vissza a főoldalra

 

 

 2010.02.05. 

Szerecsenmosdatás

Bár a Népszabadság idáig is mindent megtett a Jobbik népszerűségéért, a január 25-ei online kiadásban megjelent írás minden korábbi kampánybuzgalmat felülmúl. Történt ugyanis, hogy a Számvevőszék (ÁSZ) elkaszálta a Jobbikot, mire a párt gazdasági igazgatója által jegyzett közleményben azt hazudták, hogy számvevők az összes párt közül a Jobbikot találta a legtisztábbnak. Mivel alakulásuk óta elfelejtettek pénzügyi beszámolót készíteni, ezért aztán az ügyészség is vizsgálatot indított a párt ellen. Ennek hatására nemrég közzétették öt év mérlegét, melyeknek számadatai a röhej kategóriába tartoznak. Például 2007-ben összesen 3,6 millió forintot költöttek. Sőt, öt év összes költekezése sem éri el a tízmillió forintot. Nyilván ebből fizették a plakátokat, a rendezvényeket, a számtalan honlapot, ebből élt Novák Előd, Molnár Balázs és a többi munkanélküli, ebből csináltak pólóboltot, meg újságot, ebből fizették a gárdisták szentendrei kirándulásait, a panorámabuszokat meg a többi milliós tételt. Nyilván.

Tehát kiderült – méghozzá egyértelműen –, hogy a legtisztább új erő, egyrészt jó mélyen dagonyázik valamilyen szponzor pénzügyi mocskában, másrészt folyamatosan és mindenféle gátlás nélkül hazudik. Ehhez képest nézzük a Népszabadság beszámolóját: „Szinte kizárólag a Jobbik került az Állami Számvevőszék célkeresztjébe, mert hosszú ideig nem hozta nyilvánosságra a párt gazdálkodásáról szóló éves jelentéseket, de ennek a kötelezettségnek pártok sora nem tesz eleget” – tehát igaz, hogy elloptam a birkát, de hát ki nem lop? – kezdte védekezését Sz. Gáspár roma származású személy a bíróságon. Aztán: A Jobbik kiemelése így indokolatlan lenne, csakhogy a sok, valószínűleg semmilyen érdemi tevékenységet nem folytató törpepárthoz képest e tömörülésnek a képviselői az EP-ben ülnek, és jó esélyük van arra, hogy az Országgyűlésbe is bekerüljenek. – Így kell egy negatív hírből kampányírást készíteni. Hát hogyne jutna be, ha ilyen sajtója van?! Érdekes, hogy a Népszabadságig nem jutott el a csalásért letartóztatott keszthelyi Jobbik elnök esete, vagy a Jobbik finanszírozásának kérdései, esetleg a szocialista, netalántán orosz pénzek ügye, sőt a Jobbikban iparkodó hölgyek és urak viselt dolgai sem. Pedig egy ilyen harcos antifasiszta társaságtól elvárható lenne a konspiráció. El is várják.

 

Sz.