vissza a főoldalra

 2010.12.31. 

Álomfejtés – másképpen

A másképpen azt jelenti, hogy nem az álmoskönyvek szisztémáját követve vizsgáljuk az álomjelenségeket. Nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy egy-egy álomkép, vagy álom-kompozíció mit jelent jóslatként, mit hoz, mit ígér az álmodónak. A kabalisztikus álommagyarázat nagyon régi, folklorisztikus múltja van. Tudósok, filozófusok különösen a 19. században, próbálkoztak az álomjelenségek tudományos magyarázásával. Az álomértelmezés tudományos vizsgálatában a valódi fordulatot Freud főműve, az Álomfejtés hozta el. 1900-ban jelent meg, most éppen száztíz éves. A pszichoanalízis megalkotójának volt annyi pszichológusi-orvosi tapasztalata, hogy hatalmas művét megalkothassa. Tudása természetesen a 19. században alapozódott meg. A munkájához felhasznált irodalom javarésze is e századból való. Kitűnő arányérzékkel egészségesek és neurotikusok álomtörténéseit is egyaránt vizsgálat alá vonja. Vigyáz, hogy ne keverje a kórosat az egészségessel. Jóllehet azt is megjegyzi, hogy a két állapot közti mezsgye nagyon keskeny. Az Álomfejtés valóban tudományos igényű munka, Freud megtalálta – kialakította az álomjelenségek elemzésének orvosi szempontból megalapozott módszerét. Fő vizsgálódási elve a pszichoanalitikusé. Olyan tudós fekteti le itt álomboncoló elméletét, aki a tudatot nem merev-zárt képződménynek tekinti, nem befolyástól mentes, szuverén valóságértelmező „szervnek”, hanem mélyről eredő, impulzusoktól bombázott „szellemi struktúrának.” A tudatalatti, a mélytudat sokkal nagyobb tartománya a lelki valóságnak, mint a regulázott tudat köre. A tudatalatti, a mélytudat, a tiltott és elfojtott törekvések és vágyak „kényszer-lakhelye.” A felettes én, amely felvigyázza a tudat társadalmi erkölcsiségét s illemtanát, voltaképpen cenzúrázza a mélytudati késztetéseket. Ha képes rá. Mert némely esetben nem sikerül. Hogy milyen ősi indulatok s elfojtott vágyak „telephelye” a tudatalatti, nem ismerjük. Feltehetően elementáris szándékok és vágyak „vadonja.” Ezt a jelenséget nem Freud ismerte fel elsőként. Nagy íróink már régen megértették, hogy a tudatalatti és a tudat átjárható képződmények. Csak Dosztojevszkijt említsük, aki nagy erővel ábrázolja, hogy az ember nem egyszerűen tudata diktátuma szerint cselekszik. Alakjaiban állandóan küzd a két szféra: a homályos mély s az alig világosabb tudat. De az irodalmi ábrázolás nem tudományos bizonyítéka a tudat rétegezettségének. Világos érveléssel, meggyőzően, a tudományos gondolkodást is befolyásolóan, Freud mondta ki, hogy a tudat több összetevőjű. Létezik egy sötét, óriás bozótja s egy világos fennsíkja, ám a vegetáció összefolyik a kettő között. Határ van is, nincs is. Úgy kettő, hogy: egy. Úgy egy, hogy: kettő. Freud szemléletes megfogalmazása tudományos kategóriává avatta a tudatalattit és a tudatot. Elmélete a pszichiátriát, a pszichológiát, a filozófiát, az irodalmat mindmáig befolyásolja.

Az Álomfejtés tudományos értékét nincs szándékomban vitatni. Nem az én szakterületem. De köze van a filozófiához, csak ezen a címen kívánok megjegyzéseket tenni. Tudom, hogy a pszichoanalízis eredményeket ért el a gyógyító tudományokban. De mára már a modern agykutatás szűkítette az analízis mozgásterét. Az agy biológiai és kémiai folyamatainak ismerete, receptoraihoz illeszkedő gyógyszerekkel tartós hatást érhet el. Freud álomelemzéseiben olykor-olykor nagyon is merész, nagy szabadságot ad a fantázia-munkának. Ami következhet a pszichoanalízis szabad asszociációs szisztémájából is. Mondjuk így: ötletesen költői. Ez az irodalomban dicséret. Tudományos munkában, ha nem a tények szigorú interpretációja, feltétlenül kihívja a kritikát.

