vissza a főoldalra

 

 

 2010.02.12. 

Küblit szombaton?

Rend-HAGYÓ hagyhatatlanságok.

 Jobboldali képünk Burány Sándor kezdő talmudistát ábrázolja, aki nem éppen rabbinikus bölcsességgel oda nyilatkozott, hogy Hagyó Miklós esetleges eltévelyedése egyéni eset és nem érinti az MSZP-t. Mesterházy Attila is úgy véli, hogy az MSZP „alapjában” tiszta párt…

Meg kell kérdezni őket!

Hagyó egyéni eset? És Zuschlag, és Hunvald, és Csillag, és Veres, és Draskovics, és Kóka, és Oszkó, és Demszky, és Laborc, és Szilvásy? Inkább azt döntsék el, melyikük viszi ki a küblit szombaton.

(Egyesek szerint Demszkynek lesz az a tiszte, hogy szombatonként, őrizet mellett kihordja a tele küblit.)

Kis-bolsi, sőt-bolsi, gulyáspecsétesinghasú liberális hangulatbrigádok járják az országot. Reménytelenséget és bizalmatlanságot terjesztenek. A magyar keresztény önbizalomhiány szétárasztása a feladatuk. Ők állnak végső, megsemmisítő bukás előtt, de erre még van érkezésük. A magyarságnak most az a feladata, hogy akarata kinyilvánításával ösztökélje a jövendő kormányt a szükséges alapvető változásokra. Falvak, körök, egyesületek, mozgalmak még a választások előtt kötelezzék a jövő kormányát a föld megtartására. Szülessenek követelések. Mozduljunk meg! Kezdeményezzünk, ne csak válaszoljunk a rend- HAGYÓ hagyhatatlanságokra. A kezdeményezés élet, élni akarás, magvetés.