Függetlenség

2010.02.19.

Magyarok alapította dák múzeum

Érthető a jóérzésű (magyar) ember megrökönyödése, amikor a dévai Várhegy alatt ékeskedő Bethlen kastély felé tartva előbb Horia, Cloşca és Crişan parasztvezérek mellszobrába ütközik, majd épp csak megpihenteti szemét a Bethlen-címeres kúton, a Magna Curia gyönyörűen felújított főépületében máris a Dák és Római Civilizáció Múzeuma fogadja.

Pedig az igazi meglepetés csak ezután következik. Amikor az is kiderül, hogy e múzeumot a Hunyad Megyei Történelmi és Régészeti Társaság (HMTRT) égisze alatt tömörülő nagy magyar tudósok alapították kereken 130 évvel ezelőtt, sőt dák-római jellegéhez is nagymértékben hozzájárultak. Persze kellett ehhez Trianon meg egy kis XX. századi hamis propaganda is. De kétségtelen, hogy a múzeum alapját képező régészeti gyűjtemények Torma Zsófia őskori leletei mellett főleg ókori (római illetve dák) lelőhelyekről származtak. E ténynek kettős a magyarázata: egyrészt a Hunyad megyében lépten-nyomon felbukkanó látványos római kori telepek lenyűgözték a kutatókat (Téglás Gábor, Király Pál, stb.), a tudományt támogató arisztokráciát pedig úgyszintén hatalmukba kerítették. Hiszen mi lehetett volna ékesebb díszítője egy-egy udvarház kertjének, mint mondjuk egy légiósok által hozott Mithras szobor?! Másrészt azonban a történelem is durván közbeszólt a Hunyad Megyei Történelmi és Régészeti Társaság feltáró munkájába, megrekesztve azt az őskori, ókori telepeken végzett ásatások szintjén. Az impériumváltás utáni új hatalom pedig nagyszerűen hasznosította a közel negyven éves kutatómunka gyümölcsét: erre építette Erdély legjelentősebb dák- és római civilizációs múzeumát. A térség középkori lelőhelyeinek feltárása, különleges történelmi jelentőségük ellenére, jóformán azóta sem halad. Ami felszínre kerül, az többnyire a véletlennek köszönhető, illetve újabban a pénzhajszának. A középkori várak (többek közt Déva) turisztikai értékesítését ugyanis alapos régészeti feltárásnak kell megelőznie. Ez ma már civilizációs követelmény! Így aztán a dévai múzeum régészeti gyűjteménye is a dévai várban végzett 2008-as ásatások nyomán, hirtelen sok tízezer középkori lelettel gazdagodott. Ezek feldolgozása még hosszas folyamat, de legalább reménykedhetünk, hogy tíz-húsz év múltán Hunyadi-, Báthory-, Bethlen-korabeli leletek szelídítik általánosabb jellegűvé a dévai múzeumot. Erre ma már van némi esély, hiszen a légkör múzeumon belül és kívül is megenyhült, a jelenleg agyonzsúfolt lerakatban pedig mennyiségileg kiegyenlítődni látszik az őskori, a dák-római és a középkori leletek mértéke.

Lássuk azonban, hogyan is született 1880-ban a dévai múzeum, mennyire sínylette meg a történelemhamisítás nehezen szűnő évtizedeit, és mi az, amivel manapság is jogosan büszkélkedhet.

