formában próbálja megfogalmazni ezt a koncepciót, és január közepéig egy olyan koherens szöveget szeretnénk összeállítani, amit az egyházakkal való egyeztetések során megvizsgálhatunk. Ebben a periódusban az egyházaktól érkező javaslatokat még be tudjuk építeni a koncepcióba. Lényegesnek tartom, hogy végre egy koherens terminológiát használjunk. Az már önmagában botrányos, hogy amíg egyházi törvényről beszélünk, addig sok olyan vallási közösség működik, melyekben az egyház, mint fogalom nem is létezik.

 P. Reisz Pál OFM: Karácsonyi kaland Kárpátalján (10.oldal)

Csáti József vikárius úr, aki nyolcvan körül járt, ő volt akkor a kárpátaljai hívek ügyeletes pátriarchája, aki megjárta a gulág poklait, nyolc évi fogság, hónapokig tartó magánzárkás szenvedései után emelt fővel, egyenes derékkal képviselte a megalkuvást nem ismerő, hitvalló keresztényeket, akik mindent képesek elviselni Krisztusért. Albert atyát ott fogta maga mellett Munkácson, engem meg elküldött az akkori csehszlovák határon fekvő Szelmencre éjféli misét tartani. Ez volt az a híres hely, ahol a falut kettéválasztotta az örök csehszlovák-szovjet barátságot hitelesítő hatalmas szögesdrót-kerítés rendszer. Itt évtizedeken át a temetéseken a halottas menetben elvitték az elhunytat a határon éktelenkedő kerítésig, hogy a túlsó oldalon levő rokonok – úgy ötven méter távolságból – elbúcsúzhassanak tőle. Ha valaki hosszas kérelmezések után megkapta az engedélyeket, útlevelet, vízumot, fél napon át kellett utaznia száz kilométereket, hogy átvergődve a kiépített távoli határátkelőn, ellátogasson a szomszéd utcában levő rokonaihoz.

 Amit a reklámok sugallnak, teljesen félreviszi az emberi gondolkodást (11.oldal)

Interjú dr. Bölcskei Gusztáv református püspökkel

Ebben az esztendőben, amikor annyi baj és nyomorúság sújtotta ezt az országot; árvíz, vörösiszap, akkor azt látjuk, hogy azok emberek, akiknek sokszor már nagyon kevés jut a mindennapokban, erejükön felül adakoznak. Nagyon szép élményeim voltak e tekintetben, persze voltak kiábrándítóak is, talál, megvilágítja ezt két rövid példa. Több kérő levelet írtunk, hogy segítsenek, hogy mi is tudjunk másokon segíteni. Írtunk többek között egy nagyvállalat vezérigazgatójának, hogy a református nevelőszülői hálózatban nevelt gyerekeknek édességet és más apróságot tudjunk adni. A válasz nagyon udvarias, de elutasító volt, úgy szólt, hogy ők már száz gyereknek adtak ezzel letudták a segítséget. A másik levelet a magyar református iskolásoknak írtuk, kértük őket, hogy segítsenek a kárpátaljai iskolástársaikon, hiszen ők nagyon kiszolgáltatott helyzetben vannak. Onnan azt a választ kaptunk; annyi helyre adtunk már ez évben, de úgy szeretnénk adni, tessék szíves lenni a határidőt meghosszabbítani.

 Dr. Beer Miklós váci püspök karácsonyi üzenete (12.oldal)

Anyám szépen elmagyarázta, hogy ezek milyen fák, ez tölgy, ez bükk, egy gyertyán, hallod kisfiam a kakukk hangját ?, nézd, ott egy nyuszi! Összekapcsolódnak az anyagi nehézségekkel éppen ezek az élmények, amiket egy elkényeztetett gyerek észre se venne. Így gondolok vissza az első karácsonyi emlékemre: Zebegényben nem fa, csupán egy fenyőág volt és egy sárga valami volt az ajándék. Mivel soha az életemben nem láttam még narancsot, azt kérdeztem – labdát kaptam ajándékba? És anyám elsírta magát, mert valahonnan tudott szerezni egy narancsot. Ma is visszagondolva én egyáltalán nem bánom, hogy így nőttem fel, talán ez is hozzásegít ahhoz, hogy meg tudom érteni azokat, akik nagyon nehéz anyagi körülmények között élnek.

