vissza a főoldalra

 

 

 2010.12.24. 

Zombor magyarul is

December elején a Zomborba vezető utak mentén új helységnévtáblák jelentek meg, amelyen Zombor neve szerbül cirill és latin írásmóddal, valamint magyarul is olvasható. Az örvendetes eredményről Szakács Csaba, Zombor Város Tanácsának tagja lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a VMSZ képviselőcsoportja évek óta küzdött annak érdekében, hogy Zombor is felsorakozzon azon települések sorába, ahol már a helységnév-táblából látható, hogy azon a helyen magyarok is élnek, annál is inkább, hiszen Zomborban a magyar nyelv hivatalos használatban van.

 Miután az ide vonatkozó jogszabály lehetővé tette, hogy Vajdaság települései ismét használhatják történelmi helységneveiket, Zombor község területén a falusi településeken (Bezdán, Doroszló, Csonoplya, Bácsgyulafalva, Nemesmilitics) megjelentek az új helységnévtáblák a megfelelő magyar nyelvű elnevezésekkel, Zombor város azonban ezen szabály alól hallgatólagos kivételt képezett. A tanácsos szavai szerint szemléletváltásra volt szükség a városvezetésben ahhoz, hogy elháruljanak az akadályok a többnyelvű helységnévtábla kihelyezéséhez.

 A tábla kihelyezésének költségeit a Tartományi Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság, valamint a zombori önkormányzat fedezte.

 

(Forrás: magyarszo.com)