Az Erdélyi Múzeum Egyesület 1859-es megalakulását követően, Erdély-szerte számos tudományos intézmény bontakozik ki és egyre inkább terjed a „muzeális gondolkodás” is. Szinte párhuzamosan a mára nagy jelentőségűvé vált Székely Nemzeti Múzeum 1875-beli megalakulásával, Hunyad megyében is megfogalmazódik az igény egy hasonló jellegű intézmény létrehozására. Öt évvel később, 1880. május 13-án a bihari származású Sólyom Fekete Ferenc törvényszéki elnök felhívására válaszolva, a megyében tevékenykedő (de Európa-szerte publikáló) tudósok, művelődést támogató nagybirtokosok és polgárok megalakítják a Hunyad Megyei Történelmi és Régészeti Társulatot. Röviddel a megalakulás után már 37 alapító, 162 rendes és 318 pártoló tagja volt a társulatnak. Vezetésére a tudomány világában és közéletben egyaránt nagy elismerésnek örvendő gróf Kuun Gézát kérték fel. Az alelnöki tisztséget, a megalapítást kezdeményező Sólyom Fekete Ferencre bízták, aki szintén jártas volt a történettudomány világában.

A társulat azonnal kettős célt tűzött ki maga elé: egyrészt egy múzeum megalapítását és fenntartását, másrészt tudományos kutatómunka felkarolását: történelmi, régészeti, néprajzi tanulmányok közlését, és mindenekelőtt Hunyad vármegye történetének megírását. E jelentősre tervezett műnek azonban egyetlen kötete látott napvilágot 1902-ben. A szerzők, gróf Kuun Géza, Torma Zsófia és Téglás Gábor mindannyian a HMTRT vezéregyéniségei, az őskortól a magyar honfoglalásig dolgozták fel e kötetben a megye történetét. Ez alapmű mellett természetesen számtalan történelmi, néprajzi tudományos dolgozatot közöltek a későbbi korokból is a társulat 23 éven keresztül rendszeresen megjelenő évkönyvében. De a vármegye átfogó történetének megírására már nem került sor.

Nehezen adódó otthon

A másik nagy célkitűzés – a múzeumalapítás – sem indult a legkedvezőbben. Bár az alapítók és támogatók lelkesedésében, tudomány iránti elkötelezettségében nem volt hiány. Ezt bizonyítják a kezdeti időkben érkezett értékes adományok, melyből elsőként a múzeum könyv- és levéltárát sikerült beindítani 1880-ban, két évvel később a régiségtárat és a néprajzi gyűjteményt, majd legutoljára a természetrajzi részleget. Az egyre gyarapodó gyűjteményeknek azonban évtizedekig nem sikerült megfelelő otthont találni. A társulat egy új, eredetileg már múzeumnak épülő ingatlanról álmodott, ehhez azonban nem sikerült előteremteni az anyagiakat. Mecénás ugyanis nem nagyon akadt, a tehetősebb kultúrapártolók inkább a kutatásra, a gyűjtemények gyarapítására áldoztak. A 6 koronás rendes tagsági díj, illetve a 100 koronás alapító díjból pedig nem futotta épületre. Így az első tíz esztendőt bérházban töltötte a múzeum, az igazgatóságot első perctől felvállaló Téglás Gábor nem kis bosszúságára. Ki is használt minden adódó alkalmat arra, hogy tudatosítsa a vármegye, illetve a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelőségének vezetőiben, hogy „becsületbeli kötelességük lenne az ősi emlékek befogadására célszerű hajlékot emelni”. Utóbbiak azonban nehezen hajlottak e szóra. Előbb a Bethlen kastély toronyrészének kibérlését tervezték a múzeum számára, aztán azt javasolták, hogy költöztessék a gyűjteményeket a régi református templom épületébe, amelyet műemlékké készültek nyilvánítani. Csakhogy a készülődés elhúzódott, a templom pedig olyannyira tönkrement, hogy le kellett bontani. Akkor merült fel a múzeum Vajdahunyadra való költöztetésének ötlete, ez ellen azonban az alapítók