 Szőcs Zoltán: Szilveszter csodája (15.oldal)

E lap történetét a Luca-székénél is lassabban készülő, de készülő könyvemben, a Memoártöredékekben részletesebben is ismertetni fogom, ezúttal elégedjünk meg annyival, hogy három és fél év közös munka után Kunszabó Ferenc 1992 októberében méltatlan, megalázó, nyilvános és látványos körülmények között, kirúgott engem a laptól. Környezetem előtt igyekeztem tartani magamat, de – mert életem és hivatásom volt a Hunnia – valójában nagyon letaglózott a fordulat. Párizsba rohantam búslakodni. Amíg én sebeimet nyalogattam és kávéimat szürcsöltem a Clunyben és a Rostand-ban, idehaza két önzetlen barátom – Vasvári Erika és Semjén Zsolt – konspiratív munkába kezdtek: megszerveztek számomra egy találkozót Csurka Istvánnal, a MDF alelnökével, aki körül még ezekben a hetekben is érzékelhetőek voltak az augusztusi Néhány gondolat kiváltotta intenzív politikai visszhangok. Amikor hazajöttem, Erika fait accompli közölte velem, hogy – máig emlékszem a dátumra – november 17-én délután vár minket Csurka, mese nincs, el kell menni. Az ő határozottságára és biztatására ténylegesen szükségem is volt: kedvetlenül néztem a találkozás elé, mert valószínűtlennek találtam, hogy az eredményes is lehetne. Két vadidegen ember az utcáról bemegy az ország legemlegetettebb politikusához, az MDF alelnökéhez és előjön a kéréseivel… Mit lehet ettől várni? Csurkával korábban soha életemben nem találkoztam személyesen, és csak reménykedhettem abban, hogy a Hunnia-béli munkáimat, mint referenciákat ismeri. Valójában csak ebben reménykedhettem.

 Vége a neoliberális gazdaságpolitikának (18.oldal)

Interjú Palkovics Imrével, a Munkástanácsok elnökével

A Munkástanácsok álláspontja világos és egyértelmű: 12 évvel ezelőtt nem értettünk egyet a rendszer bevezetésével, mert világos volt, hogy a globális pénzügyi hatalom kényszerítette ránk a magánnyugdíj-rendszert, és egy célt szolgált: a magyar társadalom 2500 milliárdos pénzügyi alapját profitszerzés céljára bocsássa a globális tőke rendelkezésére, és tartsa jól ebből a „szakértőnek” tekintett adminisztratív csapatot, amely most hangoskodik, mert kicsavarják kezükből a pénzcsapot. E mögött az a neoliberális felfogás húzódik, hogy mindent áruba kell bocsátani, és minden társadalmi pénzalapot a magántőke profittermelésének szolgálatába kell adni. A közpénz a magánzsebben fialjon, ne a közérdek szolgálatában. A nyugdíjbefizetések profitjának magánosítása zajlott le, a nyugdíjasok ellátási költségeinek államra hagyása mellett. A köznek óriási erőfeszítésébe került, hogy a nyugdíjkasszából hiányzó milliárdokat visszapótolja kölcsönfelvételből. Az államokra erőltetett kölcsönfelvétel egyébként ennek az egész újkori gyarmatosításnak a kifinomult módszere.

 Makovecz 75 (19.oldal)

– Az építőművész Makovecz Imre nemrég ünnepelte 75. születésnapját. Közelít Karácsony , Jézus születésének napja. Igaz, hogy Makovecz Imrének az a vágya, hogy a Krisztinavárosban építsen egy kicsinyke kis templomot?

