|
 2010.12.31.
A hatodik koporsó
(Csurka István új történelmi
drámája)
Csurka tud újítani.
Karácsonykor megjelent új, kétfelvonásos drámája, A hatodik
koporsó (Havi Magyar Fórum, 2010. december, 2-18- old.) kizárólag
az igazságot grabancon ragadó, és pardont nem ismerve kimondó,
a magyarságot féltő szellemiségében – de ezekben nagyon!
– tekinthető korábbi színművei kései utódjának. Szokatlan
viszont az egymástól lényegileg elválasztott, de bizonyos határok
között egymást mégis érzékelő, befolyásoló hármas osztatú
idődimenzió alkalmazása. Ezzel eléri, hogy a XX. századi
magyar történelemnek ne csak egy, éppen kiválasztott szakasza
legyen a dráma aktuális tárgya, hanem átívelve az időn –
szabadon lépve múltból jelenbe és viszont –, mindaz a tömény
borzalom, amit az elmúlt század hozott és adott nekünk: a
nagyhatalmak által szentesített halál, hazugság és szenvedés.
Szabó Dezső, ha olvashatta volna, kedvenc kifejezésével nyilván
ezt mondja: „A halálra üzemezett nemzet” vízióját látjuk.
Méghozzá nagyon kiváló vízióját – tesszük mi hozzá. A
darabnak tulajdonképpen jelen idejű a narrációja, főszereplője
A hatodik koporsó Apródja kortársunk, aki egy ügyes technikai
bravúrral képes a múlt eseményeit – mint egy film újravetítését
– megismételni, sőt a kívánt ponton leállítani, majd újra
indítani.
Őt természetesen
mindenekelőtt a magyar nemzetés sorstörténelem tönkretevési
folyamatának kezdete, nulladik kilométerköve: Trianon érdekli.
Ezért a gyalázatos békeszerződés helyszínén, a Grand
Trianon kastély nagytermében történteket ismétli újra időmasinájával,
az ott tárgyaló angol (Sir Eyre Crowe, Balfour, Lepper), francia
(Tardieu, Clemenceau), olasz (De Martino), amerikai (Dr. Seymour,
Baruch, Schiff) diplomatákat, és az ott és akkor már mindent
és mindenkit manipuláló, moderáló, nyíltan presszionáló
nemzetközi zsidó érdekszövetség emberét (Harchow).
Ugyanakkor néhány pillanatra, bevágásszerűen megjelennek és
részt vesznek az eseményben a trianoni gyalázat olyan központi
figurái is, akik, bár a tárgyalásokon nem voltak ténylegesen
jelen, hatásukkal nagymértékben befolyásolták az ott történteket:
Rothschild, Benes.
Jól érzékelhetően,
egymástól el is szeparálva, meg nem is, három generáció
tagjai vannak a drámában, és ütköznek meg egymással úgy,
hogy mindvégig kétség nélkül érezhető: a trianoni nemzedék
cinikus és bűnös, az őt történelmileg követő másik kettő
pedig áldozat. Ezen feloldhatatlan ellentmondás azáltal is érzékelhető
az események során, hogy a hazug és álnok trianoni békediktátum
kiagyalói, mint tudatosan, megtervezetten manipuláló
politikusok, a jövőt hamisították meg. Méghozzá a legkisebb
lelkifurdalás nélkül. Kései örököseik, hazugságaik kedvezményezettjei
pedig – akiknek már a trianoni jövő jelenükké vált, a vetőkből
aratók lettek – a múltat hamisítják meg akkor, amikor nem
engedik a történelmi valóság meglátását, kimondását és a
nyilvánvaló következtetések levonását. Valójában ők is
manipulálnak, de ők már a múlttal. Minden katasztrófa, a
magyarságot később elérő és pusztító ártalom Trianonban
vette kezdetét, nekünk, magyaroknak az a bizonyos terem, ahol a
darab játszódik, az ősbűn terepe. S mert nemzetünk koporsójának
ácsolása ott kezdődött el, rendezői trouvaille Csurka részéről,
hogy ezen időutazás autentikus közlekedési eszközeként – a
mából 1920-ba való oda-visszautazáshoz – egy koporsót tett
meg. Nem igényel ugyanis átfogó történelmi elmélyülést,
csupán némi intellektuális bátorságot annak a megértése,
hogy Trianon szellemétől – és érdekeitől! – Sztalinig kikövezett,
nyílegyenes út vezetett, Sztalin végzetszerűen kiprovokálta
1956-ot, amelynek leverése után jött a megtorlás. Ezen megtorlás
áldozata lett a darab másik főhőse, a Kivégzett Forradalmár,
aki amúgy, A hatodik koporsó Apródjának nagyapja, így az nem
holmi értelmiségi kíváncsiságból, de személyes, családi érintettség
okán próbálja megtalálni az igazságot: azt, hogy kik voltak a
legfőbb gazemberek az 1919/20-as európai határvonalak kijelölése,
a történelemhamisítás körül?
További érdekessége
a darabnak, hogy némileg szakít azon Trianon-panelekkel, amik
pedig erősen beleégtek már a magyar köztudatba. Így például
a dráma Clemenceauja egy megtört, kifáradt, az eseményekkel
egyet nem értő, de azokkal – kellő hatalom, azaz pénz híján
– együtt sodródni kénytelen öregember, akinek vonakodásában
és tisztánlátásában potenciális veszélyt szimatolnak a
Rothschild-érdekek intranzigens trianoni képviselői. Ugyancsak
figyelemre méltó az a kitétel, mely szerint a csehek szerepe és
aknamunkája sokkal nagyobb mértékben volt a békediktátum
arculatának létrehozója, semmint az a köztudatban él.
A címben
emlegetett hatodik koporsó egyértelműen utal 1989-re, a magyar
rendszerváltás igényére, és mindazon, kommunisták által
elpusztított, hitelesen meg sem saccolható számú, szerencsétlen
magyarra, akiknek A Hősök terei dísztemetés a hatodik koporsót
szánta. Nyilvánvaló Csurka üzenete: Trianontól a Hősök teréig,
Baruchtól Nagy Imre kivégzéséig és újratemetéséig kitérő
nélkül vezetett az út. Született egy, a műfaji elvárásoknak
mindenben magasan megfelelő dráma: pergőek, szellemesek a párbeszédek,
a néző érdeklődését végig lekötik a kellően abszurd és
kellően reális, mert jegyzőkönyvileg igazolt események,
miknek történelmi következtetéseit nem színházi ízlés,
divat vagy tudományoskodó okoskodás, hanem az azóta eltelt
kilencven év igazolja vissza. És mégis: biztosan tudom, hogy a
közeljövőben nem lesz színház, színész és rendező
Magyarországon, arra, hogy bemutassák. Hogy miért? Azért, mert
– angol, francia, olasz asszisztálás mellett – igencsak
eredményes, máig kitartó munkát végeztek Baruchék, Schiffék
és Harchowék ott a csendes és nyugodt Grand Trianon kastélyban,
XIV. Lajos tüneményes feleségének, a mélységesen katolikus
Madame de Maintenonnak szebb napokat, különb vendégeket is látott
fogadótermében.
Szőcs Zoltán
|
