vissza a főoldalra

 

 

 2010.02.12. 

A kormány cserbenhagyta a vidéket

Hajdú-Bihar megye 6-os számú választókerülete hagyományosan erős MIÉP-képviselettel rendelkezik. Hasonlóan az elmúlt két választáshoz, ezúttal is a püspökladányi kerületi főállatorvost, a Bárándon élő Dr. Móri Antalt indítja a MIÉP a Magyar Megmaradás Közösségének támogatásával ebben a körzetben.

– Milyen különbségek vannak a korábbi választások és az előttünk álló voksolás között?

– Átalakultak a politikai erőviszonyok, és most végre esély mutatkozik arra, hogy a nemzeti oldal nagyarányú sikert arat. Másrészt viszont sajnos abban is eltérés mutatkozik a korábbi választásokhoz képest, hogy még rosszabb helyzetben van a magyarság, mint volt nyolc, vagy akár csak négy évvel ezelőtt is.

– Hogyan látja a MIÉP esélyeit?

– Ebben a választási kerületben két MIÉP-alapszervezet működik, a bárándi és a kabai. Bárándon Mester Bálint, Kabán pedig Apponyi Tibor a szervezet vezetője. Mindkét alapszervezet becsületesen dolgozott az elmúlt négy év során, ami nagy előnyt jelent majd a rövidesen induló ajánlószelvény- gyűjtésben. Abban is bízhatok, hogy immáron egy évtizedes kerületi főállatorvosi munkám révén megismerhettek a helyiek. Ezek együttesen elegendőek ahhoz, hogy sikerüljön összegyűjteni a szükséges mennyiségű kopogtatócédulát. Ezután kampányolni kell, meggyőzni az embereket arról, hogy a MIÉP-et kell választani a szavazólapon lévő pártok közül. Úgy érzem, hogy a Jobbik és az MDF nálunk megelőzhető. Ehhez megfelelő programra és annak hiteles közvetítésére van szükség.

– Témánál vagyunk, hiszen mindenképpen szerettem volna kérni, hogy ejtsen szót elképzeléseiről.

– Ez a választókerület teljes egészében alföldi területen fekszik, így az itt élők számára a mezőgazdaság jelentené az elsődleges megélhetési lehetőséget. Sajnálatos : sokak számára nincs már mezőgazdasági alapokon nyugvó jövőkép, mert a kormány cserbenhagyta a magyar vidéket, a vidéken élő embereket. Ezért személyes programomban is kiemelten fontos szerepet kap a magyar mezőgazdaság megerősítése, a családi gazdaságok nagyfokú és sokrétű támogatása. A mezőgazdaság mindkét fő ágazata – a növénytermesztés és az állattenyésztés is – súlyos válságban van.

– Pedig kitűnő a magyar föld!

– Így van, éppen ezért számít nemzetellenes véteknek, ha kihasználatlanul hagyjuk ezt az erőforrásunkat. A kitűnő minőségű magyar termőtalajon szinte minden növény megterem. Ha ez hozzáértő kezekben van, akkor pedig kitűnő terméshozamot is lehet produkálni. Az egészséges táplálkozás alapja éppen az lenne, ha a silány, mezőgazdasági importáruk helyett a saját magunk által megtermelt zöldség és gyümölcsféléket ennénk, hozzá pedig a hazai állatállomány szolgáltatná a húst és a tejet. Hajdú-Bihar megye – és azon belül is a 6-os választókerület – bizonyos tekintetben még nincs is rossz helyzetben, hiszen itt a mai napig több mezőgazdasági nagyüzem is van. Találni ilyet Kabán és Nádudvaron is, mindkét helyen kiváló minőségű élelmiszereket állítanak elő. Az más kérdés, hogy személyes kapcsolatok révén tudjuk: komoly gondokkal küszködnek, és ők is várják már a „kikeletet”, egy olyan országvezetést, amely végre megpróbálja felkarolni a honi mezőgazdaságot.

– A kistermelőkről szintén bántóan kevés szó esik. Pedig vélelmezem, hogy ők még nehezebb helyzetben vannak…

– Sajnos ez igaz, őket, ha lehet, még súlyosabban érintette az elmúlt kormányzati időszak vidék- és gazdaellenes politikája. Éppen ezért fontos, hogy magánemberként is támogassuk őket, amiben csak tudjuk. Például, ha lehetőségünk van rá, vásároljunk közvetlenül tőlük, ezzel is segítve fennmaradásukat. Nekem szerencsére a munkakörömből adódóan is módomban áll segíteni a kistermelőket, őstermelőket, akik a hivatal által kiadott kistermelői igazolás alapján árusíthatnak a környező települések piacain saját előállítású tej- és hús- és egyéb termékeiket. Ezen igazolás egyúttal biztonságot, garanciát is jelent a termelőnek és a vásárlónak egyaránt.

– A Magyar Megmaradás Közössége programalkotó konferenciáin elhangzott gondolatok, elképzelések sorából létezik-e olyan, amit különösen kiemelne?

– Minden olyan kérdés, amelyet megtárgyal a Magyar Megmaradás Közössége konferencia-sorozata, egyaránt fontos, ezért én nem is emelnék ki ezek közül semmit sem. A magyar megújulás szempontjából azonban létkérdésnek tartom az alkotmány új alapokra helyezését, amely a Szent Korona-tan jogfolytonosságának helyreállításával valósulhat meg.

– Beszélgetésünk elején említette, hogy a kampány, az emberek megszólítása is fontos.

– Bárminemű kampányrendezvény szervezése csak azután kezdődhet meg, ha összegyűlt a szükséges számú ajánlószelvény és ezzel hivatalosan is képviselőjelöltté válok majd. Megpróbálunk eljutni mindenkihez, amely nemcsak szóróanyagok révén történhet meg, hanem személyes kontaktus formájában is. Emellett szeretnénk meghívni Csurka István MIÉP-elnököt is, aki nagy örömünkre minden évben többször is rendez lakossági fórumot a környéken. Természetes dolog, hogy a választásokat megelőzően ismét tervezünk olyan választási gyűlést, amelyen Csurka István is felszólal. Erre előreláthatólag Kabán kerül majd sor.

 

Kovács Attila