vissza a főoldalra

 

 

 2010.02.10. 

„aki olyan bika, hogy megcsinál hat gyereket, az dolgozni is tud” – Vona Gábor

Ez az. Eljutottunk a keresztény/ keresztyén értékekig. Adjon az Isten szebb jövőt. Aztán meg mondjuk meg, hogy mekkora meló már hat gyereket megcsinálni, nem? Aki ilyet tud, az mehet kubikolni is, azzal csak úgy repül a talyiga, az csak úgy visszakézből dobja béléstestet. Ja, a 60-ast is. Bár a nemzőképesség és a munkaképesség között nem biztos, hogy ilyen szoros az összefüggés. Egészen gyenge fizikumú emberek, sőt mozgássérültek is képesek gyermeket nemzeni. Talán azoknak lehet ez ennyire misztikus, akik a fizikai és a nemzőerőnek egyaránt híján vannak és a szakmunkásképzőben fikaevéssel töltötték a biológiaórát. Vona akart a nevéhez kötni egy bonmót, még ha valójában Zazrivecnek hívják is. Közéletileg jópofát persze leginkább néhány könyv elolvasása után érdemes mondani. Akkor a szakmukin kívül is röhögnek. A polhaknin nyilván többször elmondták, hogy a Jobbiknak van programja. Van. Így kell támogatni a nagycsaládosokat? Ez nemzetpolitika a javából? Mert azt ugye senki sem gondolja komolyan, hogy ez a megszorító családpolitika csak a cigányokra vonatkozik. Hogy létezik olyan szabályozás, ami a cigányokra igen, de a többiekre nem érvényes. Hogy a nagy cigányfaló Jobbik majd kis fekete szalagokat rak a cigányoknak jutó segélyre, aminek láttán a postás megkérdezi: Te, Kevin, te most dolgozol, vagy nem? Mert, ha nem, akkor nem adom oda ám.

Természetesen szó sincs erről. Ez a kijelentés csak azt mutatja, hogy Vona Gábor egy tőről metszett tahó. Talán máshogy is, de ezt most ne firtassuk. Ezek a kissé vékonydongájú srácok szerepzavarba kerültek. Vona nyakába kapja Szabó Gábort, arra ráül Novák Előd a dobjával, és ha már így hárman kitesznek egy embert, akkor rögtön nekiállnak lakossági fórumot tartani, feljelenteni, tüntetni, avatni, de főleg kommünikét írni. A Jobbik elsődleges tevékenysége a kommünikéírás, csakhogy miközben az őszödi beszédig a nem túl kiművelt irományok a szerkesztőségek virtuális, vagy valóságos kukáiban végezték, addig 2006-tól programszerűen eljutnak a főszerkesztőkig. Az elhíresült beszédben Gyurcsány feltehetőleg erre utalt a „fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit, és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak” kitétellel. Nem sokkal az érdekes körülmények között kikerült beszéd után a Magyar Gárda, majd a Jobbik bérletet szerzett a Népszabadság címlapján, az ATV-n nem múlt el híradó Vona nélkül, és Morvai Krisztina csillaga tündöklött a napkelte egén. A tartós médiakampány és több, mint 100 millió forint kampánypénz megtette hatását. Három év alatt egy nem létező pártból országos politikai tényezőt fújtak. Kicsit ront a képen, hogy a Jobbik prominensei eléggé hazudósak. Novák most három napig azt hazudta, hogy átadja a helyét a börtönben ülő Budaházynak. Harmadnap már csak segít neki a kopogtatócédula összeszedésében. De még le sem áldozott a harmadnap, már megint hazudott egy blikkflangosat. Kordont bontanak a Szabadság téren, és ezt be is jelentették a rendőrségnek. A rendőrség meg mondta, hogy nem jelentették be a bontást, a kordon előtt lesznek. Vona egyszer azt hazudta, hogy orosz politikusokkal találkozik, aztán meg, hogy soha nem találkozott velük. Szabó a kampánypénzekről hazudott: mind a mai napig kideríthetetlen, hogy miből finanszírozták az EP-kampány több, mint 100 milliós költségét. De azt sem tudjuk, hogy most milyen pénzből került a drága papírra nyomott szórólap minden postaládába, vagy miből fizették ki a névjegyzék 26 milliós költségét, hogy csak a nyilvánvaló tételeket említsük. Vagy ha már a munkánál tartunk: arról sem szeretnek beszélni a nagy elszámoltatók, hogy ugyan már miből élnek. Miből tetszenek öltözködni, enni, jönni-menni az országban, mint zsidóban a fájás, családot eltartani, házat venni? Honnan jut pénz a buszokra, rendezvényekre, hangosításra, testőrökre, dorbézolásokra évek óta? De arról is mélyen hallgatnak, hogy a plakátokon gárda ruhában feszítő Pörzse Sándor egykoron – mily

véletlen – Baló Györgygyel volt a TV3- nál és a mostanra ősszeszittyásult bemondó kiválóan lubickolt a deklaráltan liberális, de szerencsére megszüntetett tévében. Ráadásul megjelent az alvilág is a pénzszagra, szerencsejáték „szakemberek”, elbocsátott rendőrök, kétes BM-esek és az elmaradhatatlan biztonsági cégek. Még mielőtt az összes politikai karriervágytól túlfűtött, de amúgy esetleg rendes ember azon tipródna rántottaevés közben, hogy mégiscsak el kéne menni a Jobbikba képviselőnek, jó, ha tudják: amikor a hülyegyerekek játéka őrjöngésbe csap át, édesapa ki szokott osztani néhány pofont.

cz.