Freud a tudat, a teljes tudat szerkezetét pontosan mérte fel és fogalmazta meg. Használhatóan. Száztíz év után is, a tudat alapjellegzetességeit illetően, elmélete modernnek nevezhető. De mélytudatának legfőbb motiváló ereje, a minden emberi megnyilvánulást, cselekvést uralma alá vonó hatalom, a szexualitás vesztett egyeduralkodó szerepéből. Mítosznak bizonyult, hogy a nemi vágy a neurózisnak szinte egyetlen „kórokozója”. Nem kétséges, hogy a szexus embervoltunk része: a nő s férfi kapcsolatának vonzó tényezője. Az ősember nemi vonzalma még spontán, bűntudat nélküli természetességű. Nem okozott lelki feszültséget. A civilizáció kialakította az illemtani tartózkodást. A nemek megközelítésének – koronként változó – szokásformáit. A felettes én, az ösztönkésztetések cenzora, felügyelte az elfogadható emberi megnyilvánulások rendjét. Visszaszorította a nem kívánatos hajlamok törekvéseit. Ám azok léteztek továbbra is, a tudatalatti kényszer-térben. Kitörésre készen, de számolva az őrt álló cenzorral. A társadalom kulturális gyarapodása megteremtette a tudatalatti elfojtások felszabadító formáit is. Azokat a profán „rituálékat”, amelyek hozzásegítik az elfojtásokat a szabad megnyilvánuláshoz. Talán éppen a szexualitás terén ment végbe a legnagyobb forradalom. A gyűlölet, a harag, az irigység s más mélytudati tartalom, ma már sokféle kiáramlási utat találhat. Segíthet a pszichológus, az orvos, a lelkész, stb.

 A tudatalatti és a tudat, természetesen, ma is ugyanazt a struktúrát mutatja, mint száztíz évvel ezelőtt. Létezik elfojtás és abból következő magatartászavar is. Ám az elfojtott indulatok rendjében, a szexualitás primátusa nem bizonyosodott be. Túlhajtott elv volt az Álomfejtés megszületésének idején is. Ebből következik, hogy Freud álomfejtése, minden alapossága ellenére, némely pontján töprengésre ad okot. A szerző a tudatalattiról, a tudományos igényű álomfejtésről elődeinél már talált felhasználható adatokat, elgondolásokat. De ezek elszórt adalékok voltak. Elmés töredékek, mintegy felkínálkoztak összegyűjtésre. Rendszerbe foglalásra. Freud többet tett. Eredeti jelentés-szálakat bontott ki, anyagát újragondolta. Szintézist teremtett. Eredetisége ebben rejlik. Néhány gondolatát az idő elejtette. De az Álomfejtés századnyitó vállalkozásnak bizonyult a pszichológia világában. Jelképes és valóságos értéke egybevág. Maradandó és elavult együtt található Freud művében. Ezt a szempontot szem előtt tartva, érintjük a könyv néhány pontját. S továbbugorva ismerősöktől kölcsönzött álomanyagon magyarázatra, megfejtésre is vállalkozunk. Nem álmoskönyv módszerrel, némileg Freud szellemében. Bölcseleti szempontokat követve. Csak viszonylagos igazságra tartva igényt. Tudva, hogy itt a pszichológusok szakterületéről van szó. Minden álomanyag értékes. És minden elemzés is. Az álomjelenség, anyaga által. Magyarázata pedig, módszere és szellemisége révén.