hevesen tiltakoztak. Így 1890-től kényszermegoldásként a királyi főgimnázium egyik szárnyában rendezték be a múzeumot, majd később a tanintézmény telkén lévő különálló épületben a Dobai utcában (ma Andrei Şaguna). Itt azonban a helyszűke miatt annyira tarthatatlanná vált a múzeum helyzete, hogy a Téglás Gábort igazgatói székében követő Majland Oszkár tíz évnyi kínlódás után, 1913-ban önként lemond az igazgatóságról. Helyét az ifjabb és lendülettel teli Mallász József veszi át, aki megéri, hogy az első világháború utolsó évében a pénzügyminisztérium átengedje a társulatnak múzeumépület gyanánt a kincstári birtokban lévő teljes Bethlen kastély. A múzeum azóta is székel. Igaz, új otthonában már keveset működhetett a HRHT égisze alatt. 1920-ban ugyanis a román állam átveszi az intézményt, s bár Mallászt haláláig igazgatói tisztségben hagyja, a múzeum jellegét hosszú időre eltorzítja.

130 éves cserekapcsolat

A hajdani múzeum első részlegeként a levéltár és könyvtár kezdte el működését. Az adományokból összeálló kezdeti gyűjteményt Kossuth Lajos, Irataim című művének első kötete indította, melyet a társulat alelnöke, Sólyom Fekete Ferenc adományozott, megígérve a további kötetetek beszerzését is. Az adakozók névsorának második helyét gróf Kuun Géza foglalta el, aki a Magyar Tudományos Akadémia által kiadott Codex Comanicus-át ajánlotta fel. Mára sajnos e két adománynak teljesen nyoma veszett, sok más értékes kötettel együtt. A további adományozók között találjuk Torma Károlyt, a vallás- és közoktatási minisztériumot, Lázár Lipót földbirtokost, Balogh József járásbírót, illetve az első partnereknek számító, Felső-magyarországi történelmi társulatot, illetve a Magyarországi Kárpátegyletet, melyek saját kiadványaikkal gazdagították a dévai múzeum könyvtárát. Később a múzeum 52 hasonló jellegű, művelődési intézménnyel alakított ki partnerségi viszonyt, rendszeresen elküldve számukra a HRHT évkönyveit és esetenként egyéb kiadványait is, cserében megkapva az illető intézmények kiadványait. Így az eredetileg 35 kötettel induló könyv- és levéltári gyűjtemény hamarosan megsokszorozódott. 1916-ban, a társulat utolsó hivatalos leltára alkalmával 1264 könvvet, 54 folyóiratot és mintegy négyezer levéltári iratot, illetve térképet tartottak nyilván. Mára a múzeumi könyvtár közel 33 ezer kiadvánnyal büszkélkedhet, a levéltári iratok azonban elkerültek innen. A mai könyvállományban pedig már egészen ritkák a régi könyvnek minősülő, 1800 előtti, kiadványok.

Hogy az eredeti, 1920 előtti gyűjteményből pontosan mi maradt meg, azt egyelőre nem sikerült kideríteni. A fiatal és rendkívül készséges könyvtárosnő szerint a ma is fennálló helyszűke, illetve személyzethiány miatt, a két éve elkezdett leltározás még hosszasan elhúzódhat. Tény, hogy a HRHT által hátrahagyott könyvekből a múlt század során soknak lába kelt. Néhány XVII-XVIII. századi kiadvány azonban most is fellelhető a könyvtárban, benne a történelmi és régészeti társulat pecsétjével. A XX. században a könyvállomány legkevésbé vásárlás során szaporodott. Az értékes kötetek jelentős része jószándékú vagy kényszeradományként (szekuritátés házkutatás során) került a könyvtárba. Az értékesebb darabok közt említhető Luther Márton, 1567-ben Frankfurtban kiadott prédikációi, egy 1545-beli Târgovişte-i nyomtatvány, a Constantin Cantacuzino személyes könyvtárából idevetődött 1645-beli kiadása Aquinói Szent Tamás tanításainak, néhány XVII. századi Biblia és Újszövetség, illetve XVIII-XIX századi román könyvritkaságok.

