vissza a főoldalra

 

 

 2010.12.24. 

Tovább bomlik a káoszpárt

Pősze Lajost kizárták a Jobbik frakcióból. Pősze úgy véli, hogy azért zárták ki, mert nem volt hajlandó bolsevik fegyelemmel tűrni a vidéki pártszervezetek felszámolását, valamint a stílus és az értékrend követhetetlenné válását. Egyetlen párt sem lehet iszlámhívő és Európa-ellenes, miközben kettős kereszteket döfköd a földbe – mondta a volt frakcióvezető-helyettes. Amúgy kikéri magának, hogy eleget tegyen egy anarchista káoszpártot vezető elnökség megalapozatlan és ostoba kéréseinek, mert erre sosem esküdött fel.

Bár, a Jobbik eskütételek sokaságával kábította szimpatizánsait, természetesen Pősze sem mond le mandátumáról. A Jobbik prominenseiről egymás után derül ki, hogy kijelentéseik, ígéreteik, esküjeik semmit sem érnek. A mentelmi jog ellen kampányoltak, de Balóné Morvai Krisztina EP-képviselőségére hivatkozva próbálta megúszni a tilos parkolásért járó bírságot. Miközben erkölcsi szónoklatokat tartottak a családról, hűségről, erkölcsről, Vona Gábor a párt elnöke és a Magyar Gárda vezetője, Kiss Róbert is botrányos nőügyekbe keveredett, annak ellenére, hogy mindkettőjük házasságban él. Szávay István péniszpumpával pózolt, de a sort sokáig folytathatnánk, mert se szeri, se száma a leplező ellentmondásoknak a Jobbik körül. Jobbikos képviselők fennakadtak a nemzetbiztonsági átvilágításon, ráadásul a zavaros pénzügyeket a mai napig sem sikerült tisztázni.

Az EP-választások óta találgatják, vajon honnét jött a pénz a százmilliós kampányra. A párt körül sokasodnak a büntetőügyek, most éppen Novák Előd mentelmi jogát függesztették fel büntetőeljárás miatt.

A Jobbik vezetése a talpasokkal ma már szóba sem áll, elfordultak a Gárdától, ugyanakkor a vezetők között is élesedik az ellentét. A pártszakadás mellett a végleges eltűnés is felsejlik. A szocialisták felfújta Jobbik a szocialistákkal együtt tűnik el a süllyesztőbben.

 

czyba