vissza a főoldalra

 

 

 2010.12.24. 

A borászok borásza

Az „Év Bortermelője 2010” címet Légli Ottónak, a Balatonboglári borvidéken tevékenykedő borásznak ítélték oda – közölte a Magyar Bor Akadémia december 3-án, az eredményhirdetést követően. A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért adományozható. Ez az elismerés a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés.

 – Gratulálunk a rangos elismeréshez! A díjért több borász versengett. Meglepte, hogy ön került ki győztesen?  

– Köszönöm szépen a gratulációt! Engedje meg, hogy pontosítsak, ez nem egy olyan verseny, ahová jelentkezni lehet, hanem jelölik a résztvevőket. Tudtommal több száz jelölőpapír ment ki az első körben. 2010-ig hatszor jelöltek és most kaptam meg a kitüntetést.

 – Ebben az évben, tavasszal választották meg a Borászok borászának is. Nőtt az érdeklődés a borai iránt?

 – Valóban, április óta egyre többen érdeklődnek boraink iránt. Meglepő, hogy főleg külföldről nőtt meg az érdeklődés. Ez egy kicsit ellensúlyozza azt a küzdelmet, amit az idén folytattunk a természeti elemekkel. Ez azt mutatja, hogy külföldön igenis figyelnek a magyar borra. Célunk, hogy boraink a természetes értékek, mint gyümölcszamatok, savak, üdeség, és a tudatos, felelős emberi munka mind teljesebb harmóniájának kifejezői legyenek.

 – Ezzel a boglári borvidék is felértékelődik?  

– Erre nem merek egyértelmű választ adni. Én vagyok a harmadik, aki erről a borvidékről kapta az év bortermelője címet. Ennek alapján a balatonboglári a borvidékek között az első hatba tartozik. Egy jó szőlő-és bortermelőnek az a legfontosabb, hogy az adott hely, vidék értékeit, adottságait meg tudja jeleníteni. Boraink sajátossága az az ökológiai adottságoknak tudható be: a löszben rejlő gyümölcsösség ad egy egyedi karaktert a borainknak, illetve a kötött vályog talajból következik egy speciális savérzet is. Nagyon remélem, hogy kitüntetésem hatására egyre több kollegám, társam gondolja azt, hogy ezen a borvidéken érdemes jól dolgozni, mert fontosnak tartom: minél többen mutassuk meg a térség aromáját, azokat, melyek csak itt igazak. A Kárpát-medencének nagyon jók a szőlészeti és borászati adottságai, és csak rajtunk múlik, ezeket mennyire kamatoztatjuk. Egy nagyon változatos, színes borpalettáról van szó, és ezért azt tanácsolom a fogyasztóknak, hogy azokat a borokat is kóstolják meg, melyek nincsenek annyira a köztudatban. A hazai gazdag ízvilág pedig az eltérő talajadottságoknak és domborzati különbözőségeknek köszönhető. Nem véletlenül van hazánkban 23 borvidék.

 – Melyik piacot célozza meg az értékesítésnél? Olvastam, hogy még az USA-ban is keresettek a borai.

 – Birtokunk 21 éves, és már tevékenységünk elején is a magyar piacot tartottuk fontosnak. Ez nem is jelentett kérdést számunkra. Egy családi birtoknak – mi 31 hektáron gazdálkodunk – és a fogyasztóknak is az a jó, ha minél több helyi bort fogyasztanak. Célunk, ha idejönnek a turisták, akkor az itteni borokat ismerjék meg. Építkezni is csak a magyar piacra lehet. Természetes, hogy mindenki kíváncsi más országok boraira. Azonban az fontos lenne, hogy utána visszatérjenek a magyar borhoz és a helyi értékeket részesítsék előnyben. Annak viszont nagyon örülünk, hogy boraink kint vannak pl. Csehországban, Angliában és a Benelux államokban is. Így az említett országok éttermeiben Légli-borokat ihatnak a borbarátok. Nem is csak az a fontos, hogy a miénket, hanem: minőségi magyar nedűt.  

– 2010-ben nem olcsó szőlőt termeszteni. Drága az üzemanyag, a növényvédőszerek, a talajművelés. Milyen lesz a bor hazai árszínvonala?

 – Ráadásul tavasszal erős szélviharok voltak a környéken, virágzás körül pedig szokatlan hidegek. Ez a melegigényes növény még fokozottabban érzékeny a hidegre. Ezenkívül rengeteg csapadék esett idén, óriási mennyiségek estek le néhány óra leforgása alatt, tönkretéve ezzel az infrastruktúrát, ami itt egyébként is sok gondot okoz. Ennek ellenére mi nem szomorkodunk, tudomásul vettük a helyzetet, hiszen nem tehettünk mást. Az árakat illetően: lehet hazai palackozott bort 500 ft-ért, de akár a tízszereséért is kapni. Ebben az értelemben megjelenik a minőség és az ún. ár-érték arány. Az idei egy abszurd év és lényegesen magasabbak lettek a költségeink, főleg a kézimunkaigény miatt. A szőlő óriási növekedést produkált az idén, amit szaknyelven szólva kézimunkákkal kellett lekövetni. Már júliusban elértük a tavalyi kézimunka-árszintünket. Sajnos kevesebb borunk lett, mint tavaly és a minőség sem olyan, mint az utóbbi években. Egy-két bort leszámítva viszont azt hiszem, nem lesz jelentős, 5-10%-ot meghaladó áremelés. Azt viszont meg kell várni, hogyan alakul a bor az első fejtések, erjedések után. Tavaszra ezért pontosabban látjuk a tényleges mennyiségeket. A piacon még vannak jelentős óbortételek, és ezek is befolyásolják a borok árát.

 – Beszéljünk a minőségről. Az idei borai nem lettek olyan testesek, mint a régebbiek?

 – Mi azt valljuk, hogy a magyar bornak és azon belül a boglárinak is az egyik értéke: remekül visszaadja az évjárat-hatásokat. Így nem egy kiegyensúlyozott kínálat a miénk. A meleg időjárás kevesebb savat produkál, mint az esős. Idén hiányzott a fény és a meleg és rengeteg csapadék hullott. Ezért ebben az évben kicsit vékonyabbak, savasabbak lettek a boraink, de ellensúlyozva ezt, talán kicsit elegánsabbak és illatosabbak is. Tehát jó, korrekt borokat tudtunk készíteni. Sajnos a Banyászó olaszrizlingünk nem érett be kellő minőségben, mint amit szeretnénk, de több dűlős szelektált borunk lesz. Ezek jó nedűk, de bizonyára nem a legjobb évjárat boraiként lesznek számon tartva. A korábbi érésű fajták – mint a Rajnai rizling –viszont szépen beértek. Bízom abban, hogy az idei mostoha év termése senkit sem térít le arról, hogy a boglári borvidék borait fogyassza.

 

Medveczky Attila