vissza a főoldalra

 

 

 2010.12.17. 

Sokasodó hírek olvadó jelentősége

Az 1989/90-es eufória egyik legnaivabb, ezért legmeghatóbb tévedése volt a nyilvánosság mindent elrendező erejében való hit. A pártállam szigorú kontroll alatt tartott sajtója, a nyilvánosságnak szánt információk hatékony cenzúrája és a valóság között mindenki számára ismert, mert jól érzékelhető szakadék tátongott, ezért vélhettük úgy, hogy a szólás korlátozás nélküli szabadságának elnyerése az igazság sajtójának csimborasszója lesz. Nem így történt. Ugyanis az egypártrendszeri hazudozást a többpártrendszeri hazudozás váltotta fel, miután az MSZMP elveszítette hazudozási monopóliumát. Vagyis sokszínűvé vált a hazugságok kínálata. („Virágozzék száz virág” – mondta volna Mao elvtárs, gondosan figyelmen kívül hagyva, hogy toleranciájáról elhíresült kertjében csak a hazugság virágai illatoznak.)

Persze, ha szigorúan a társadalmi közérzet szempontjából nézzük, a valóság jobban megközelíthetővé, becserkészhetőbbé vált e „multiigazságos” zűrzavarban is, mint volt Aczélék alatt, ugyanis a hazugság hangzavarából itt-ott akár az igazság is kihallhatóvá vált, feltéve, hogy képviselőinek volt elég pénze és módja a hangerő felsrófolására. A pártállamban a sorok között próbáltuk megtalálni az igazságot, a rendszerváltozást követően a pártsajtók megnyilvánulásai mögött.

Aztán eltelt két évtized, és tulajdonképpen már ez a helyzet sem áll fenn: tovább romlottak a dolgok. Úgy tűnik, az igazság kimondásának mindenkori hitbizományosait még ez a kis – a kakofóniából kiszűrhető – hang is zavarta, mert mást mondott, mint ők. Nyilván ezért döntöttek úgy, hogy tokkal-vonóval, a pincétől a padlásig hitelteleníteni kell az egész híripart egy mindenre kiterjedő botránnyal. Ennek következményeként ugyan az ő dédelgetett manipuláció- és hazugságözönük is romba dőlhet, de hiteltelenné válnak a vegytiszta igazság hírei is. És ez a lényeg. Tudva ezt a szerepet vagy nem, de ennek lett eszköze az amerikai WikiLeaks internetes „oknyomozó portál”.

A WikiLeaks az elmúlt hetekben három lépésben tette közzé az amerikai külügyminisztérium titkos és szigorúan titkos irattári anyagát, közte az afganisztáni és iraki háborúk, az iráni tervek legbizalmasabb jelentéseivel. A múlt héten pedig – előzetes bejelentést követően – ömlesztve internetre rakott 250000 (!) olyan – leginkább belső használatra szánt – pro domo feljegyzést, munkadokumentumot, melyek közül egy-egy is diplomáciai bombaként robbanhatott volna, de így együtt már nem is diplomáciai a botrány, hanem híripari. A Der Spiegel szerint közöttük 734 magyar vonatkozású. A magyar külügyminisztérium hallgat, mint dinnye a fűben. Mellesleg mi mást tehetne, ez nem az ő sara.

Hanem kié is valójában? Kizárhatjuk, hogy a Fehér Ház vagy az amerikai külügyminisztérium állna a kiszivárogtatás mögött, hiszen őket rettentően kínosan érintő dokumentumok váltak nyilvánossá. De ha ők nem, akkor kik lehetnek azon túl nem értékelhetően befolyásos erőcentrumok mögött, amelyek oda képesek hatni, hogy ezen minősítetten titkos diplomáciai iratokat százezres nagyságrendben megszerezzék, majd – gyakorlatilag következmények nélkül – elérjék azok nyilvánosságra kerülését? A hét vicce szememben, hogy az amerikai titkosszolgálat egy 22 éves, Afganisztánt megjárt közkatonát tartóztatott le, mint a kiszivárogtatás felelősét. Ha ez igaz lenne, akkor az amerikai külügyminiszter-asszonyt kellene másodikként letartóztatni, mivel az irányítása alatt álló intézmény biztonsági rendszere annyira laza, hogy ez a katonagyerek hozzájuthatott 250000 titkos dokumentumhoz. Persze biztos, hogy nem jutott hozzá. Porhintés az egész, ugyanis a valódi felelősök szeretnék elhitetni a világgal, hogy ilyen egyszerűen mennek ma a dolgok. Vagyis: a hírek világa lejárt, oda sem kell figyelni rájuk!

Ha még mindig a XIX. század viselkedésnormái lennének érvényben, érintettsége miatt annyira megsértődhetne néhány okirat – nem éppen diplomáciai – nyelvezetétől Angéla Merkel, Berlusconi, Sarkozy, Medvegyev vagy éppen Putyin, hogy Európa és Amerika között megszakadhatna a diplomáciai kapcsolat. És akkor mi lenne az euro-atlanti közeledésből, a globalizáció legfőbb motorjából? Nyilvánvalóan nem ez volt a cél, hanem pontosan az ellenkezője: rámutatni, hogy a globalizáció érdekei mindenek felett állnak, és holmi kósza hírek, kiszivárogtatások, információk, hangulatok, sértődések nem kaphatnak szerepet ebben a játékban. Ugyanis komolyan vehetetlenek. Ha 250000 leleplező, botrányos diplomáciai dokumentum néhány perc alatt felkerülhet az internetre, hogy onnan a világ minden laptopjával rendelkező tízéves kisdiák bármikor leszedhesse: óhatatlanul inflálódnak a hírek értékei, az információk jelentősége. Nem véletlen, hogy a francia köztársasági elnök sem az őt személyében diffamáló kitételek miatt háborodott fel, hanem „a demokratikus szuverenitást és tekintélyt fenyegető” veszélyként élte át a WikiLeaks akcióját. Erre minden oka meg is volt, ugyanis az európai keresztény kultúrának évezredes, kiszakíthatatlan velejárója a viselkedés, a morál, a tapintat és a titkot tartani tudás, amely egymaga is egy erény az Atlanti-óceán ezen oldalán. (Elég, ha csak a gyónási titok szentségére és Nepomuki Szt. Jánosra utalok.) Ha ezt aláássák, több minden omolhat össze, mint első pillanatban vélhetjük.

A világ legtermészetesebb pszichológiai velejárója, hogy ha a feleségemmel, bátyámmal, apámmal beszélgetek a szomszéd viselt dolgairól, más megfogalmazást és jelzős szerkezeteket használok, mint amikor szemtől szemben vele társalgok. Elkerülhetetlen a diplomáciában is, hogy ne így legyen, és valójában nem is ez a botrány – hiszen ezzel mindenki tisztában van –, hanem az, ha nyilvánosságra kerül a legmagánabb használatra szánt vélemény. Publikusan ugyanis sértővé válik az, ami kimondatlanul semmi problémát nem okoz. Ezen logika mentén merem azt a következtetést levonni a WikiLeaks-akció valódi motivációjáról, hogy az nem a dolgok tisztázását, sokkal inkább végzetes összekuszálását szolgálta.

Nem a rend, hanem a káosz megteremtésének érdekében történt. Hogy a káosz kiknek az érdeke a XXI. század globális világában? Ez a kérdések kérdése, feleljen rá mindenki legjobb belátása szerint.

 

Szőcs Zoltán