vissza a főoldalra

 2010.12.31. 

„Székely” páncélvonatok 1918-1919

Szerencsés, sőt legendás körülmények között fennmaradt az 1918-1919-ben III. számot viselő magyar páncélvonat naplója. Ezt a nagyon ritka történeti forrást ismertettem a Havi Magyar Fórum 2005. évi februári és áprilisi számában. Legújabban maga a napló betűhíven közölve megjelent a Vasúthistória Évkönyv 2008-2009 c. kötetében. Szerkesztette Mezei István. Ritka ez a forrás, mert az 1918-1919. évi 10-12 páncélvonat naplói közül, amit kötelesek voltak vezetni, mindmostanáig csak egy ismert, az is bizonyos mértékig megcsonkított állapotban.

Rendelkezésünkre áll ugyan már az 1920-as évektől fogva több kiadásban is Koréh Endrének, a székely hadosztály és dandár lelkészének két kötetes emlékirata, amelyben sok szó esik a „székely” páncélvonatokról. De az un. szocializmus majdnem 50 éves idejében szerkesztett lexikonokban Koréh Endre nevét és műveit hiába keressük, úgy tettek mintha nem is létezne. Egy pap, aki ráadásul székely, azután páncélvonaton biztatja az ugyancsak székely legénységet és leányságot a románok és vörösök elleni harcra, élményeit még könyvekben közzé is teszi, az halmozottan hátrányos helyzetű. Így azután ki kell törölni a tudatból, az emlékezetből, a könyvtárakból, az iskolai tananyagból stb.

Patrick J. Buchanan, amerikai hazafi szavai illenek ide most. Képviselő volt, egy ízben elnökjelölt is, de végeredményben kitaszított amerikai gondolkodó, aki látta és fájlalta Amerika szellemének hanyatlását, azt hogy egy globalista összeesküvő csoport lezüllesztette a népét. Messze eltávolította az „alapító atyák” erkölcsiségétől és az emberi jogok nyilatkozatában lefektetett értékek követelmény rendszerétől. A Nyugat halála c. művében írta a következő sorokat, az Amerika szavakat Magyarországra cseréltük három esetben, hogy igazsága jobban kitessék.

„Sok intézmény, amely ma Magyarország múltját őrzi, a Nagy Testvér Igazság Minisztériumának alapelve szerint működik: „vesd ki az emlékezet lyukán.” Magyarország nagyságának és dicsőségének hazafias történeteit, és csinálj új „leplezetlen” történeteket, amelyek előtérbe helyezik a bűncselekményeit és bűneit, rávilágítva, hogy amit eddig szerettünk, az gyűlöletes és akiket tiszteltünk, gyalázatosak, sőt megvetendők. A régi hősök közül sokan nem élték túl az Új Történelem harcmezeit. A végső cél: pusztítsd el a hazafiságot, öld meg az ország iránt érzett szeretetet, demoralizáld az embereket, rombold le Magyarországot.”

Ennek szellemében azután könyveket lehet írni alapművek jellegét mímelve a székely hadosztályról és dandárról és azok páncélvonatairól Koréh Endre valóban alapművének, az események életét kockáztató szemtanújának mellőzésével, teljes kiiktatásával. Mindez kimeríti a székely/magyar nemzeti múlt elferdítésének, elhazudásának, lerombolásának hazaáruló tényét.

Pedig Koréh Endre visszaemlékezéséhez fogható történeti forrás több nem létezik a székely hadosztály és dandár, valamint páncélvonatai tekintetében. Csak Koréh Endre életművének, nevének likvidálása, mondhatni hagyatékának hallgatással való ölése nyitotta meg az utat a székely haderő 1945 utáni kommunista bemocskolása, árulóvá minősítése előtt.

1. A székely hadosztály befeketítése

A marxista magyarországi történetírás 1945 után ott folytatta, ahol az un. tanácsköztársaság un. népbiztosai kényszerűen 1919-ben abbahagyták. Az őszirózsás forradalom után a székely hadosztály megszerveződött, kezdetben a Károlyi-rezsim eltűrte csak, majd szabotálni kezdte az ellátásban fegyverrel, munícióval, élelemmel, sikerei el nem ismerésével stb. Az un. tanácsköztársaság kikiáltása, 1919. márc. 21 után ellenforradalmi gócpontnak tekintették. Legfőképpen azért, mert a nemzeti színeket és jelképeket a székely csapatok nem voltak hajlandók a vörös zászlóra és csillagra lecserélni és azokra felesküdni. Olykor ennek fegyverrel is ellenálltak.

