vissza a főoldalra

 

 

 2010.02.17. 

Megjelent a Magyar Fórum XXII. évfolyamának 7. száma!

Csurka István: A gyöngyösi katlan (2.oldal)

A 2006-os választások után a szoros eredmény lehetővé tette az MSZP számára, hogy egy, a Fidesz színeiben megválasztott megyei képviselő átcsábításával átvegye a megye irányítását. Megszervezték a Hospinvest kórházi inváziót Gyöngyösön és Egerben is, és a megye az MSZP politikai-választási elnyomó és csalással működő alakzatainak, technikáinak gyakorló terepévé vált. Most ugyanez a gépezet nem az MSZP, hanem a Jobbik hadgyakorlatainak színterévé változtatja ezt a valamikor keresztény alapállású megyét. A művelet nagyon érdekes, tanulságos és önmagáért beszél. Mindaz, ami eddig az MSZP és az SZDSZ uralma érdekében történt ebben a megyében, az most a Jobbik érdekében történik. Különösen Gyöngyösön készülnek nagy és bevált csalások, erőszakosságok alkalmazására. Itt indul ugyanis a főnöknek kinevezett fickó, V. Gábor, s ahhoz, hogy a második fordulóra maradjon ütőerő, s a Jobbik sikerességének a képét fenn lehessen tartani, itt átütő eredményt kell elérni. A gyöngyösi katlan legyen a Fidesz Sztalingrádja – ez a terv. E mellett természetesen Heves megye más városai, községei is fontosak. Legyen Heves megye – Jobbik megye. Ennek a célnak az elérése érdekében már tavaly év vége óta tulajdonképpen öngyilkos eszközöket is alkalmaznak a Jobbikon belül. Minden további nélkül kirugdosnak a pártból alapító, masírozó, őszinte lelkesedéssel értük küzdő fiatalembereket, és helyükbe olyan pénzes embereket állítanak, akik ellen voltaképpen küzdeniök kellene. A pártba özönlik be a régi elvtársi elem, volt MSZMP-sek, munkásőrök, volt rendőrtisztek, katonatisztek és kétes értékű vállalkozások tulajdonosai.

 Adókedvezményt a helyi vállalkozásoknak!

Klement Tibor mérnök-tanár, a MIÉP képviselőjelöltje (5.oldal)

Először intézményesített formában kormányzati segédlettel tönkretették a magyar kisvállalkozásokat, majd adó és egyéb kedvezményekkel előnyös helyzetbe hozták az egyébként is erős financiális háttérrel rendelkező idegen multinacionális cégeket. Mindez direkt történt, hiszen csak így alakulhatott ki a jelenlegi kiszolgáltatott helyzetünk.

 A magyar próza atyja

Pázmány Péter művei c. kötetet Győri Béla mutatja be. (7.oldal)

Pázmány Péter ragyogó műfordításai közül itt olvashatjuk a világirodalom legkiválóbb aszketikus művének, Kempis Tamásnak Krisztus követése című munkáját. De nem olvashatjuk a kötetben az „Isteni igazságra vezérlő kalauz”-t. Ez viszont Pázmány Péter alapműve. De olvashatunk számos vitairatot. Először ezekről, majd néhány szót ejtünk Pázmány Péter élete tevékenységéről, mert ez az érdekes. Nem minthogyha érdektelenek lennének a vitairatok. Csak azoknak ajánlom e könyv lapozását és olvasását, akik ma, a XXI. században képesek beleélni magukat Pázmány Péter korába. Mert lesz itt szó ördögökről és gonoszságokról bőséggel. (A mai felpuffasztott agyú gondolatvilágban az ördög nem is létezik. Sátán pedig van! A sátán Isten bukott angyala, minden rossznak, gyötrelemnek és bánatnak, nyomorúságnak az ősforrása.) Magyari Istvánnal vitatkozik (ő egy fő protestáns) Pázmány Péter. És ezek a protestánsok nem békülnek a Boldogasszonnyal. Esztergom érseke vitatkozik, s méltó választ ad Magyari Istvánnak.

 A MIÉP alapprogramja aktuálisabb, mint valaha!