Ami azonban értékelendő, hogy a hajdan kialakított partneri kapcsolatokat a múzeum nagymértékben folytatta, sőt bővítette, így ma már 92 különböző hazai, európai és amerikai kultúrintézménnyel folytat csereakciót. A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat pedig 1881 óta minden évben (!) rendszeresen megküldi a dévai múzeumnak az Archeológiai Értesítő című kiadványának az évi számait.

Kosonok és bélyeges téglák között

Az 1882-ben kialakult régiségtár kezdeti gyűjteményét szintén adományokból sikerült összeszedni. Az első adományozó természetesen itt is dr. Sólyom Fekete Ferencz, a HRHT alelnöke volt, aki három feliratos, Veczel környékén talált római kori kővel ajándékozta meg az induló múzeumi részleget. A társulat azévi évkönyve tanúsága szerint jelentős más adomány is érkezett kutatók és magánszemélyek részéről. A számtalan római pénzérme mellett III. Károly és I. Lipót korabeli ezüstpénzeket adományoztak és „egész kollekció” Kossuth bankjegyet, illetve egy „Kossuth által nyomtatott” amerikai 50 dollárost is. De volt emellett kézimalom bazaltfából, XVIII. századi aranymérleg-darab, agyag Mitrafej Várhelyről, görög pénzek, porosz tallér, nemesfémércek a tresztiai bányákból és legfontosabb adományként Torma Zsófia tordosi, illetve nándorvályai és nándori leleteiből egy kollekció. Az adományozások később is folytatódtak, gróf Kuun Géza is számos értékes (főleg római kori darabbal) gyarapította régiségtár állományát, Téglás Gábor pedig rendszeresen „adta le” várhelyi ásatásainak leleteit, a Micia (Marosnémeti) határában állomásozó római légió erődjének bélyeges tégláit, feliratos, faragványos köveit. Sőt, igyekezett meggyőzni a véletlen feltárókat is arról, hogy adományozzák a múzeumnak a különlegesebb leleteket. így került, 1884-ben, Maderspach Viktor jóvoltából a múzeum tulajdonába, egy öt évvel korábban, téglavetés közben felszínre került aranyozott Mars szobor, melyet Zsilfarkaspataka (Lupény) környékén találtak. A szobornak és a XIX századi adományok jó részének nyoma veszett. Torma Zsófia gyűjteménye sem képez már egységet a múzeum raktárában.

– Az intézmény régészeti osztályán tárolt, a becslések szerint akár 50 ezer darabot jelentő mai gyűjtemény legjelentősebb része a két világháború között zajló, majd a hatvanas évektől újraindított ásatások során felszínre került leleteket őrzi. Mindenekelőtt a Vinča–Tordos-kultúra, középső neolitikum idejére (i. e. 5. évezred) tehető darabjait, köztük a korai elámi, sumér, de székely ékíráshoz is hasonlító jelekkel ellátott amulettet, agyagtáblácskákat. Érdekes darabja még a gyűjteménynek a jóval későbbi, római korból származó 7 aranytáblácska, melyet a hajdani Germisara (Algyógy) területén találtak. E táblácskákkal feltehetően a gyógyvíz jótékony hatását szándékoztak meghálálni az isteneknek a szerencsés felépülők. Különleges lelet a dák korból származó kosztesdi ezüst oroszlán is, a ritkaságba menő díszített várhelyi kerámia tárgyak, és természetesen a rengeteg római kori márványszobor-töredék, dák kosonok (pénzérmék) és szintén dákok által hamisított (!) birodalmi pénzérmék a római megszállás előtti korból. Néhány görög feliratos kőtömb, Mitrász templomi szobrok, illetve a Téglás Gábor által Kőrösbányáról behozott, neolitikumból származó, menhirek. Úgyszintén említésre méltó, hogy itt (Várhely környékén) találták az ókori barbár világ legnagyobb mennyiségű fém-tárgyát – vette leltárba a múzeum régészeti kincseinek sorát Bodó Krisztina, fiatal régésznő, belátva azonban, hogy az értékesebb tárgyak jó része, köztük a sokat emlegetett dák aranykarkötők is más, nevesebb múzeumok gyűjteményeit gyarapítják.

