vissza a főoldalra

 2010.02.05. 

A képzőművészet forradalmasítása

Kesztyűs Ferenc háromszoros nemzetközi ezüstérmes grafikus-és festőművész 1932-ben született Sarkadon. Képzőművészeti tanulmányait a Dózsa György úti MÉMOSZ művészkörében kezdte. Ezt követően a Dési István szabadiskolában folytatott tanulmányokat. 1951-1953: Magyar Képzőművészeti Főiskola (rajztanári szak), mesterei: Papp Gyula, Szőnyi István, Barcsay Jenő, Domanovszky Endre, Pór Bertalan. 1953: pécsi Tanárképző Főiskola. 1958: diplomát szerzett a Szegedi Állam- és Jogtudományi Egyetemen. Elvégezte a MÚOSZ 3 éves újságíró akadémiáját. 1983-ban Honvédelmi Érdeméremmel tüntették ki; 1985, 1987, 1993: Ancona-i Nemzetközi Grafikai és Humor Biennálé ezüstérme. 1985: Nemzetközi bronzérem, Grafikai Biennálé, Havanna. A Művészetbarátok Egyesületének alapító- és elnökségi tagja, valamint az egyesület irodalmi és képzőművészeti titkára volt a 80-as évek végéig. Ezt követően a Móricz Zsigmond Írók és Képzőművészek Országos Körének lett főtitkára, majd elnöke. A Független Magyar Szalon alapítója, főtitkára, és 1999 elejéig elnöke volt. Működött az Országházban, az Operaházban, az Operettszínházban, a Moulin Rouge-ban, valamint az Örökimádó és a 100 éves templomban mint díszítőfestő, aranyozó és freskófestő. A 60-as évek első felétől bemutató rajztanárként dolgozott az Irányi utcai általános iskolában. Ugyanettől az időszaktól kezdve grafikusként is működik. Neve jól ismert számos hazai, nemzetközi egyéni és csoportos kiállítás kapcsán. Olaj- és tűzzománc- kerámia festményeivel, valamint szilikon művészfestékkel festett képeivel, grafikáival, karikatúráival több kontinensen számos alkalommal mutatkozott be, nem egy hazai és külföldi múzeum, s műgyűjtő őrzi műveit. Az olaszországi anconai nemzetközi grafikai és humor biennálén háromszor tüntették ki ezüstéremmel, itt és más nemzetközi kiállításokon: Havanna (Kuba) nemzetközi bronzérmet, Montreal (Kanada), Guadalajara (Mexikó), Gabrovo (Bulgária), Prága (Csehország), számos diplomát kapott. Önálló kiállítása volt többek között a párizsi Ikebana galériában, a bonni Magyar Nagykövetségen, a Budapesti Vigadó Enteriőr Miliő nemzetközi kiállításain, állandó kiállítása Budapesten a Hotel Taverna Kesztyűs Ferenc Termében, a Pacsirta étteremben, a várban a Karmelita épületben, Thaiföldön a bangkoki Glas Hausban, valamint a The Imperial Queen's Park Hotelben. Megalapítója a Sarkadi Városi Képtárnak, ötletadója és első kiállítója az Iskola Galériának, társalapítója a Büki Képtárnak. Társalapítója és művészeti vezetője a Glatz Oszkár Bujáki Képzőművészeti Szabadiskolának, a Bükki nemzetközi-, valamint az Ócsai EU Művésztábornak. Létrehozója és vezetője a Ráckevei Művésztábornak. Állandó kiállítása van a budapesti magángalériájában és a ráckevei Kék-Duna Wellness Hotelben.

 Kesztyűs Ferenc zártkörű házi galériája a fővárosban található. Itt kértem találkozót a művésztől, hogy meséljen találmányairól, pályájáról, változatos életútjáról. Attól kezdve, hogy belépek a magángalériába, árad belőle a mondanivaló. Csodával határos, hogy ennyi energia, ennyi történés beleférjen egyetlen életbe. A galériában nem csak Kesztyűs Ferencnek, hanem fiának, Tibornak a képei is láthatók.

