vissza a főoldalra

 

 

 2010.02.12. 

Hit Gyülekezetes a Jobbik vezető embere

A Jobbik képviselőjelöltje, a hitgyülis Hegedűs Tamás (képen) a 90-es években mániákus SZDSZ-es volt, 1993-tól a párt pécsi ügyvivőjeként, 1994-ben kampányfőnökeként tevékenykedett. Ekkor csatlakozott a pécsi Hit Gyülekezetéhez. Onnan is nősült. A Hit Gyülekezetéből református lett. Hegedűs tavaly november végéig a KPMG nevű multinacionális gazdasági tanácsadó cég vezető tanácsadója volt, amely kifejezetten tiltotta a dolgozóknak a politikai szerepvállalást, kivételt a Jobbik élvezett. Így harcol tehát a Jobbik a multik ellen, és fordítva. 1996-ban Szabó Iván rajongója, az MDNP elnökégének tagja és főszervezője lett. Innen küldték még egyéb helyekre is, 2003-ban a jobbik szervezésével bízták meg, s most Zazrivecz-Vona tanácsadója.

                Németh Sándor embere mellett, Gyurcsány embere is fő szerepet játszik a Jobbikban, Lenhardt Balázs. Ő a Gyurcsány –kormány minisztériumi tanácsosa volt 2006-ig. Pörzse Sándor pedig Baló György legfontosabb munkatársa a Tv3-ban. Gyurcsány rendőrségében aktívan dolgozókról, azokról, akik valójában a Jobbikot vezetik, legközelebb számolunk be. Róluk legalább tudjuk, honnan jöttek, de hogy Zazrivecz honnan jött…?

                Gazdasági elemzők szerint a Jobbik már most elköltötte azt a pénzt, amit a pártok törvényesen elkölthetnek (386 millió Ft.) a kampányhoz. Kérdés: honnan van ez a pénz? Vakulj magyar!

                Játszunk el a gondolattal, mit is tenne ilyen esetben az általuk propagált csendőrség. Az egyik csendőr lekapná a válláról a puskát , és akkorát csapna Zazrivecz lábfejére, hogy az földre esne és jajgatna. Kérdezné tőle: na, honnan szereztétek a pénzt? A válasz csak makogás lenne, s erre újra kapna a rovott múltú. Megvárnák a csendőrök, hogy feléledjen, és újra megkérdeznék: van- e információja? Ők bizonnyal ki tudnák szedni Zazriveczből az igazat. Tán mégis jó lenne, ha visszaállítanák a csendőrséget?

 

n.