vissza a főoldalra

 2010.02.19. 

Őrizzük meg magyarságtudatunkat

 Pörneki Anikó énekművész, magánének tanár Orosházán született. 1991: - érettségije után – állattenyésztő- és állategészségügyi technikusi végzettséget szerzett, s rá egy évvel elvégezte a Mezőgazdasági Gazdaasszonyképzőt. 1996: műdal -és koncerténekesi diploma (Royal Academy of Music, Brüsszel). 1998: főiskolai diploma (Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriuma – magánének tanár). 2003: pedagógus –szakvizsga, közoktatási vezető (SZTE Juhász Gyula Tanárképző, főiskolai kar).

Az orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában tanított magánéneket, valamint rövid ideig igazgató helyettesként is dolgozott. Ebben az időszakban alapította meg a Bel Canto® Művészeti Egyesületet, melynek keretén belül működik a saját tanítványaiból alakult Bel Canto® Énekegyüttes. A Tomanek Társulat operettprimadonnája. Mint énekmester, magánének tanár, hangképzést tanít, a bel canto énektechnikát. A Békés Megyei Jókai Színházban is dolgozott több évig, mint hangképző tanár. Balatonszemesen létrehozta a Bel Canto® Művészeti Műhelyt, amely szakmai segítséget nyújt mindazoknak, akik komoly elhatározással és megfelelő énektudást szeretnének felvételizni színművészeti vagy zenei irányba. 2009 márciusától, 2009. decemberéig ének-zene tanár a balatonszemesi Reich Károly Általános és Zeneiskolában. 2009 márciusától a  szárszói Soli Deo Gloria Kórus karnagya.

 – Január 22-én Balatonszemesen lépett fel, mikor Csurka István a településen a Magyar Kultúra Napja alkalmából előadást tartott. Majd művésznő részt vett a Magyar Megmaradás Közösségének január 24-ei, fővárosi konferenciáján. Három dalt énekelt el, s zongorán Medveczky Ádám kísérte. A pesti rendezvény után azt nyilatkozta, hogy nagyon örül a Magyar Megmaradás Közössége létrejöttének. Mi az, ami megfogta ezen mozgalom célkitűzésében?

 – Akik nem bekötött szemmel járják az országot, látják, hogy milyen pusztítást végeztek a hatalmon lévők az elmúlt időszakban, s azt szeretnék, hogy jól működjön az igazságszolgáltatás, az iskolarendszer, a média, a gazdaság és a kultúraközvetítő intézmények hálózata. Megvan bennük a jobbító szándék. A Magyar Megmaradás Közössége (MMK) pedig arra is hívatott, hogy a tenni akarókat összefogja, s feltárja az összefogásnak azokat a lehetőségeit, amelyek társadalmunk jelenlegi szorított helyzetéből kivezethetnek. Szükséges tehát egy törvényes, alapvető változásokat hozó rendszer, s hogy meglegyen az alkotmányozáshoz a kétharmados nemzeti többség. A szemesi előadás is arra világított rá, hogy saját értékeinket – nem azokat, melyeket a bulvársajtó hangoztat – kell közvetíteni az emberek felé. Azon értékeket, melyek a társadalmat, a magyarságot megtartják és összekovácsolják. A kultúra területén dolgozom, és így itt tudok tenni valamit a magyarságért. A január 24-ei konferencia – ami a gazdasági fejlődés lehetőségeit vizsgálta – pedig azt mutatta, hogy tudományos kérdésekben is szükséges józanul gondolkodnunk. Mezőgazdasági technikumot is végeztem, így amit Szabadkai Andrea mondott az MMK második konferenciáján a kistermelők helyzetéről, azt is megfontolásra ajánlanám egy következő nemzeti kormánynak. Van egy kapocs is, hiszen a kultúra szó eredetét tekintve a latin colere igéből származik, mely jelentésében valamifajta művelést, elsősorban, a föld művelését, gondozást, ápolást, gondoskodást jelentett. A magyarság az ősidők óta foglalkozik mezőgazdasággal és állattenyésztéssel, ezekhez a Kárpát-medencében megvannak az alapvető feltételek. Nem véletlen, hogy mindent, amiből talpra tudna állni ez a nemzet, tudatosan tönkretesznek.

 – Kulturális életünk is romokban hever. Sok emléknapot jegyzünk, de úgy látom, hogy a Magyar Kultúra Napját a sajtó többsége megpróbálja elbagatellizálni.