                                                                              ***

– Remélem nem tűnök szerénytelennek, de igen büszke vagyok rá, hogy háromszoros nemzetközi ezüstérmes művész vagyok, s 1985-ben pedig nemzetközi bronzérmet kaptam. Mindez azt jelenti, hogy a világon a legnagyobb művészekkel méretettem meg magam. Itt a Kesztyűs Ferenc Különteremben azért lát az ország különböző helyeiről tájképeket, mert én a külföldi művészek számára több művésztábort szervezek idehaza, s nem csak őket engedem alkotni, hanem természetesen én is festek ilyen alkalmakkor. Minden évben másokat hívok a táborokba. A meghívott művészeket az általam jól ismert tájakra, festői paradicsomokba kalauzolom el. Beállítom őket, hogy ki-ki a neki tetsző tájat fesse meg.

 – Itt látok a falon egy több alakos, mezőgazdasági munkát ábrázoló képet. Ehhez modelleket használt?

 – Már vagyok annyira felkészült művész, hogy nem kell számomra beállítani figurákat. Ez a cséplési munkát ábrázoló kép onnan született, hogy még kisgyerek koromban, az egyik sógoromnak volt egy traktora, amivel meghajtották a cséplőgépet. Én pedig, mint minden gyerek, szerettem téblábolni a felnőttek körül. Sógorom féltett is engem, nehogy megsérüljek a cséplés idején. Tehát „bennem maradt” a téma. Sok téma él egy művészben, és soha nem lehet racionálisan megfejteni, mikor és miért kerül hirtelen előtérbe. Nem csak hazai tájakat festettem, hanem külhoniakat is. Láthatja Velencét és egy horvátországi szigetet is ábrázoló képemet ebben a teremben.

 –„Mögöttem” egy kisfiú, s mellette egy kard, melynek vége a földbe szúrva.

 –A szilikon festék –technikával készült képem címe: Isten kardjának megtalálása. Attila kardjáról van szó természetesen. Több történelmi és a magyar mondavilágból eredeztető képet festettem. Mivel szilikon festéket használtam ennél a képnél, ez azt jelenti, hogy sok ezer múlva pontosan ugyanazokat a színeket és formákat látják majd az érdeklődők, amit most mi.

 –Mielőtt erről részletesebben beszélne, essen szó a tájképek és a történelmi témák után arról, hogy több portrét is alkotott.

 –Igen, főleg művészekről. Az egyik Szinetár Miklóst, az Operaház volt főigazgatóját ábrázolja. Szinetárról két képet is festettem, az egyiken- kívánsága szerint – rendezése, a munkája közben ábrázoltam. Láthatja a falon Richard Wagner portréját is. Ennek az a története, hogy még annak idején készítettem két portrét: az egyiket Wagnerről, a másikat – rokonáról – Liszt Ferencről. Ezek az Operaház múzeumában láthatók. A kiváló színész, Kibédi Ervin nagyon jó barátom volt, és többször megjegyezte: milyen jó lenne, ha rólam is készítenél egy portrét. Teljesítettem kívánságát. Kopré Józsefet is megmintáztam. Az ő nevét már kevesen ismerik. Móricz Zsigmond mindenese volt a Kelet Népénél, majd író és költő lett belőle. Cziffra György zongoraművészről és Baranyi Ferenc költőről is készítettem egy tűzzománc-kerámiaportrét. A Spéter Erzsébetet ábrázoló képnek külön története van. 2007. július 1-jén születésnapja tiszteletére és Spéter megsegítésére, hiszen nagy beteg volt már addigra a mecénás asszony, „Volt egyszer egy Erzsébet–díj” címmel gálaestet rendeztek Huszák Zsóka jazz- és táncdalénekesnő kezdeményezésére. Az est bevételét Erzsébet asszony gyógykezelésére fordították. Erre az alkalomra készítettem el a portrét. Spéter Erzsébet nem sokára elhunyt, s úgy halt meg, hogy kezében volt a képem. Zsókától tudom, hogy ez a kép, a gyászos eseményt követően nyomtalanul eltűnt. Huszák Zsóka közölte azokkal, akik Erzsébet asszony halála után bent voltak a szobában, hogyha a kép nem kerül elő, rendőrségi feljelentést tesz. De csak nem került elő. Megtörtént a feljelentés és a sajtóban is megírták az esetet, hogy nehezebb legyen az értékesítés. Erre –láss csodát – visszacsempészték a képet. Bedugták az ágy mögé, hogy azt mondhassák: bizonyára oda esett le a halál beállta után.

 –Egy portrét ad a megrendelőnek, s ennek alapján készíti el annak másait?