– A Felső-Krisztinaváros nem azonos a Krisztinavárossal, merthogy én oda tervezem ezt a templomot, amelyet a háború alatt elkezdtek építeni, a pincével együtt két szint el is készült, de jöttek az oroszok és elvették az egyháztól a félkész épületet a telekkel együtt. Ebből az épületből diszkót csináltak, majd raktárként használták. A rendszerváltáskor az egyház visszakapta az épületet, és a XII. kerületi önkormányzat úgy gondolta, hogy jó lenne befejezni ezt a templomot. Ők bíztak meg a tervezéssel. Ez egy nagy alapterületű negyedkész építmény, ott van a kanyarban a Stromfeld Aurél utcában. Én meg is terveztem 1:100-as léptékben ezt a rendkívüli méretű épületet. Azonban a folyamat ezzel le is zárult, nem építik meg a templomot, mert az egyház vezetője úgy gondolja, hogy én nem vagyok keresztény ember, hanem a magyar népi gondolkodásnak, a gnoszticizmusnak vagyok egy zavaroselvű híve, ezért nem vagyok kívánatos a magyarországi katolikus templomok építésénél. Ugyanúgy nem, mint ahogy Szlovákiában.

 Pozsgaiék Karácsonya (20.oldal)

1945 után a kommunisták az újjáépítés sikerét szerették volna kisajátítani. Valójában arról volt szó, hogy egy nemzet, amelyik magához tért, a háború eseményeit már túlélte, átment Európa más térfelére, attól a pillanattól kezdve képesek voltak önrendelkezésre, rögtön nemzeti bizottságok alakultak, önkormányzatok jöttek létre anélkül, hogy valamiféle parancsot kaptak volna erre, azaz az emberek a saját kezük ügyében lévő lehetőségeket kihasználva percek alatt újjáépítették az országot. Ezt a magatartást kellene föléleszteni most, és reményt kelteni azokban a milliókban, akik valójában veszteglésre és kirekesztésre vannak ítélve, mert nem kapnak munkát. Ráadásul a munkanélküliség demoralizáló, az ember személyiségét rontó hatása nagy, hiszen egy kategóriába kerül a munkaszerető és a naplopó. Az önbecsülésünket is emelhetné, ha a foglalkoztatás dolgában áttörést tudnánk elérni a közeljövőben.

 Mindent a közönségért

Ünnepi beszélgetés Darvasi Ilonával, a Soproni Petőfi Színház igazgatójával (21.oldal)

Eredetileg népművelő vagyok – nem művészeti manager, vagy kultúrális szervező –, tehát azt gondolom, ez nem lehet kérdéses. Mindig azt mondtam, és így is cselekszem, hogy egy fokkal kell magasabbra tenni a mércét, mint az a közönség igénye. Csak így szabad előre haladni, fokról-fokra. Különben elriasztjuk őket a színháztól. Akkor pedig ne csodálkozzanak a színházigazgató kollégák, ha csökken a nézőszám. Mert elsősorban nem a rossz gazdasági helyzet miatt maradnak el – hisz’ pont olyankor van legnagyobb szükség a kultúrára, – hanem ha nem veszik őket komolyan! A közönséget soha nem szabad lenézni! Értük vagyunk, nekik dolgozunk, ők a mi játszótársaink! Nézők nélkül nincs színház!

A demokrácia harcosai (24.oldal)

MSZMP Központi Bizottsága Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztálya

Kedves Lendvai Elvtársnő!

Budapest Főváros Tanácsa VB Művelődésügyi Főosztálya július 29-én kelt levelében írásbeli állásfoglalásunkat kéri Csurka István: Vizsgák és fegyelmik című drámájának vígszínházi bemutatásáról. Csurka műveinek időleges publikálási tilalmát minisztériumunk hozta nyilvánosságra, így annak további érvényességéről, részleges vagy teljes feloldásáról a színházakat közvetlenül felügyelő tanácsok intézkedésünket várják. Az 1987/88-as évad előzetes műsorterveit tárgyaló miniszteri értekezlet – az érdekelt szervek képviselőinek részvételével – foglalkozott a kérdéssel, de végleges döntés nem született. Kérem Lendvai Elvtársnőt, szíveskedjék az illetékes politikai szervek álláspontjáról tájékoztatni bennünket, hogy konkrétan a Vizsgák és fegyelmik és általában a Csurka művek játszhatásának kérdésében a szükséges intézkedéseket megtehessük.