A székelyek soha sehol közösségben, testületileg nem esküdtek fel a tanácskormányra, annak semmilyen szervére semmikor. Ennek ellenére már 1919. tavaszán rájuk sütötték a kommunisták, hogy árulók. Holott áruló az, aki felesküdött, fogadalmat tett egy ügy, egy kormány, egy állam mellett, de azután, ennek ellenére elállt az esküjében foglaltak mellől. A magyar áruló szónak ez az alapjelentése. Mivel a székelyek soha egyetlen pillanatra sem csatlakoztak a tanácsköztársaság ügyéhez, azt el sem árulhatták. A székelyek természetesen a magyar állam integritásának alapján álltak és harcoltak, amelyikről a Kun Béla vezette formáció eleve az antant javára lemondott. Így a székelyek harca a Székelyföldért, Erdélyért a román királyi hadsereg és a vörös hadsereg két malomköve közé, két tüze közé szorult. Gratz Gusztáv szerint, „a székely hadosztály sem tudta, hogy a románok vagy a proletárdiktatúra ellen forduljon-e és hogy melyiket tartsa a nagyobb ellenségnek.” A székely hadosztály fegyverletétele a románok előtt Demecsernél erre a súlyos dilemmára adott valamilyen lehetséges választ. Ezekben a napokban Gratz szerint, aki kortárs: „Kétségtelennek látszik, hogy ha akkor a román hadsereg Budapestig folytatja az előnyomulást, ott is felszabadítókat láttak volna benne.” Figyelemre méltó ez a megállapítás 1919 májusára, hiszen az általában vörösre festett főváros képét árnyalja.

A székely hadosztály és Kratochvil parancsnokának dilemmájához hasonlót élhetett meg Bakay Szilárd, akinek nevéhez fűzve hallottam a következő tragikus elméncséget. Bakay Szilárd tábornok számjeltávirata 1944 őszén; „Előttem az orosz, hátamban a német, fejem fölött az angol, a továbbiakra nézve utasítást kérek.” Bakayt hűtlenség címén a nyilasok lefokozták, az un. népbíróság igazoltnak nyilvánította, a szovjetek háborús bűnösség vádjával kivégezték 1947. márc. 17-én, az orosz hatóságok rehabilitálták 1991. okt. 18-án.

Kratochvil Károly ezredes, a székely hadosztály megszervezője és parancsnoka a vörösök és románok között mégis élve megúszta. Ebből következve a „rehabilitálása” is elmaradt. Mind mostanáig besározott, el nem ismert magyar tábornok. A Liptai Ervin által, aki Moszkvában a Lenin Katonai Akadémián végzett, szerkesztett Magyarország hadtörténete c. marxista- leninista monográfiának álcázott mű néhány sorát idézzük a témáról, a témához. A román támadásról. „A támadás ereje meglepte a székely különítményt vezetőit is, hiszen azt remélték, hogy a támadók őket is bevonják a hadműveletekbe... Mivel Kratochvil alárendelt parancsnokainak csak egy részét avatta be szándékaiba, a hadosztály néhány alakulata ellenállást tanúsított.” „A székely különítmény parancsnoksága, hogy elterelje magáról a Hadügyi Népbiztosság gyanúját, és indokolja a visszavonulást, jelentéseiben igen súlyos, a valóságnak meg nem felelő veszteségekről számolt be.” „A székely különítmény azonban folytatta áruló visszavonulását, és 13-án feladta Nagykárolyt.” „A Székely Különítményhez tartozó csapatok nagyobb része áruló parancsnokai utasítására leteszi a fegyvert.” Az idézetteket 1985-ben nyomtatták.

