|
 2010.02.12.
A Jobbik kínai piacot csinálna az országból
Pár
hónappal ezelőtt számoltunk be a magyar politikai térben
megjelenő egyik legszánalmasabb lódításról. Pedig a mezőny
erős. De a Jobbik gazdasági kabinetjéről szóló tudósítás
mindenképpen túljutott az elődöntőn. A tudósítás szerint
először a kabinet egyik tagja, majd egy másik tag, végül az
elnök is felszólalt. Így. A tudósítás után valószínűleg
Novák bevette az előírt adag antidepresszánst, és mégiscsak
kreáltak egy közgazdászt. Kell az a gazdasági koncepció, méghozzá
feltehetőleg Lenhardt Balázs rejtelmes gondolataival, aki 2006-
ig a gazdasági minisztérium tanácsosaként dolgozott. Az első
Gyurcsány- kormány mindenesetre mély nyomokat hagyott a jogász,
közgazdász, újságíró, és egy meghívó szerint országgyűlési
képviselő gazdaságról alkotott nézeteiben. Miután magának
megelőlegezte a képviselőséget, a rettenetes felkészültségű
újjogdász megírta a Jobbik gazdasági programját. Kicsit
szocialista, kicsit újliberális, kicsit közgázos. A stíluskeresztezés
most nagy divat a művészetben –posztposztmodern –, és hát
egy modern fiatalos jobboldali párt szeret divatos lenni. A baj
csak az, hogy ebben, mármint egy gazdasági programban, a különböző
irányzatok egyidejű összehányása némi ellentmondást okoz.
Szerintük
az a szebb jövő, ha az állam számtalan új hivatalon keresztül
közvetlenül szól bele a gazdasági életbe, sőt maga az állam
a legnagyobb befektető. Ez akár valamiféle koncepció is
lehetne, de aztán jön a csavar: „az állam áttér a
feladatalapú, programozott költségvetésre, ahol költség-haszon
elemzés előz meg minden döntést”. Azért a csődbe jutott vállalatoktól,
a mezőgazdasági termelőkön, az infokommunikációs (sic!)
szektoron keresztül mindenkit támogatnak. Namost, ha a költségvetési
pénzek kiosztását költség-haszon elemzés előzi meg, akkor
abból nyilván kiderül, hogy a legjobb lenne nagyüzemi gazdaságokat
létrehozni, minimum
1000 hektár
művelt területtel. Akkor rögtön kiderülne, hogy létre kell
hozni óriásvállalatokat, mert költség-haszon alapon a kisvállalat
nem éri meg. Ez éppen a 60-as évek Fekete János-i új gazdasági
mechanizmusával vág egybe. Egy kis tervgazdaság, egy kis
profitorientált gulyáskapitalizmus. Tovább is mennek. Majd ők
kihasználják az ország kihasználatlan komparatív előnyeit.
Csakhogy a komparatív előnyök kihasználása abszolút globális
rendszert feltételez, lehetőleg szabad piac mellett. A mágikus
komparatív előny lényegében azokat a tevékenységeket
jelenti, amiben egy ország adottságainál fogva jó. Ezekkel az
előnyökkel sikeresen tud megjelenni a globális piacon. Ebben
semmi új nincs, a politika ezt évek óta szajkózza, a versenyképesség
növelésével és a konvergenciával együtt. Ezek a szocialista
szómágia eszközei, valós tartalom nélkül. Azaz jelen esetben
mégiscsak elárulnak valamit: az egész fércmű komolytalanságát.
A
nemzeti radikalizmus eszméitől, de még a szociális piacgazdaságtól
is messze áll ez a program. Sőt, leginkább talán a szocialisták
ígérethalmaira hajaz. Igaz, a szociális piacgazdaságnak neki
is esnek és „ökoszociális nemzetgazdaságról” beszélnek.
Hivatalok által irányított gazdasági beavatkozás, ahol a
hivatal kiszámolja a költségeket, valószínűsíti a hasznot
és a legkedvezőbb szaldójú projektet támogatja. Azaz
visszajutottunk a kizárólag profitot hajszoló gazdaságpolitikához,
csak éppen hitelbírálók helyett a Jobbik csinovnyikjai döntenek.
Szó sincs itt családi gazdaságról, fenntartható növekedésről,
szociális államról. Amennyiben ez ökoszociális, akkor Gyurcsány
Ferenc demokrata. Szemezgethetünk még a gigászi gondolatokból.
Például a közigazgatást úgy alakítanák át, hogy minden közhivatalnak
önértékelést kell készítenie, amelyben megindokolja tevékenységének
társadalmi hasznosságát. Szerintem sikerülni fog. Még az újonnan
megalakítandó Nemzeti Beruházási Központ is kiváló indoklást
ad saját hasznosságáról. Mondjuk Szabó Gábor vezetésével.
Merthát a számtalan intézményhez számtalan vezető kell és
úgy tűnik a csillagos budai éjszakában, nyálfoltos Jobbik-párnákon
intézményvezetői álmok szövődnek. A kitalált intézmények
leginkább a Torgyánféle agrármarketing centrumot idézik. Ott
is eltűnt néhány milliárd mikrotársadalmilag hasznosan. A
legmeglepőbb az egészben, hogy miközben minden jelképet,
gondolatot, megoldást megpróbáltak ellopni a MIÉP-től, mégis
sikerült előállni valamiféle összefüggéstelen betűhalommal.
Pl. az államadósság ügyében maga Balóné Morvai Krisztina is
elengedésről beszélt – majd megmondjuk, hogy nem akarjuk
fizetni és kész – ehhez képest az überprogram szerényen
csak „tárgyalásokat kezdeményezünk a törlesztés és
visszafizetés feltételeinek újbóli meghatározása céljából,
a növekedést lehetővé tevő könnyítésekkel, beleértve az
adósság egy részének leírását is” kitétel szerepel. Nahát,
nahát? Csak nem leszóltak? Mégis az egész unalmas program
legszórakoztatóbb része a „külpolitikai orientáltságot”
taglalja. Aszongya: „Bővülő exportlehetőségek vagy gyümölcsöző
együttműködések ellenében keleti gazdaságok vállalatai számára
biztosítjuk a „hídfőállás” lehetőségét az Európai Unió
piacai felé”.
Jelentem:
a Józsefvárosi piac éppen ezt csinálja. Van ott akkora kiépített
keleti hídfőállás, hogy jut belőle minden emberlakta területre:
KICI KÍNAI BOLT, OLCÓ, NEM DRÁGA. Gazdasági program kidolgozása
közben érdemes megnézni a számokat is. Például borból a
csehek közel háromszor annyit vásárolnak Magyarországról,
mint Oroszország, Ukrajna és Kazahsztán együtt. (Kazahsztánba
négy hónap alatt 9, azaz kilenc hektoliter bort exportáltunk).
A keleti piacok legendája persze nagyon szép, természetesen érdemes
próbálkozni, de egyelőre a magyar export túlnyomó többsége
Európa felé történik. Sőt, az Európán kívüli államok
egyre inkább vesztenek jelentőségükből. Meg hát nincsenek is
olyan jó tapasztalatok a keleti orientációval kapcsolatban.
Muhi, Világos, a Don folyó, Szibéria, ha egyáltalán mond ez
valamit ezeknek. Összefoglalva: legjobb, ha nem kerülnek a
hatalom közelébe se és akkor talán ad az Isten szebb jövőt.
(Képhez: Jó, felgyújthatjátok, de akkor Mercit kérek!)
czyba
|
