|
 2010.02.05.
Csendőrblöff
Létezik
Magyarországon egy nemzetiszocialista párt. Magát nemzetinek
mondja, ellenben a szocialisták pénzelik. Tehát bátran
nevezhetjük nemzetiszocialistának, igaz, nem Mein Kampfi, sokkal
inkább Hunyadi téri alapon. Az új nemzetiszocializmus fontos
eleme a tetszetős hazugság, a műveletlen nagyotmondás, és a
nemzeti radikalizmus pöcébe rángatása. Erre a gondolatfonálra
fűzték fel a csendőrség majd megold mindent toposzt. Az első
hallásra elfogadható gondolat politikai célú felhasználása
és a közéletbe sulykolása arra a nagyszülők korából
felsejlő képre épít, miszerint a csendőr, ha belépett a
kocsmába, ott a légy is behúzódott a sarokba. És a visszapofázót
úgy vágta szájba a csendőrkáplár, hogy az illetlen személy
fogait bizonyosan kiköpte. De rend is volt ám – hallom nagyapám
szavait. Csakhogy, bár a Csendőrség kétségtelenül rendet
teremtett a maga korában, ez a kor végérvényesen elmúlt.
Abban a korban indokolt, sőt elengedhetetlen volt a vidék központi
bűnüldözésének, rendvédelmének megszervezése, de ma egy külön
vidéki rendőrség felállítása teljesen értelmetlen és tegyük
hozzá, megvalósíthatatlan. Franciaországban, Ausztriában,
vagy Olaszországban azért van Gendamarie magyarul Zsandárság,
vagy Csendőrség, mert ezekben az országokban nem következett
be a második világháború után a 45 évig tartó közjogi cezúra.
Ezek a csendőrségek nem a szükségszerűség, hanem az
organikus történelmi fejlődés eredményeként maradtak meg. Bár
a csendőrség kétségtelenül rendet teremtett az országban, de
nekünk, magyaroknak lehet bizonyos fintorognivalónk a marcona
testület előzményei körül. Ugyanis a központi katonai alapon
szervezett rendfenntartó szervezet létrehozása az 1848-49-es
szabadságharc utánra, a Bach-korszak elejére datálható, méghozzá
részben a rebellis magyarok megregulázása, részben a közrend
helyreállítása céljából. A magyarországi területeken a
kiegyezés után meg is szüntették a jeles testületet, míg Erdélyben
a megmaradt ezredek tovább működtek.
A
vármegyékhez visszakerült a rendfenntartás feladata, mely
feladattal vagy szándékosan, vagy tehetség hiányában, de nem
küzdöttek meg. A tömörkényi betyárvilág virágzásához
ezzel a tekintetes vármegyék nagyban hozzájárultak, de oly mértékben,
hogy a lakosság zúgolódását is kiváltották. A tarthatatlan
helyzet megoldására 1881-ben létrehozták a Csendőrséget,
mely katonás rendszerével igen hatékonyan kezelte a kialakult
helyzetet. A Csendőrség nyomozati munkát nem végzett, hanem
elsősorban a közrend fenntartására fordította szigorú
tekintetét. A parasztság körében igen hamar félelemmel és kétségtelenül
tisztelettel figyelték a párban megjelenő csendőrjárőrök
kakastollainak hetyke ringását. Persze ez a tisztelet nem
elhanyagolható számú kivert fogba és betört orrba került.
Mindemellett kétségtelen, hogy a csendőrség elképesztő hatékonysággal
teremtett rendet. Az első világháború és a trianoni katasztrófa
után a csendőrséget újraszervezték részben a békeszerződésben
meghatározott katonai létszámkorlátok kijátszása, részben a
rend újbóli megteremtése érdekében. Az így újraszervezett
testületben kiváló katonák is helyet kaptak, ezzel a hatékonyság
tovább nőtt. A Csendőrség, mint ahogy azt 1990 után az Alkotmánybíróság
is megállapította, törvényes rendfenntartó szervezet volt,
melynek céljai és gyakorlata egyáltalán nem állt ellentétben
a jogállami elvekkel. Ugyanakkor a kor elvárásainak megfelelően
a Csendőrség igen határozottan lépett fel az akkori államrend
megváltoztatásán munkálkodó politikai szervezetekkel szemben.
A kommunistákat, fasisztákat, nyilasokat bizony gyakorta verték
össze a csendőrök, sőt a tragikus gyomaendrődi kisgazda gyűlésen
a tömegbe is belelőttek. Ha az a csendőrség ma létezne, abban
biztosak lehetünk, hogy a csendőrség mostani felállítását
szorgalmazó párt vezetői már jónéhány kiadós verést
kaptak volna a kakastollasoktól. Tagadhatatlan, hogy a csendőrök
a népi mozgalom és a nemzeti radikalizmus nagy alakjait is
figyelemmel kísérték és néha zaklatták is. Féja Géza, Illyés
Gyula, vagy Veres Péter is megfigyelés alatt álltak. A háború
utáni időszakban azonban elsősorban a deportálásban való részvétel
miatt támadták a Csendőrséget és üldözték a csendőröket.
A német megszállás alatt álló országban a német hatóságok
a Csendőrség szervezetét tartották legalkalmasabbnak a vidéki
zsidóság összeterelésére. Az ekkor már idegen hatalom alatt
működő szervezetben elkövettek kegyetlenségeket, de a háborús
őrület borzalmai közepette a hősies emberiesség példáival
is találkozunk. Összegzésül megállapíthatjuk, hogy a Csendőrség
törvényes alapon álló, a közrendet szolgáló szervezet volt,
mely a háború előtti vidék rendjét kiválóan fenntartotta.
Ugyanakkor a Csendőrség újraszervezésének lehetősége, vagy
értelme nem látszik. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a
vidék rendfenntartását ne kéne újragondolni, de erre egy központi
rendfenntartó erő éppen elég. A hagyományokat ápoló
embernek joggal tetszik a régi intézmények tekintélye, és ez
helyénvaló, de nem biztos, hogy minden egykori intézményt célszerű
helyreállítani. Pláne nem szabad egy újabb blöffnek bedőlni.
Még ha csendőrblöff is.
-
czyba –
Császári
csendőrség
A csendőrség (akkori nevén: zsandárság) felállítását
a császár 1849-ben határozta el, működését egy 1850. január
18-i rendelettel szabályozták. A csendőrség rendfenntartó, de
katonai intézmény volt, szemben a rendőrséggel, amely a
politikai hatóságok közé tartozott. Maga az uralkodó kívánta,
hogy az új igazgatás a hadseregre és a csendőrségre támaszkodjék,
mert ő maga és környezete az osztrák polgári kormányzatra is
bizalmatlansággal tekintett. A zsandárok kötelessége volt sétányokon,
színházakban, különösen pedig fogadókban, kocsmákban, kávéházakban
a csendre és az erkölcsre felügyelni. A „jóérzelműeknek”
védelmére kelni, a „rosszérzelműeket” megrettenteni. A
csendőri ellenőrzés, a hivatásos besúgók tevékenysége a különböző
rangú hivatalnokokra is kiterjedt. Bizalmi férfiai miniszterekről
és egyházi főméltóságokról is jelentéseket készítettek.
Kempen, a csendőrség főfelügyelője, Európa e táján addig
ismeretlen rendszert hozott létre. A császári csendőrséget,
mint különösen gyűlölt intézményt, az 1867. évi kiegyezés
után megszüntették.
|