Az előző idézetek mind a román hadsereg 1919. ápr. 16-án megindult általános offenzívájára vonatkoznak és a székelyek demecseri fegyverletételére 1919. ápr. 26-án. A románok a front teljes hosszában erőfölényben voltak az élőerő és a fegyverzet tekintetében is. Erre a tényre a „proletárezredeknek” , amelyek anarchikus körülmények között felbomlottak, szétszaladtak stb. szabad volt hivatkozniuk 1919-ben is, azóta is a marxista un. történetírásban. Csak a székelyeket nem illeti meg a jog, hogy a túlerő előtt halogató harcokat víva hátráljanak, majd rendezett körülmények között a túlon túl erős ellenség előtt kapituláljanak nagyrészben. Hátukban a vörös hadsereggel, amelyik már többször fegyverrel kísérelte meg egyes részeik lefegyverzését, bár sikertelenül. Ezen a napon az 1. vörös hadosztály kiüríthette Nyíregyházát, „mert tartani nem tudta.” Csak a székelyek nem üríthetnek ki egy négyzetmétert sem, bár tartani nem tudják.

2. A IV. a. rendszámú „székely” páncélvonat

A székely hadosztály, másként székely különítmény hadrendjébe a következő csapatok tartoztak 1919 márciusában. Négy, részben feltöltött gyalogezred /21., 24., 32. székely és a 12. honvéd/, a két gyalogezredből álló 39. dandár, négy és fél önálló székely gyalogzászlóalja, 13 önálló század, 16 tüzérüteg, az 1. székely hadosztály, a 23. vadászzászlóalja, egy repülőszázad, két páncélvonat /IV. a. és IV. b./; valamint időlegesen hozzá beosztva a III. számú páncélvonat. Ennek a hadseregnek az összlétszáma meghaladta a csúcson a 13 000 katonát, összes vesztesége 1918 novemberétől 1919. augusztusáig 1500 hősi halott volt, ez igen magas szám és arány, hiszen meghaladja halottakban a 10%-ot. Az un. vörös hadsereg csapatainak harctéri veszteségei ennek alatta maradtak. A székely és erdélyi hősi halottak magas száma mutatja maga a harcolók elszántságát, hogy megvédjék Erdélyt, a magyar hazát. Ezeket végig gondolva szemünk elé tűnik a végtelen aljassága és gonoszsága a kommunistáknak, akik 1918-1919-ben és 1945 után is árulónak bélyegezték a székelyeket és erdélyieket. Ezt az állítást meg lehet találni majdnem 50 év könyvkiadásában és tankönyveiben. Ez a beállítás is nyilván hozzájárult a kettős állampolgárságnak elszakított magyarok számára való megadásáról szóló népszavazás nemzeti tragédiájához, nemzeti szégyenéhez. Ugyanis 2004. dec. 5-én nem mentek el elegen szavazni, hogy az érvényes legyen, bár a többség a megadás mellett voksolt. Ennek ellenére a magyarellenes média úgy sugározta világgá, hogy leszavazták a kettős állampolgárságot, holott ez nem is volt igaz. De ezzel is tovább növelték a magyar nemzet szégyenét itthon, a világban pedig a megvetését. Ugyanezt az ügyet a szerb parlament a maga javára - ahogy mondják - fél óra alatt szavazta meg anélkül, hogy népszavazást tartott volna előzőleg.

Térjünk vissza a páncélvonatokhoz. Linder Béla, a koalíciós kormány egynapos hadügyminisztere, 1918. nov. 1-jén elrendelte, hogy a magyar csapatok tegyék le a fegyvert ott, ahol vannak. Nagyon „okos” rendelet, akkor, amikor ellenséges hadseregek özönlenek a négy égtáj felől hazánk és országunk ellen. Kérdés csak az, hogy ez kinek állt az érdekében és kik álltak a háttérben. A Kolozsváron veszteglő IV. a. páncélvonat személyzete azonnal elhagyta a járművet és feltételezhetően hazament. Másnap Fox Aurél, honvédszázados a kolozsvári MÁV pályaudvaron csellengve azon morfondírozott, hogy mit kezdjen magával, hiszen az említett hadügyminiszteri rendelet többszázezred magával foglalkozás és állás, valamint fizetés-ellátás nélkülivé tette. Studírozás közben felfigyelt az állomáson ácsorgó, magára hagyott, üres páncélvonatra. Gondolta jó lesz valamire, felfordult időkben különösen.

„Lefoglalta” tiszti rendfokozatából eredő hatalmánál fogva a páncélvonatot, besietett a kolozsvári 21. gyalogezred laktanyájába, ahol azonnal az ezred hadrendjébe szervezte a IV. a. rendszámú páncélvonatot. Kratochvil ezredesnek, aki ekkoriban szervezte a székely hadosztályt, kapóra jött a páncélvonat, parancsnokává rögtön ki is nevezte Fox Aurél századost. Tíz nap múlva a szükséges legénység összetoborzódott, a műszaki felújítás megtörtént, a hadiállapotba hozás végbement és a páncélvonat harcra kész volt.