Budapest, 1987. augusztus 14.

Pándi András

Művelődési Minisztérium

 Lendvai elvtársnő válasza: (2. sz.

melléklet)

Kedves Pándi Elvtárs!

A Vígszínház 1987/88-as műsortervében szereplő Csurka-darab bemutatásával kapcsolatban hozzánk intézett leveletekre válaszolva a következőkről szeretnélek tájékoztatni:

A kérdésben Berecz János elvtárssal konzultáltunk, aminek eredményeképpen az a döntés született, hogy a bemutatóra a szerzőnek újabb, Új Látóhatár- beli publikációja miatt 1988. február 28-a előtt ne kerüljön sor. Kérjük, mindezek tudomásulvételével a szükséges intézkedéseket szíveskedjetek megtenni.

1987. szeptember 3.Elvtársi üdvözlettel:

/Lendvai Ildikó/

 Ez színtiszta abszurd, vagy az élet hétköznapi dolgai közé tartozik, hogy az aggódik a demokrácia és a sajtószabadság hiánya miatt, aki egy diktatórikus rezsim jogfolytonos képviselőjeként ma is bent ül a Parlamentben. Az itt közölt dokumentumok bizonyítják, hogy napi kapcsolatban állt a Cég vezetőivel. Valószínűleg döntéseihez is felhasználta a titkos információkat, vagy ha kellett, megrendelt tőlük ezt, azt, hiszen anyapártja, az MSZMP maga volt az egész országot behálózó titkosszolgálat. Nyilvánvalóan az állambiztonsági szervek a párt ökleként annak elvárásait igyekeztek teljesíteni. Mint látjuk az történt tehát, hogy Csurka István Vizsgák és fegyelmik című új darabját a Vígszínház 1984/85- ös színházi évadban mint bemutatni tervezett művet szerepeltették. A Fővárosi Tanács azonban nem engedte eredeti megírt formájában műsorra tűzni a darabot. Azt javasolta a színháznak, az összes illetékes bevonásával elemezzék végig a darabot. A színház úgy gondolta, elemzett eleget a Tanáccsal együtt, s megpróbálta újra műsorra tűzni a darabot. 1985 őszén bizonyos Teplánszky Péterné megtudta, hogy a megbeszélést a Tanácsnál a minisztérium képviselőinek meghívása nélkül megtartották. Ezért szaglászni küldték a Vígszínházba. Teplánszkyné meglátta a próbatáblán kiírva a Csurka-darabot. Azonnal jelentette az illetékes elvtársaknak: a bemutató ugrott. Sőt, a következő évad, tehát a 85/86-os második félévi módosított műsorterv bekérésére szólította fel a Fővárosi Tanácsot Pándi András elvtárs a Művelődési Minisztérium Művészeti Főosztályáról.

 A fogyasztói minőségtudatosság megerősítéséért (28.oldal)

Interjú dr. Simon Péterrel, az Agrármarketing Centrum igazgatójával

Az elmúlt tíz évben egy rendkívül negatív folyamat játszódott le, amiben a piac három szereplője, a gyártók, a kereskedők és a vásárlók is, belekényszerítették egymást egy olyan spirálba, aminek a lényege: egyedül az ár számít. Ez pedig egy jelentős romlást idézett elő az élelmiszerek területén. Szemléletváltásra van szükség, hiszen a szerb vásárlóknak sincs több pénzük, mint a magyaroknak, de déli szomszédunknál a fogyasztó nem csak az árra figyel. Tudjuk: elég sok élelmiszer kerül a szemétbe Magyarországon, s ezért is rá kell szoktatni arra az embereket, inkább kevesebbet, de jobb minőségű terméket vásároljanak.

 35 művészbarátunk értékeli az óévet és beszámol; hogyan ünnepli a Karácsonyt

Keresse a Magyar Fórumot már december 22-étől az újságárusoknál!

Vagy fizessen rá elő!

info@magyarforum.hu