Első lépésben ismerkedjünk meg az Álomfejtés néhány saroktételével és olyan állítással is, amit e sorok szerzője kételkedve fogad. Freud főműve két fontos tudós erényt mutat: hatalmas irodalomra támaszkodik, de nem felmondja azt, alaposan megszűri. S ami a legfontosabb, önálló koncepciót alkot. A közhiedelem ellenében, a saját és betegeinek álmait elemezve, arra a felismerésre jutott, hogy az álmodásnak nincs jóslat jellege. Nem azt közli, hogy mi fog történni. Freud ezt írja: „Az álom teljes értékű lelki jelenség, méghozzá vágyteljesülés.” Az ember vágyainak egésze, erkölcsileg és illemtanilag problematikus. Nagyobb hányada nem is tudatosul. De létezik és az álomban ,,szót kér”. A morálisan tilalmasat, kvázi-cselekvésként, az ember álmában megteheti. Ám nem csupán azt, amit nem szabad. Kellemes, de a realitás síkján akadályozott vágyai is teljesülhetnek az álmodásban. A tudatalatti nem ismeri a lehetetlent, a nevelés intő ujját. Kibontja a bekötött vágy-zsákokat. A vágyteljesülésben lehetnek kellemes álomtörténések, amit a személy erkölcsi állandója jóváhagy. És megjelenhetnek morál-idegen jelenségek is, amiről azt hiszi az álmodó, hogy nincs hozzá semmi köze. Úgy tetszhet a tiszta életű és lelkületű személyiségnek, hogy ártó erők tolakodtak be álmai világába. Az ilyen ember gyaníthatja személyisége kettéhasadását is. Tegyük fel, hogy azt álmodta, gázolt és áldozatát cserbenhagyta. Máskor meg azt, hogy a valóságban nagyon tisztelt, vallásos főnöknőjével csókolózott. Hogy még nehezebb legyen az álom: ő maga is tisztaéletű, hívő ember. Az efféle álmot laikusnak feldolgozni nagyon nehéz. Ébren ilyesmit mondhat: ez nem én vagyok. Soha meg nem cselekedném. Idegen tőlem. Ébren felelősen és következetesen viselkedem. Az ilyen álomtörténés immorális. Egész életem cáfolata álmaim felelőtlen kalandjának. Vegyünk ide egy valóságos példát is. Németh László beszéli el életírásában, hogy miután hipertóniában megbetegedett, nehéz álmai voltak. Szokatlan víziók gyötörték. Olyasmit cselekedett-beszélt, amit ébren – úgymond – soha meg nem tett. Káromkodott. A morális beállítottság felfüggesztődött az álmodás folyamatában. Nagy regényei élet-recept művek. Legfontosabb elvük: miként teremtsünk magunknak minőségi életfeltételeket. Morális alapú cselekvési viszonyokat. Az író erkölcsi igényessége kétségtelen. Az álmodás meglepő kompozíciót hoz létre: az író káromkodik. A fenti példák és ez utóbbi is, rokon-jelenségek. Az éber magatartás intakt, az álmodás – úgy tetszik – kétes-kalandos. Pedig mindkét cselekvési mód morálisan fegyelmezett karakter része. E nem kívánatos álmokat viszonylag harmonikus személyiség vízionálja. Nem kétséges, a szilárd erkölcsiségű ember éber tudata csak rész-tudat. Mélyre nyúló hányada viszont rendezetlen. Elfojtott, nem cenzúrázott vágyak, törekvések és indulatok fékentartott ,,telephelye.”

Kíséreljük meg értelmezni az utolsó álompéldánkat. Az író álmában káromkodott, holott ébren nem volt szokása. Freud azt mondja, az álom vágyteljesülés. Milyen vágy teljesülhetett itt be, a közönséges szavak kimondásával? Németh László mellőzött volt. Megbélyegzett. Kéziratát félretették. Műveletlen lektorok, újságírók frocliztak vele. Brossúra-felkészültségű tanárok kioktatták Sztálin tanairól, holott ő már a harmincas évek elején franciául olvasta Sztálin műveit, s a Tanúban bírálatot is írt róluk. A vele történtek megalázóak. Indulatot, sőt haragot gerjesztettek az íróban. Nyilvános válaszra nem volt lehetősége. Szellemi fölényével tisztában volt. Erős moralitású, jól nevelt ember. Érvei, ellenfeleiről alkotott ítéletei elfojtódtak. Kétszeresen is. A világi cenzúra és a felettes én mélyre szorította sérelmeit. Ám a tudatalatti az álommunkában felszínre hozta azokat. Káromkodással foglalt állást. Miért nem az író stílusában? A mélytudat nem illemtani kategóriákkal operál. Az álmodóhoz szól, s nem a világhoz. Közlése intim. Ős-felkészületlenül radikális. A megalázás ebben a tartományban nem nyilatkozik meg szalonképesen. A tudatalatti adekvát válasza a megszégyenítésre: a káromkodás. A judíciumnak ehhez semmi köze. A reális bántás közönséges volt. A válasz, a káromkodás is az. A mélyben lent egyfajta lelki „vérbosszú” történt. Vágyteljesítő ez az álomjelenség is. Nem az akaraté. Nem az intellektusé. Az egész tudatvilág mondja ki itt, az álom semleges terén, a teljes igazságot, az álomjelenségek rejtélyes képeiben.