Mostoha középkor

Ami a középkori leleteket illeti, itt még szegényebb a kínálat. – Sajnos e kor kutatására a HMTRT tudósainak nem jutott már ideje. A XX. században a politikai viszonyok akadályozták a középkori lelőhelyek feltárását, manapság pedig főleg a pénzhiány – magyarázza a múzeum másik fiatal régésze, Codrea Ionuţ. Ami feltárására került, azok inkább a középkori templomok, részben Vajdahunyad és Szászváros vára. A dévai múzeumban azonban tavalyig kevés lelet került. Ami volt, főleg a lépten-nyomon felbukkanó korai középkori településekről, honfoglaláskori temetőkből származtak. E lelőhelyek azonban többnyire véletlenszerűen kerültek felszínre, egy-egy nagyobb építkezés során és rendszeres feltárásuk még várat magára. Szakszerű régészeti kutatás nyomán gyakorlatilag csupán a dévai várból került jelentős mennyiségű középkori lelet a múzeumba. – A Daniela Marcu, brassói régésznő által vezetett, 2008-ban zajlott, ásatások során több száz zsáknyi leletet szállítottunk le a vár belső udvarából. Van ezek között pár mázsányi kerámia, néhány különleges kályhacsempe-töredék a XV. századból, hasonló korú török üvegdíszek, nyugat-európából származó ablakszemek, ékszerek, a pénzérmék egész skálája a XIII századtól a XX-ig, a legtöbb I. Lajos illetve Szapolyai János korából. A XVIII-XIX század emlékét, a vár robbanása előtt itt állomásozó honvéd sereg nyomait pedig több tucatnyi pipa és rengeteg fegyver őrzi. Mindezek egyelőre raktárban várják a szakszerű leltározást – magyarázza a régész.

Ami a fegyvereket illeti: a dévai múzeum külön gyűjteményt tart fenn ezekből. A közel 300 darabos gyűjtemény magját szintén a HMTRT-től örökölte az intézmény, mintegy 50 darab, XVII-XIX. századi kardot, tőrt, illetve néhány lőfegyvert. Ehhez társultak a később véletlenszerűen feltárt kora középkori temetőkből származó nyílhegyek, lándzsák. A XX. századi szekuritátés házkutatások „jóvoltából” pedig tovább gyarapodott a gyűjtemény XVI. századi (!) íjtól kezdve egészen első világháborús fegyverekig. A leltározás itt is folyamatban van. A múzeum tavaly 24 lőfegyvert restauráltatott, köztük néhány XVIII. századi puskát, melyeket még a hajdani társulat hagyott a múzeumra.