Várkonyi József agrármérnök, a MIÉP országgyűlési képviselőjelöltje (9.oldal)

Több kiemelt fontosságú terület van, ahol nem lehet folytatni az eddig alkalmazott gyakorlatot, mert látható, hogy ezek által hová jutottunk. Létkérdésnek tartom – úgy is, mint agrármérnök – a magyar föld hazai kézben tartását. Kitűnő termőtalajunk van, nagy mennyiségű felszín alatti vízkészlettel, amelyet minden áron meg kell őriznünk! Három kulcsfontosságú ágazat van, amelynek magyar kézben való megtartása, illetve ahol szükséges, ott visszaszerzése, szintén stratégiai fontosságú. Ez a három ágazat a gazdaság, a kultúra és az egészségügy. Ugyanígy létkérdés a népesedés ügye, amely katasztrófával fenyegeti nemzetünket.

 Minden eszközzel meg kell védeni a Turult

Tóth Dezső a MIÉP országgyűlési képviselőjelöltje (9.oldal)

Kerületünk egyik fő vonzereje a tiszta levegő és a sok természetes erdő. Nagyon fontos ennek az arculatnak a megóvása, a meglévő zöld területek megtartása, és védetté nyilvánítása. A jelenleg dívó lakóparképítések helyett a meglévő önkormányzati lakások felújítását és a fiatal párok lakáshoz juttatását kell előnyben részesíteni! Támogatni kívánom a több gyermeket vállalók részére szociális bérlakások építését is. A XII. kerületi tömegközlekedés javítása is fontos, mert mind a helyben élők, mind pedig a kirándulók életét megkönnyítené a menetrendek összehangolása, ahol pedig szükséges, új járatok indítása. Bővítésre szorul a helybeni sportolási lehetőség – pl. uszoda létesítése, labdarúgópályák, tornatermek kialakítása –, amelyet minél szélesebb kör számára kell elérhetővé tenni, a kerületi lakosok számára pedig ha nem is ingyenes, de mindenképpen kedvezményes igénybevételi lehetőséget biztosítani.

 Kinél a jog, s kinél az igazság? (10.oldal)

Dorog határában, a várostól töltéssel jól elkülönített helyen fekvő földeket 1999 őszén kezdte fölvásárolni a BSB Kft., pontosabban jogelődje, a BSB Bt. De nem mindenki volt vevő az ajánlatra. Így Kovács József sem, aki intézkedést kért a helyi jegyzőtől, és az 2000. január 6-án kelt birtokvédelmi határozatában kötelezte a BSB-t, hogy „a tulajdonosok hozzájárulása nélkül lefektetett szennyvízcsatorna- vezetéket és ellenőrző aknáit a határozat kézhezvételét követő három napon belül az ingatlanról távolítsa el, és a kiemelt termőföldet az eredeti rétegnek megfelelően töltse vissza”. A birtokvédelmi határozatnak viszont azóta nem sikerül érvényt szerezni.

 A létbizonytalanságot nem lehet megszokni (12.oldal)

Kurucz Sándor operatőrrel Medveczky Attila beszélget

Nem akarom védeni a szocialista rendszert, de még abban is volt tehetséggondozás. Akkoriban egy tehetséges fiatalnak könnyebb volt érvényesülni, mint jelenleg. Az is óriási probléma, hogy nem kiszámítható a jövő. Úgy érzem: most jóval nehezebb a fiataloknak, mert nem mindenki indul neki az életnek egyforma eséllyel.

 Szőcs Zoltán: A chicagói kilencvenötök és a morál (15.oldal)

Mielőtt bármit is leírnék, nyomatékosan kijelentem: a chicagói kilencvenötök ama követelése, hogy a MÁV fizessen nekik 1759 milliárd – vagyis fejenként 18 milliárd 500 millió (!) – forint kártérítést, merthogy ők volnának ama unalomig és csömörig emlegetett zsidó túlélők, számomra egyáltalán nem jogi kérdés, kizárólag morális. Jogilag ugyanis az egész abszurd és minden jogszerűségnek, jogállamiságnak ellentmond: akik a hetven évvel ezelőtti háborús sérelmeiket – illetve rég elhunyt felmenőik sérelmeit – ilyen komolyan vehetetlenül próbálják valorizálni, nyilván annyira eszementek, hogy már abban sem lehetnek biztosak, valóban elszenvedték- e azon sérelmeket, miket mai áron 18 milliárd 500 millió forinttal próbálkoznak begyógyítani. Nem voltam rest, kiszámoltam: ez az összeg nekem éppen és pontosan 7710 évnyi keresetem lenne, azaz mai jövedelmi viszonyaim között 7710 év alatt keresnék ennyit! Hogy ez képtelenség? Persze, hogy az, de a chicagói kilencvenötök úgy vélik, azon néhány év, netán csak hónap, amit ők német táborokban töltöttek, ekkora kárt okozott nekik.

 

Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!

Vagy fizessen rá elő!

Információ: info@magyarforum.hu