Pillantsunk még vissza az előző példánkra. Milyen vágyteljesülés az, amikor a tiszta erkölcsiségű ember szexuális álomképeket vizionál, olyan személlyel, akit ébren tisztel? Akihez nem is vonzódik valójában. A vágy a másik nem iránt elemi erejű. Meggyőződésünk, hogy nem abban a túlfokozott, erősen neurotizáló értelemben, amiként az Freud elgondolásában szerepel. Az ember viselkedésének kétségtelenül motiváló energiája. Jogi, vallási, élettani, illemtani, erkölcsi tényezők szabályozzák a férfi és nő viszonyának normáit. Azonban jól nevelt, etikus viselkedésű emberek álmaiba is betörhetnek idegenül ható álomtörténések. Szexuális kísértések. A jólneveltség elfojtást is jelent. Aztán ott vannak a plátói érzelmek. A tiszta rajongás. A nem kívánt érzéki álmodás, azt hozza tudomásunkra, hogy nincsenek steril érzelmek. Ha csak egy szem-szín tetszik, vagy valamely hang szépsége, a tudatalatti kibontja ezek értelmét: a rajongás, a gyönyörködés, az egész ember megnyilatkozása. A mélytudat erkölcsi állandónkat figyelmen kívül hagyva, de természetünknek megfelelően, érzéki kombinációt hoz létre. Amiben ős-ember voltunk nyomai ismerhetők fel. A társadalmi ember kirekesztődik. Ő nevelt lény. Comme il faut követő. Önmagát nem vállalja teljes egészében. Valójában nyíltan nem is teheti. Az álom teljesíti a vágyat, a nemtetszés ellenére is. Az álomfantázia látszólag szeszélyes kombinációkat hoz létre. Az álomfejtés hozzávetőleg tisztázhatja az álomépítkezés szürrealizmusának természetét.

Álmaink mi vagyunk. Szép álmainkat elfogadjuk, de mi a helyzet a kriminálisokkal? Erkölcsileg felelős-e az ember botrányos álmaiért? Freud említ egy esetet. Valamelyik római császár kivégeztette alattvalóját, amiért azt álmodta, hogy megölte a császárt. Nem volt igaza, mondja az álomfejtő tudós. Az álom valójában nem azt jelentette, ami a felszínen történt. Az álomkombinációban rejtve van az értelem. Az álomnak nincs erkölcsi vonatkozása. A kriminális vízió – harmonikus személyiségről van szó – voltaképpen leképezi a valóság botrányos történéseit, hozzáadással és elferdítéssel. Ebben a folyamatban a nemesebb hajlamok „szemlélődő” pozícióban maradnak. Találunk egy Pláton gondolatot, amely régi tapasztalatot összegez. Freud ezzel válaszol e kemény kérdésre. „Az erényes ember csak álmodhat a rosszról. A gonosz megcselekszi valóságosan.” A tudós pszichológus szerint nincs értelme tiltakozni az álmok erkölcstelensége miatt. Bölcs megállapítás. Az álmodó személyiségnek nincs választási szabadsága. Következésképpen felelősnek sem tekinthető. Az álomvíziók nem felületi képeken hordják értelmüket. Asszociációs struktúrájukban. Az álomfejtő mély igazságot mond ki: A jellem megítélése a tettek és a gondolkodásmód alapján lehetséges. Freud fontos sarktétele az is, hogy az álom a múltból ered. Legtöbbször az előző nap eseményei az építő elemei. De igen sokszor magához von rég megtörtént, homály-patinás mozzanatokat is. Az álom – úgymond – a jövőt is eltalálja. De szabadon nem képes jövőt tételezni. Az álmodott jövő voltaképpen a múlt meghosszabbítása. Ez is fontos alaptétele Freud álomfejtésének.