Szükség is mutatkozott rá Brassóban, ahová a IV. a. számú páncélvonat magyar nemzeti lobogó alatt be is futott 1918. nov. 13-án. Azon a napon egy német katonavonat kért bebocsátást a határon Brassótól délre a Tömösi-szorosban. A Romániát megszállva tartó német Mackensen hadsereg egyik vonatával találkozott tehát a IV. a. páncélvonat. Ez azért lényeges, mert az Erdély védelmére gyülekező magyar és székely erők lehetséges, természetes német szövetségeséről van szó a románok ellenében. Később, 1918. dec. 7-én, amikor a románok bevonultak Brassóba, akkor egy 40 ágyúval táborozó német katonaság ajánlotta fel magát a páncélvonatnak a románok visszaszorítására a határon túlra.

A IV. a. rendszámú páncélvonat mintegy három heti javításból Szombathelyről tért vissza a csucsai frontra 1919. febr. 2-án. Egy hónapon keresztül súlyos harcokat vívott a románokkal. Sőt, a Jád völgyében bolsevik lázadást vert le 1919. márc. 1-jén /Beszterce-Naszód vármegye/. Ez a páncélvonat mindvégig nemzeti önvédelmi célokat szolgált. Nagyváradra futott be, amikor a város népe sikerre vitte ellenforradalmi megmozdulását, a város felett a kommunistáktól visszavette az irányítást 1919. ápr. 16-án. Négy-öt napig helyreállt Nagyváradon a polgári rend, ahová 1919. ápr. 20-án vonultak be a románok.

Erdély szélén, az egész Partiumban mozgalmak törtek ki a polgári rend helyreállítása érdekében. Kétségtelen, hogy sokhelyütt a románok közeledése ejtette hamis reményekbe a magyar polgárságot, értelmiséget stb. Úgy gondolták, ahogy a román propaganda hirdette is, hogy a román hadsereg ideiglenes megszálló, csak a proletár diktatúra letörésére érkezik. Szerte a front vonal előtt fehér mozgalmak, ellenforradalmak törtek ki, hogy a románokat megelőzve a saját kezükbe vegyék a helyi közigazgatást és a rendes kerékvágásba tereljék újra az életet.

Ennek következménye volt, hogy Szamuely Tibort a kommunista államvezetés kinevezte 1919. ápr. 21-én a keleti front mögötti területek teljhatalmú kormánybiztosává. Másnap Szamuely páncélvonata Püspökladányba futott be, ahol azonnal kivégeztetett négy csendőrtisztet, köztük Pongrátz Aladár csendőrszázadost. A IV. a. számú páncélvonat 1919. ápr. 23-án érkezett Berettyóújfalu és Püspökladány állomásaira, ahol fegyveresen fojtotta el a vörös lázongást.

Az un. vörös hadsereg 1919. jún. 6-án visszafoglalta Kassát a csehektől. A IV. a. számú páncélvonat Kassára húzódott, hogy elkerülje a román fogságba esést. Koréh Endre, tábori lelkész visszaemlékezése szerint a városban eloszlott a páncélvonat legénysége, többnyire Szegedre mentek tisztjei, hogy szolgálatot vállaljanak a szerveződő Nemzeti Hadseregben. Innentől fogva adatok hiányában homályos a páncélvonat sorsa. A Felvidék kiürítése során az un. vörös hadsereg 1919. júl. 2-án hagyta el Kassát. Annyi bizonyos, hogy az erdélyi páncélvonatok 1919. augusztusának első hetében már a Dunántúlon voltak. Valószínűleg a IV. a. számú páncélvonat utolsó fegyverténye volt, hogy aug. 28-án Lajtaújfalunál megakadályozta egy fegyveres kommunista csoport betörését Magyarországra Ausztriából.

Sopron mellett Harka falunál a székely csapatok felett szemlét tartott Horthy Miklós fővezér 1919. szept. 16-án. Ezt követően a székelyek beosztást nyertek a Nemzeti Hadsereg rendszerébe. A székely fegyveres erő jelentőségére, tekintélyére fényt vet, hogy 1919. karácsonyán meglátogatta őket Horthy Miklósné, Jószási Purgly Magdolna.

