vissza a főoldalra

 

 

 2010.12.17. 

XVI. Benedek pápa fogadta a Magyar Köztársaság miniszterelnökét

Kiemelkedően fontos külpolitikai eseményre került sor december 6-án, hétfőn Vatikánvárosban: a katolikus egyház feje magánkihallgatáson fogadta Orbán Viktort, a Magyar Köztársaság miniszterelnökét. A hivatalos küldöttség tagja volt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, illetve Szíjjártó Péter miniszterelnöki szóvivő. Orbán Viktort vatikáni útjára felesége, Lévai Anikó és öt gyermeke is elkísérte.

A találkozó délelőtt 11 órakor kezdődött az Apostoli Palota San Damaso-udvarán, ahonnan a pápát védő Svájci Gárda tagjai és az úgynevezett vatikáni nemesemberek kísérték a magyar vendégeket a második emeletre – ahol hét termen átsétálva jutottak el az egyházfő könyvtárszobájáig. Orbán Viktor egyedül lépett be a pápához, akivel négyszemközt beszélgetett. Húszperces, angol nyelven folytatott eszmecseréjük során áttekintették a következő félévben esedékes magyar Európai Uniós elnökség feladatait, és kölcsönösen hangoztatták a Magyarország és a Szentszék közötti alapvető nézetazonosságot az európai közéletet illetően. A hivatalos szentszéki közlemény szerint „a szívélyes hangvételű megbeszélésen Orbán Viktor a pápa kérdésére felvázolta az ország jelenlegi társadalmi, gazdasági és politikai helyzetét; majd hangsúlyozta a keresztény hagyomány fontosságát a nemzet életében, valamint a katolikus egyház szerepét a nemzet megújulásában.”

A magánkihallgatás végeztével a küldöttség többi tagját is bekísérték a könyvtárszobába. Orbán Viktor bemutatta XVI. Benedeknek a kíséretében lévő politikusokat, illetve családját: feleségét és gyermekeit. Ezt követően miniszterelnökünk három különleges, az alkalomra készült érmét nyújtott át vendéglátójának, aki az ajándékot egy olyan aranyérmével viszonozta, amelyen a saját arcképe látható.

Hétfő délután a hivatalos magyar küldöttség a szentszéki államtitkárságon Tarcisio Bertone bíboros államtitkárral folytatott eszmecserét, amelynek során áttekintették a vatikáni–magyar alapszerződés legfontosabb pontjait. Megállapodtak egy új, időtálló szerződés előkészítéséről. A magyar–vatikáni vegyes bizottság munkájáról is egyeztettek. Orbán Viktor rámutatott: „a magyar kormány kiemelkedő értéknek tekinti a valláson alapuló oktatási és nevelési munkát.”

A nemzetközi sajtó jelentései egybehangzóan kiemelik: ez volt az első alkalom, hogy a Vatikánban tanácskozó magyar kormányküldöttségnek két teológus tagja van: Semjén Zsolt katolikus teológiai tanulmányokat végzett, Balog Zoltán pedig református lelkész. A találkozón megjelent vatikáni magyar nagykövet, Győriványi Gábor szintén teológus végzettségű.

 

Zsille G.