Egész életművének s fő művének az Álomfejtésnek a legvitatottabb pontja az, amit a szexualitásról vall. Hogy a nemi vonzalom elementáris erejű, ezzel tudományosan igazolt felismerést közöl. Abban is igaza van, hogy ennek erős nyomatékot adott. Hogy mi évült el a száztíz éves elméletben még is? A túlzás. Az a meglódult általánosítás, amely a nemi késztetésnek a neurózis értelmezésben és az álomfejtésben primátust biztosít. Ezzel hátráltatta azt a korszerű felfogást, hogy a pszichés zavaroknak nem egy-két okuk van. Az okok egész nyalábjával kell legtöbbször számolni. Figyelmet keltő, ahogy Freud az álomfolyamatban bizonyos jelenségeknek, tárgyaknak szexuális vonatkozást tulajdonít. Az álomszimbolika kategóriáját részben a tudományos irodalomból vette át, aztán meg betegeinek álomelemzése is megerősítette, hogy bizonyos álmodott dolog magához asszociálhat szexuális képzet-koefficienst. Ahogy írja, „minden hosszúkás és éles fegyver: kés, tőr, lándzsa, a férfi nemi szervet képviseli…” Dobozok, skatulyák, szekrények, kályhák a női testnek felelnek meg…” A szerző óvja az elemzőket az efféle szimbolikus tárgyak túlértékelésétől. De mégsem veti el ezeket a szexualitást jelképző dolgokat. Az álom azonban eleven és eredeti látomásalkotó folyamat. Mindenkinél más anyaggal és struktúra-teremtő módszerrel alkotja meg kombinációit. Szeszélyes tevékenység, ebből inkább az következik, hogy nem ismeri a sztereotípiákat. Egyéni jelképrendszere van. Valószínű, hogy a szexuális vágyközlés az álmodás színterén individuális. Tudományosan nem meggyőző állítás, hogy a tárgyak sablonos vágyjelzők lehetnek. Inkább irodalmi álmoskönyv lapjaira való az ilyen szexuális szimbólumok példatára. Úgy tetszik nekem, hogy a tudományos igényű Álomfejtés-nek itt egy gyenge, hervatag hajtásával van dolgunk. Lehet, hogy a gyakorló analitikusok másként látják. Az ő tapasztalatukat nem kívánom cáfolni. A fent mondottak csak kifogás morzsák. Bölcseleti nézőpontból.

Freud tudományos alapvetést adott az álomfejtésnek. És inspirációt is, egy újfajta álomelemzéshez. A katonaságnál, ma így mondanák, a seregben, együtt szolgáltam egy pszichológus végzettségű bajtársammal. Szabad időnkben álomeseményeket boncolgattunk. A praxisából felkínált nekem néhány érdekes anyagot. Arra volt kíváncsi, hogy mit bont ki belőle egy bölcsész. Érdekelte a nem kórtani megközelítés is, a bölcseleti nézőpont. Kezdjük egy rövid történettel. Egy édesanya azt álmodta, hogy fia, aki távoli városban tanult, megbetegedett. Felébredvén, ezt mondta lányának. Pétertől távirat fog jönni, beteg. Ezt álmodtam. A távirat valóban meg is érkezett. A kérdés az, milyen üzenetet fogott álmában az anya szervezete. Nem valószínű, hogy gondolatposta érkezett. Az anyai szervezet feltehetően biológiai-fiziológiai jelzést kapott. A testi és idegrendszeri közelségről, az átlagosnál sokkal finomabb-érzékenyebb anyai receptorokról van szó. Minden más magyarázat ma még alig bizonyítható. De nézzünk egy másik anyagot. Egy férfi álmaiban koronként megjelenik katonai kiképző-őrmestere. Ilyenkor másnap mindig összeveszett valakivel. Itt az tisztázandó, hogy miféle köze van az álombeli őrmesternek az álmodó nappali összeveszéseihez. A férfi többször elhatározza, hogyha megjelenik ez az álomkép, erős önfegyelemmel visszafogja indulatait. Egyébként békés ember, szándéka ellenére, egészen véletlenül, újfent és újfent belekeveredik valamely konfliktusba vagy szóváltásba. Nem kétséges, az őrmester és a viszálykodás asszociációs kapcsolatát a tudatalatti rendezi. De milyen szisztéma szerint? Ebben az álomsorozatban nem önkényesen működnek a mély erők. A magyarázat majdnem kézenfekvő. Az őrmester akkor látogatja meg az álmodót, amikor annak idegi ingerküszöbe észrevétlenül mélyre száll. Kimerül, kifárad, ingerlékeny lesz. A tudatalatti ezt a szervezeti érzékenységet a parancsoló őrmester előhívásával jelzi. Az ingerlékenység antropomorfizálódik. Az ingerültség a visszatartó szándék fölé kerül. Észrevétlenül így képződik a konfliktus.