 –Sem tűzzománc-kerámiával, sem más technikával nem tudnám ugyanazt az alkotást létrehozni. Hasonlót már igen. A tűzzománc-kerámia esetében ez is igen nehéz, mert égetéssel történik a munka. A hőfoknak nagyon nagy szerepe van tehát a végkifejletben. Jótékonyan és károsan is hathat. Ketten készítjük így a képet a hő és én a művész. Nagyon izgalmas pillanat, amikor még nem hűlt ki az anyag, de már kezdenek kivehetőek lenni a színek. Ritkán előfordul, hogy újra be kell tennem a kemencébe a képet, mert javítanom kell. Nagyon oda kell figyelni, hogy melyik szín mellé mit helyezek el. Ezek a színek ugyanis nem azonnal ugyanúgy láthatóak, mint az olajnál, vagy a szilikon festék esetében. Amikor mi ezt az eljárást kikísérleteztük, minden tégelyre ráírtuk, hogy milyen szín lesz belőle, ha kiég.

 –A már említett másik találmánya: a szilikon művészfesték.

 –Az eddigi festékek kötőanyaga növényi olaj, amely a nedves levegő hatására duzzad, majd szárazra zsugorodik, a levegő oxigénje oxidálja, penészedik, és lassan lehet restaurálni az adott képet. A felsorolt hátrányok kivédése végett dolgoztam ki Dr. Nagy József Kossuth-és Eötvös-díjas akadémikus professzorral együtt a SILACOLOR művészfestéket. Annak idején Dr. Demjén Zoltán igazgató úr is a csapat tagja volt, de egyéb elfoglaltságai nem tették lehetővé a közös munkát. A művészfestéknek könnyű és egyszerű a felvitele, kötőanyaga folyékony térhálósító, amely kétkomponensű szilikon gumivá alakítja a festéket. Tudjuk, hogy a szilikon víztaszító, így a munkákról lepereg a víz. A kötőanyag festés közben belekeverhető a festékbe, vagy sprayvel fújjuk rá a már megfestett képre. A festékkel festhető akvarellszerűen éppúgy, mint tempera olaj, akril, festékkel lazúrosan, pasztózusan, vagy vastag ún. háromdimenziós felrakással. Nem csak táblaképeknél alkalmazható, hanem murális alkotásoknál is. Természetesen mindezt bizonyítani is kellett. Öt évvel ezelőtt svájci menedzserem villájának külső falára két nagyméretű szilikon freskóképet készítettem, melyek azóta dacolnak az időjárás viszontagságaival. Büszkén állíthatom, hogy több mint 10 évig tartó kísérletezéssel kidolgoztuk a falra - nemes vakolatra -, papírra, fára, fémre, üvegre, porcelánra, máztalan kerámiára, üvegvászonra, festővászonra, faroslemezre, textíliára és bőrre egyaránt kiválóan használható szilikon művészfestéket és alkalmazási technológiáját. Előfordulhat, hogy az idő rövidsége miatt az épület felújítási munkákkal szinte egyidőben kell festeni a művésznek. Így küzdeni kell a porral. Ha viszont szilikon alapanyagra festünk rá ezzel a művészfestékkel, akkor azt műtermünkben is megtehetjük. Ezután már csak rá kell ragasztani pl. egy oszlop felületére a munkánkat. A szilikon SILACOLOR festék gyártását a PANNONCOLOR Kft. kezdte el. Összesen 53 színt kísérleteztünk ki. Eleinte még csak hat – három fő, két gyűjtő és egy mellék - színben lesz kapható a művészi munkához szükséges leírással együtt. Utána 12, majd 24 tubusos dobozzal jelenünk meg a piacon.

 –Vannak már festők, akik érdeklődnek a találmány iránt?

 –Hogyne, nagyon sok művészhez eljutott már ennek a festéknek a híre, de amíg nem kísérleteztük ki a technológiát, addig nem adhattuk ki a találmányt.

 –Nagy lokálpatrióta lehet, hiszen létrehozta a Sarkadi Városi Képtárat. A szülőföld iránti szeretet jele, hogy külön sorozatot festett a város utcáiról, kertjeiről, rétjeiről. Sarkad város háláját több elismerés jelzi. Megkapta a város díszkulcsát, a közgyűjtemények gyarapítását elismerő oklevelet, 1994-ben „Sarkadért”, 1997-ben „Sarkad Város Kultúrájáért” kitüntetést. 2000-ben „Sarkad Város Díszpolgára” címben részesült.