Ócskay örökség és batizi porcelán

Bár a hajdani múzeum jelentős (434 darabot számláló) néprajzi gyűjteménnyel is rendelkezett, a későbbiekben ezek a tárgyak szétszóródtak, a részleg pedig átkerült a múzeum időközben alakult vidéki fiókjaiba. Megalakult azonban egy szépművészeti részleg, melynek jelentősebb értékeit szintén az államosítás majd házkutatások során gyűjtötték be. Érdekes például, hogy e részleg 1939-beli leltárában szereplő 117 darab közül 30 festmény illetve egyéb értéktárgyat az Ócskay kastélyból koboztak el. S bár furán hangzik, talán mégis e tárgyak jártak a legjobban, hiszen mai napig megőrződtek. Hunyad megye további számos kastélyának, udvarházának belső berendezése, értékes bútorzata, műtárgyai azonban többnyire a környékbeli lakosság prédájává vált. – Az Ócskay kastélyon kívül egyetlen más udvarházból sincs egy berendezési tárgyunk sem. Tudomásom van róla, hogy a marosillyei Bethlen kastély néhány bútordarabja a kolozsvári múzeumba került. A hátszegi medence udvarházai, Zám, Marosnémeti, vagy akár a vajdahunyadi kastély berendezése azonban tudomásom szerint elveszett – mondja a részleg vezetője. Ami a dévai gyűjteményt illeti értékes darabnak számít még a hajdani társulattól örökölt számos nemesi portré (Nopcsa, Barcsay, Kuun, Gyulay, Ócskay, stb.), illetve a szombathelyiek jóvoltából nemrég restaurált 1896-beli Pataki Lajos festmény, a nándorfehérvári csatába induló Hunyadi Jánosról. Érdekesnek mondható néhány XVIII. századi festett ikon, illetve a XIX század második felében, alig öt évtizedet működő batizi kerámiagyár közel 40 darabja is. Köztük néhány egyedi alkotás.

Nopcsa-dinók nélkül

A legkésőbb létrehozott hajdani múzeumrészleg a természettudományra összpontosított. Sajnos a megye legjelentősebb ilyen jellegű leletei: a báró Nopcsa Ferenc által első ízben feltárt hátszegi medence legfelső kréta kori (maastrichti) rétegének gerinces faunájából származó őshüllő-maradványok eleve a British Museum-ba kerültek. Az 1970-ben újraindított Hátszeg-medencei kutatás azonban azóta már több mint 10 fajta dinoszaurusz és legalább ennyi más gerinces és kétéltű, valamint harminc őskori növényfaj maradványait azonosította. Ezek egy részét ma is a dévai múzeum őrzi, bár a dinók iránti nagyfokú érdeklődés miatt számos itteni lelet kerül manapság is neves európai múzeumok gyűjteményébe. A dévai múzeum természettudományi részlegének mai vezetője szerint a közel 70 ezer darabot tartalmazó gyűjtemény magját ma is Mallász József (hajdani múzeumigazgató) jelentős botanikai, zoológiai, őslénytani leletei képezik, mellyel megalapozta az 1934-ben bekövetkezett halála utáni természettudományos muzeológiai tevékenység 1969-es újrakezdését is.

Fény az alagút végén

Pillanatnyilag Hunyad megye legjelentősebb múzeuma „raktáron van”. A Magna Curia több mint másfél évtizede tartó restaurálása során a főépület immár elkészült, de ennek helyiségei korántsem elegendők a mai követelményeknek megfelelő állandó kiállításhoz, illetve az adminisztrációs és raktárhelyiségek biztosítására. Ezért a Bethlen kastély alsó szintjén többnyire ideiglenes kiállítások kapnak teret. Marcel Morar, az intézmény fiatal igazgatója a politikai és pénzügyi botrányokkal tarkított restaurálási munkálatok ideje alatt igyekszik elvégezni az évtizedekig halogatott, átfogó leltározást. Ennek kapcsán került elő néhány évvel ezelőtt az épület pincéjében, borzasztó körülmények között tárolt könyvállomány is, melynek egy része a dévai ferences kolostor hajdani könyvtárból származik. A múzeum vezetősége nagylelkűen át is adta a pár száz kötetet a Szent Ferenc Alapítványnak, amely a Teleki Téka szakemberére bízta ezek kutatását. Utólag kiderült: a könyvek kevésbé értékesek, és van köztük jó néhány kötet, mely korábban a vármegye, a dévai főreálgimnázium, illetve a HMTRT tulajdonát képezte. A könyvek anyagi, tudományos értéke tehát nem jelentős, ám maga a gesztus, mellyel a múzeum nyitottságát igyekezett jelezni, fontos mozzanatot jelent a huszadik századi fonákságok orvoslásában. Remélhetőleg ez az irányzat egyre inkább felerősödik!

(Forrás: nyugatijelen.com)