A következő álomsor, egészét tekintve, szimbolikus értelmű. Egy válófélben lévő hölgy azt álmodta, hogy férjével vonaton utazik. Olyanfélén, amilyen a debreceni Zsuzsi nevezetű kisvonat. Sokáig mentek. A szerelvény egy ódon városban állt meg. Kiszálltak. Sétálgattak. A férj azt mondta, hogy most nem térben utaztak. Időben. Jelenleg a 19. században vannak. Innen csak száz évenként indul vonat. Darab ideig még szótlanul andalogtak. Sípszó, a vonat megindult vissza a 20. századba. A férj felugrott a mozgó kocsiba. A feleség lent maradt. A férfi vigyorogva nézett a vonatról a felesége szemébe. Az asszonyt otthagyta a 19. században. Száz év múlva térhetne vissza. Száz év magány ódon-ismeretlen viszonyok között. A feleség tudatalattija megalkotta a korrigálhatatlan, szívből-időből való kivetettség képét. A tény csak anynyi, hogy a feleséget faképnél hagyták. Sok ilyen van. Az álom valódi közlendője nem csak ennyi. Ez a csalódás személyes élmény. A hölgy nem számított rá. Az álomban ezért jelenik meg a férj diabolikus megszökése. A történés véglegességét is közli az álom. A feleség azt is hallani véli, hogy a férj a vonatról azt kiáltja neki: az irreverzibilis szakítás csak akkor történhet meg, ha otthagylak a megfordíthatatlan távoli múltban. Az álommunka ilyen rejtvényes képeket komponál. A feleség ébren csak ennyit fogott fel, hogy szerencsétlenség történt vele. A tudatalatti ennél többet ismert fel, amit a maga nyelvén drámai erővel közölt. Pszichológus katonatársam álomanyagának képsorából ezt a jelentést fejtettem ki. Nem kétséges, Freud volt a szempontadó. Távoltartással és kritikával követve őt. De hol találjuk meg a vágyteljesítő tendenciát, a freudi értelműt ebben az álomkompozícióban? A tudatalatti felismerésben, közlésben rejlik. A vágy itt nem az óhajtottat jelenti. Annak szükségszerű átélését az álomban, hogy két ember érzelmi egysége a megszokás nyomására kettészakadt. Nem felemelő vágyteljesülés. Tragikus. Az együttélés tehercipelésében volt rejtve a vágyteljesülés mozzanata. A nyomasztó megszokásban a szabadulás vágya. Ez a feleség mélytudatában sejtésként élt.

Freud életműve, de különösen az Álomfejtés, új szemléletet hozott a lélek-orvoslásba. De más tudományokba is behatolt. Híveket nyerve, kritikusokat pedig bírálatra ingerelve. Magyar írók is tanultak tőle lelki mélybemerülést. József Attila többféle filozófiai, lélektani elmélettel érintkezett. Freud termékenyítő „iskolájába is járt.” Kosztolányi Dezső gyakorlatiasan alkalmazta a mélylélektan legértékesebb elemeit. Regényalakjainak sorscsináló elvévé avatta. (Édes Anna, Pacsirta, A rossz orvos) Az Álomfejtés karcsúsodott az elmúlt száz évben. Néhány tétele elévült, kihullott. De a maradék a tudományt s a művészetet még sokáig fogja gazdagítani.

Dr. Kiss Lajos