 –Így van. A képtár hét teremből áll, s a hetediket Kónya Sándorról nevezték el. Jó barátságban voltam a világhírű tenoristával. Miután én alapítottam meg a képtárat, az intézmény több képet őriz tőlem és fiamtól is. A sarkad díszpolgára cím kötelez is. A lakosok és a város vezetői rendszeresen felkeresnek, s képeket rendelnek és tanácsokat kérnek tőlem. Murális alkotásom a Sarkadi Általános Iskola homlokzatán látható 10 m²-es tűzzománc-kerámia. Szintén az iskolaépület homlokzatán látható a fiammal együtt készített tűzzománc-kerámia állami címer. Ennek a két képnek – a találmányom miatt – nem árt sem a hó, sem a fagy, sem az eső. Ezek a képek, mivel rárakásos módszerrel készültek, így háromdimenziósak; a Nap pedig járásával úgy világítja meg azokat, hogy mindig máshová esik a fény, az árnyék és a vetett árnyék. Ezért szinte él és mozog a kép. Mit is jelent esetünkben a három dimenzió? A másodikról akkor beszélhetünk, mikor kis árkot a síkból kivésünk. Harmadikról, pedig, mikor ezen kívül rárakások is vannak.

 –Egyházi jellegű alkotásai is vannak?

 –  A sarkadi katolikus templomnak a keresztelő medence fölötti főfalán látható a Krisztus levétele a keresztről c. munkám, ami tűzzománc- kerámia és rá van építve a falra. A Máriaremetei Kisboldogasszony Bazilika tabernákulumán is látható egy Krisztus levétele a keresztről c. képem, de ennek más a stílusa, mint a sarkadinak. Örömmel tölt el, hogy képem az oltáriszentség őrzésére szolgáló fülkét díszíti.

 –Amikor a fiával dolgozik együtt, akkor ki diktál?

 –Mindenkinek megvan a maga részfeladata. Közös a műtermünk, s mindenki éli a maga művészi életét. Még egy nagyobb murális alkotást említenék, ami a IV. kerületben, a Blaha Lujza utcában, a Fecskeházban található, mint „fogadókép”. Ez egy 4 m²-es kerámiaalkotás és szintén kettőnk munkája.

 –Nem esett szó még a csendéleteiről.

 –Szakma szerint „mindenevő” vagyok, így csendéleteket is szeretek festeni. A külső teremben látható az egyik kétdimenziós tűzzománc-kerámia csendéletem, ami egy napraforgót ábrázol. A csendéletek területén is igyekszem valami kuriózumot alkotni. Amint látja, a napraforgók alatt napozik két figura, és a sziromban kis alakok vannak elrejtve. Ez is bizonyítja, hogy a már említett festékkel több hónapos próbálkozás és tapasztalatszerzés után igen szép és finom produktumokat lehet alkotni.

 –Régebben olyan patinás helyeken is festett, dolgozott, mint az Országház vagy az Operaház.

 –Hogyne, de meg kell említeni még az Operettszínházat, a Moulin Rouge-t és a Vidámparkot is. Akkor még Angolparknak hívták a létesítményt. Szinte az összes üzemegységben én festettem meg a képeket. Dolgozott mellettem asztalos, kőműves és bádogos is. A mesevasút képeit is én készítettem, vagy újítattam fel.

 –És mit kell tudni a karikatúrista Kesztyűs Ferencről?  

–Mielőtt konkrétan megválaszolnám a kérdését, el kell mondanom, hogy három diplomám is van, egy tanári, egy jogi és egy újságírói. A Képzőművészeti Főiskola tanár szakára jártam. Ám ez a szak idővel megszűnt. Ekkor a hallgatókat átirányították festő, szobrász, vagy grafika szakra. Szüleim tanácsára, akik féltek, hogy a művészetből nem tudok megélni, más irányban tanultam tovább: a pécsi tanárképző rajztanári szakát végeztem el. Tanítok is, egy magániskolát vezetek 48 év óta. Nagyon sok fiatal tehetséget fedeztem fel ez idő alatt. Volt tanítványaim hazánkban és külföldön is már sikeres művészek. Március 10-én, a nőnap alkalmából a Pestszentimrei Közösségi Házban tanítványaim együttes kiállítása látható. Már hét éve kiállítunk ebből az alkalomból.

Az újságíró diplomát pedig a MÚOSZ keretein belül szereztem, mégpedig úgy, hogy a hat hónapos előkészítő tanfolyamot követte az egy éves újságíró iskola és a három éves akadémia. Akadémiai végzettségem miatt taníthattam szerte az országban az elektronikus és az írott sajtó kezdő, szakdiploma nélküli újságíróinak.