/A IV. b. számú páncélvonatról csak néhány adattal rendelkezünk, de feltételezhetően az is elérte a Dunántúlt és betagozódott a Nemzeti Hadsereg hadrendjébe./

3. A III. számú páncélvonat áttörése a Máriaradnát megszálló franciákon keresztül

A III. számú páncélvonat 1919. jan. 24-től 29-ig a Székely Hadosztály kötelékében harcolt a románok ellen. Tisztikara, altisztjei a következők voltak ekkor. László Gyula tartalékos százados, a páncélvonat parancsnoka, László Ágoston tartalékos vadászhadnagy, Schiller Mihály zászlós, Komlós Gyula tartalékos hadapród őrmester, Roszkos Mihály MÁV tisztviselő, a páncélvonat vasúti szakelőadója. A 21. gyalogezred kötelékéből való kiváláskor annak ezred parancsnoka, Kubai alezredes dicséretben részesítette a III. számú páncélvonatot a románok elleni harcban tanúsított kiemelkedő teljesítményéért.

Mindezeket már közöltük a Mezei István által szerkesztett Vasúthistória Évkönyv 2008-2009 című kiadvány oldalain. Újabb iratok előkerülése azonban lehetővé teszi, hogy kiegészítsük az ott nyilvánosságra hozottakat. Az történt ugyanis, hogy Kratochvil Károly a Székely Hadosztály parancsnoka elhatározta, megírja a hadosztálya történetét. Megjelent Budapesten 1938-ban. A székely hadosztály 1918-1919. évi bolsevikellenes és ellenforradalmi harcai a székely dicsőségért, címmel. Kratochvil az anyaggyűjtés során sokakat felkért visszaemlékezéseik megírására, többek között László Gyula századost, a III. számú páncélvonat parancsnokát is. László százados 1932. ápr. 10-én kelt levelében tett eleget a felkérésnek. Jelentése a Kratochvil Károly személyi fondjában található a Veszprém Megyei Levéltárban. Ez a hat oldalra terjedő irat, visszaemlékezés több vonatkozásban kiegészíti a már közölt páncélvonat-naplót.

Legértékesebb része, újdonsága a III. számú páncélvonat kelet felől érkezve hogyan tört át a franciák blokádján Máriaradnánál. Idézzük László Gyula visszaemlékezését 1932-ből.

„A Székely Hadosztályból való kivonása után a páncélvonatot Kisjenőre rendelték az oláhoknak Brádon át Kisjenőre és Borosjenő felé szándékolt támadásainak visszautasítására. A feladat megoldása után ismét Soborsinba rendeltek, ahol a Soborsin és Zám közötti semleges zónát mindkét fél respektálva, márc. 24-ig harc nélkül állomásoztunk. Március 24-én a kommunista kormány rendeletére a páncélvonat és a Soborsinban állomásozó gyalogság Kürtösre lett irányítva. Milota-Odvos állomáson telefon értesítést kaptam, hogy Máriaradnán a be- és kijárati váltókat az ott állomásozó franciák aláaknázták és erős őrséggel őrzik, érintkezésbe léptem a francia parancsnoksággal, ahonnan azonban hetyke feleleletet kaptam: „Kelet felé akár Bukarestig mehet, ha tud, de Radnán nem engedjük át.” Az elvonulás fegyveres kierőszakolására határoztuk magunkat. Ginzery Sándor főhadnagyot a helyzet kikémlelése céljából vasutas ruhában Radnára küldöm. Ginzery pontos és körülményes felderítése után megállapítjuk a harcrendet. A páncélvonat előre fut, jobbról balról megtisztítja a terepet, felszabadítja a váltókat, rajvonalba fejlődve nyomában jön a gyalogság. Nádas megállónál egy előre tolt spahi szakaszra bukkanunk,  kik lóra pattanva vágtattak vissza a Radnára vezető úton. A páncélvonat üldözőbe veszi és gépfegyver tüzet zúdít rájuk. Egy főhadnagy, a szakasz parancsnoka és egy spáhi lefordul a lováról és az út porában marad. A lovas csapat erre az útról letért és egy völgyben egy domb védelme alatt eltűnt. A két élettelen test mellett megállítottam a vonatot s két sebesült vivőnek meghagytam, hogy a sebesülteket kössék be s az utánunk jövő szerelvényre tegyék fel. Ebben a pillanatban tűnt fel egy francia lovas csapat, mely ügetve jött Radna felől. Egy francia kapitány volt néhány spáhitól kisérve. Mélyen meg volt rendülve, látva bajtársának halálos sebét, s roppant izgatottan adta át a francia parancsnokságnak az üzenetét, hogy bizonyos feltételek s bizonyos elvonulási rend betartásával a Radnán való átvonulást megengedik. Magam is a két ember roppant tragikumát teljesen átérezve, mély részvétemet fejeztem ki a francia százados előtt, de minden felelősséget határozottan a francia parancsnokságra hárítottam. A francia feltételeket már nem lehetett betartani, gyalogságunk a páncélvonat nyomában benyomult az állomásra és környékére. A kölcsönös bizalom jele képpen minden kiemelkedő helyen francia golyószórók voltak felénk irányozva, a páncélvonat lőrésein pedig minden irányban elémeredeztek a géppuskák csövei. Egyszerre felcsendült a himnusz 2000 magyar katona torokból szállt a magyar ima ég felé. Szép volt. Utána mindkét fél mintha megnyugodott volna. Egy óra múlva az összes magyar csapatok elhagyták Máriaradnát.

