vissza a főoldalra

 

 

 2010.02.12. 

Guşă-ügy: rendezve vagy sem?

Megígérte ugyan a vásárhelyi polgármester Tőkés Lászlónak, hogy nem lesz Guşă-szobor, de az azt annak idején jóváhagyó tanácsosok egyike most szkeptikus az ígéret betartását illetően.

Egyáltalán nem biztos még, hogy végül nem lesz szobra Ştefan Guşă román tábornoknak Marosvásárhelyen. Ezt az ottani helyi tanács egyik tagja nyilatkozta szerkesztőségünknek telefonon. Mint ismeretes, az elmúlt hétvégén tárgyalt az ügyről Vásárhelyen Dorin Florea ottani polgármester és Tőkés László EMNT-elnök, EP-képviselő. Tőkés ezt követően sajtótájékoztatón jelentette be: Florea megígérte neki, hogy nem engedélyezi Guşă szobrának felállítását. Mi több, azt is nyilatkozta, hogy az ottani polgármesteri hivatalnak nincs is köze a szoborhoz.

 Sokszor beszámoltunk arról, hogy honnan indult ez az ügy: botrányt váltott ki amikor kiderült, hogy a marosvásárhelyi tanács az RMDSZ-es képviselőivel együtt megszavazta Ştefan Guşă szobrának felállítását – dacára annak, hogy a néhai román tiszt a forradalom idején a tömegbe lövetett, állítólag katonai puccsot is végre akart hajtani Romániában, s szerepe ezt követően is dubiózus elemekkel van tele. A skandalumot látva az RMDSZ-es tanácsosok megpróbálták visszavonatni a vonatkozó rendeletet – de már nem jártak sikerrel. Azóta Tőkés László is bekapcsolódott az ügybe, még tart az a per, amelyet a szoborállítás megakadályozásáért indított. A vásárhelyi RMDSZ-frakció ezzel párhuzamosan most azzal próbálkozik, hogy Kelemen Hunor művelődési miniszter révén állíttassa le a Guşă-ügyet.

 Megkerestük a marosvásárhelyi tanács egyik RMDSZ-es tagját, Törzsök Sándor Lászlót, aki a következőket nyilatkozta: „Megeshet, hogy hiába ígérte meg Dorin Florea polgármester Tőkés Lászlónak a szoborállítás megakadályozását. Mivel ugyanis a helyi tanácsi határozat már megvan, a városvezető beleegyezése nem is szükséges. Florea különben is rengetegszer ígérgetett már különféle témákban – s mint kiderült, üres szavak voltak csupán. Egy dolgot azonban még tehet, nevezetesen azt, hogy nem adja ki a vonatkozó építési engedélyt”. Törzsök távolról sem tartja még úgy, hogy az ügy eldőlt volna.

 Ştefan Guşă tehát a ’89-es események egyik eltiprója volt. Ezen eseményekre visszaemlékezve egyébként Tőkés az igazságtételt is szorgalmazta Vásárhelyen. A felelősök megbüntetését követelte, élükön Ion Iliescuval.

 

(Forrás: erdon.ro)