 –Mit tanított nekik?

 –A viselkedési normáktól kezdve szinte mindent. Szerkesztést, stafírozást, tördelést, képszerkesztést, és még sorolhatnám. Az újságírók oktatását három évvel ezelőtt hagytam abba. Ebben a korban már csak a festészettel, az ez irányú tanítással és a művésztáborok vezetésével foglalkozom. Kiállításokat nyitok, szervezek, zsűrizek. De térjünk vissza a karikatúrára. Nem minden művészt áldott meg a Teremtő humorérzékkel, s azzal, hogy ezt karikatúrára átvigye. Nagyon sok humorista létezik, jómagam is az vagyok, több külföldi és hazai lapban humorrovataim voltak. Még művészeket is bemutattam a külhoni magyar nyelvű újságokban. Magyarországon karikatúráztam a Ludas Matyiban, a Fülesben, az Esti Hírlapnál és több országos és megyei lapban. Nem csak egy karikatúrám jelent meg a hétvégi mellékletekben, hanem egész blokkjaim voltak. Külsősként dolgoztam a lapoknál, de nem azért, mert nem adtak volna belső státuszt, hanem, mert rengeteg lap kért tőlem anyagot, s nem tudtam magam egyetlen egy helyre lekötni. A zürichi Európai Magyar Újságnak is a szerkesztője voltam. Amikor Schmitt Pál kinevezték Svájcba nagykövetnek, mi mutattuk be őt a kinti magyaroknak. Karikatúráimat Doki álnéven írtam alá, de egyszer aztán behívott Tabi László az akkori főszerkesztő és rávett –mondván szép családnevem van – , hogy saját néven publikáljak. Háromszor kaptam meg az újságírói, egyéni Nívó-díjat. A bulgáriai Gabrovo város Humor és Szatíra Házában pedig a mai napig kint vannak az 50x70 cm-es színes karikatúráim. A kanadai Humor Múzeum is őrzi a képeimet.

 –Jogászként is dolgozott?

 –Szegeden végeztem el a jogtudományi egyetemet. A diploma után „ott tartott” a város, így lettem a megyei jogú városi tanácsnak az igazgatási előadója. Majd Nyíregyházára kerültem egy ügyvédi munkaközösségbe, s utána a Parlamentben dolgoztam festőművészként. De jogászkodásom közben is alkottam és lapokban jelentek meg írásaim, karikatúráim. A Szegedi Egyetem c. lapnak pedig szerkesztőbizottsági tagja voltam. Tehát olyan soha nem volt, hogy csak festettem, csak írtam, csak jogászkodtam, vagy csak tanítottam volna.

 –Térjünk vissza a festészetre. Tanítványait nem csak magyarországi, hanem külhoni művésztáborokba is elviszi?

 –Három évvel ezelőtt hoztam létre a horvátországi Iš-szigeten egy magyar művésztábort. Az egyik képen a mi rezidenciák balkonjának részlete látható. Arra gondoltam, hogy létre kéne hozni egy horvát-magyar közös tábort, így aztán a magyar zászlót is kitehetjük majd a házunk falára. Az Iš-sziget Zadartól 33 km-re helyezkedik el. A szigeten lévő mindkét településnek van galériája, s fel is ajánlották nekünk, hogy rendeznek műveinkből kiállításokat. Akkor még nem volt annyi képanyagunk, hogy egy teljes kiállítási anyagot adjunk a galériáknak. Erre idén viszont már van esély.

 –Jelenleg milyen kiállítása van a nagyvilágban?

 – Ausztráliában egy vándorkiállítást szerveztek, mely Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország címet viseli. Az alcím: magyarországi festőművészek kiállítása Ausztráliában és Új-Zélandon. Tóth Gábor, dunántúli festőművésznek, fiamnak és jómagamnak a képei láthatók magyar és angol nyelven bemutatva. Az első állomás Melbourne, azt követi Canberra, Sydney, Adaleide, majd Új-Zélandra kerülnek át a kiállítás anyagai.

Azt remélem, hogy a Teremtő hosszú élettel ajándékoz meg engem, mert rengeteg tervet szeretnék még megvalósítani. Azzal a tudattal szeretnék eltávozni ebből az árnyékvilágból, hogy a képességeimhez mérten a lehető legtöbb hasznos dolgot produkáltam mind a magyar, mind a nemzetközi művészet területén.

Medveczky Attila