Márc. 25-én lefegyvereztünk Gerendáson egy 360 főből álló francia szállítmányt.” Ez a leírás soha sehol még nem jelent meg, legelső közlés. További részletek, eddig ismeretlen események is a Székely Hadosztállyal függenek össze.

„Április 24-én felsőbb parancsra Miskolcra mentünk. A csehek elleni készülődés közben a Felvidék felé menő vasút vonalak állapotát vizsgáltuk meg. Miskolcról a páncélvonat tisztjeinek előzetes megállapodása értelmében Ginzery Sándor főhadnagy és Roszkos Mihály MÁV tisztviselő a Székely Hadosztály Parancsnokságához utaznak, hogy felajánlják a páncélvonatnak a Hadosztályhoz való csatlakozását. Siménfalvy ezredes szörnyű haragra gerjedt, szinte kikergette őket a szobájából. A szerencsétlenek a jelen lévő politikai megbízott előtt adták elő ajánlkozásunkat.

Április 19-én 8 napi szabadságot kaptam, hogy családomat Gyomáról Pestre hozzam fel. Szabadságom letelte után visszautaztam Miskolcra.

A vasutasoktól értesültem, hogy a kommunisták a páncélvonat tisztjeit ellenforradalmiság címén letartóztatták, ellenem pedig elfogatási parancsot adtak ki. Estig rejtegettek az állomás épületében, amikor egy mozdonyra felpakolva visszaszállítottak Budapestre.”

Az idézett szövegek tehát Kratochvil ezredes készülő könyve számára forrásként jöttek létre. Kratochvil azonban nagyobb részüket áthúzta átlósan fekete grafit ceruzával, a felhasználandó kisebb részt pedig vörös ironnal jelölte meg. Filológiai alapossággal nem vetettük össze a László Gyula százados által írt sorokat a Kratochvil ezredes által megjelentetett könyvvel, mert jelen esetben nem az volt a célunk.

A célunk nem más, mint értékes, eddig még ismeretlen történeti forrásokat közkinccsé tenni, hogy többek között, jobban megismerhessük múltunknak azon részleteit, amelyek a szovjet hódítás és kommunista diktatúra idején el voltak rejtve, tiltva, tagadva stb. Mely tényezők manapság is nehezen mennek át a köztudatba és gyéren épülhetnek be nemzeti öntudatunkba.

Ilyen maga az 1918-1919-es Székely Hadosztály és páncélvonatai, melyeket források feltárásával igyekszünk az ismeretek közé visszahozni. A Székely Hadosztály páncélvonata volt mindvégig a IV. a. és b. rendszámú páncélvonat. Az utóbbiról csak egy-két adat áll a rendelkezésünkre. Az előbbi kronológiáját meglehetősen rekonstruálni lehetett Kóréh Endre, tábori lelkész könyveiből. Ezt a rekonstrukciót is mi végeztük el először. A III. számú páncélvonat naplóját már a múlt évben közzé tettük, bár ez is hiányosan maradt fenn. Ez a páncélvonat egy hetet küzdött a Székely Hadosztály kötelékében, majd később felajánlkozott, hogy csatlakozik a székely haderőhöz, amelyik azokban a napokban az egyetlen számottevő hazafias alakulat volt.