 – Az emléknapnak manapság inkább egy szórakoztató jeleget akarnak adni. Miért nem mutatják be azokat az irodalmi, zenei, képzőművészeti értékeket, melyek híressé tették a magyarságot? Mindezért a Magyar Kultúra Napját sokkal nagyobb ünneppé kéne tenni.

 – Ön szerint vannak, akik nem merik felvállalni magyarságukat? Dorgálják ma az értelmiségieket, hogy otthon ülnek begubózva, s nem mernek megnyilatkozni a magyarságot érintő fontos kérdésekben.

 – Igen, mert nem kevesen vannak, akik féltik egzisztenciájukat, féltik azt a kis vagyont, amit összekuporgattak az évek alatt. Úgy akarják túlélni a válságokat, hogy a harcot szívesen megspórolnák. Sokszor mondják: a kultúra legyen politikamentes. Erre azt válaszolom, valóban legyen mentes a pártok csatározásától, de a politikamentesség nem egyenlő azzal, hogy feladjuk magyarságunkat. Azt az értékrendet, amit a jó nevelés megadott bizonyos korosztálynak, azt kell tovább adni. Tanárként és énekművészként is ezt az értékrendet próbálom közvetíteni. Ma a diákok egy divatzenét követnek, s ha magyar népdalt próbálunk nekik oktatni, akkor szinte kinevetnek minket. Jómagam megpróbáltam úgy színesíteni az énekórákat, hogy olyan zenéket vittem be, melyek a magyar népdalt feldolgozzák. Azzal is ösztönöztem a gyerekeket, hogy zongorakíséret mellett énekeljenek. Hiszen ez egy különleges dolog számukra.

 – Még térjünk vissza az értelmiség szerepvállalására. Elképzelhető, hogy vidéken jobban részt vesznek az értelmiségiek a közéletben, mint a fővárosban?

 – Vannak, akik keseregnek a nehézségeken, de nem tesznek semmit saját magukért és a magyarság sorsa érdekében. Mástól várják el a küzdelmet. Tipikus magyar szokás a kesergés, s az, hogy siratjuk magunkat. Vidéken mindig nyitottabbak, összetartóbbak az emberek, mint a fővárosban. Nem szabad struccpolitikát folytatnunk. Balatonszemesen és környékén az értelmiség igényli a kulturális előadásokat, több olyan fórumot próbálunk szervezni, melyeken az előadók tájékoztatják a térség lakóit arról, merre fele halad az ország, s melyek a kitörési lehetőségeink. Egy példa: dr. Papp Lajos szívsebész professzor volt a vendégünk még tavaly ősszel, s telt ház előtt beszélt sorskérdéseinkről. Az biztos: vannak olyanok, akik szeretik megmondani azt, mi a rossz, min kell változtatni, de semmit nem tesznek a változásért.

 – Ön elfogadta a felkérést, hogy Somogy megyében a MIÉP képviselőjelöltje legyen, az MMK támogatásával. Szokták mondani, egy művész ne politizáljon, hanem fessen, szavaljon, énekeljen. Mi erről a véleménye?

 –Ha művészetemmel azt a hitet és meggyőződést, amit a személyem tükröz, hitelesen át tudom adni másoknak, akkor az egy missziót jelent és politizálását is. A munka kettős: egyrészt magam mellé kell állítani a hasonló gondolkodásúakat, másrészt meg kell győznöm a bizonytalanokat a MIÉP és az MMK igazáról. Sok politikus olyan kifejezéseket használ a kampányban, melyek távol állnak az emberektől. Ezért én a lehető legegyszerűbb nyelven szeretném felvilágosítani a választópolgárokat arról, amit a MIÉP meg szeretne valósítani. Örülök annak, hogy egy olyan cél érdekében dolgozhatok, amit az MMK és a MIÉP a közelmúltban tartott konferenciákon megfogalmazott. Ezeknek a céloknak és gondolatoknak pedig el kell jutni a választópolgárokhoz. Ez nem könnyű, mert a sajtó az elhallgatás fegyverét választotta ellenünk. Ezért szükséges és kiemelkedően fontos feladat a helyi szintű felvilágosító munka. Minden településen, mindenki a maga területén küzdjön a magyarság jövőjéért. A változást pedig először magunkban kell elkezdeni.

 –Szűkebb pátriájában, Balatonszemesen és környékén milyen változásokra lenne szükség ön szerint a közéletben és a kultúra területén?

 –Sokkal nagyobb kapcsolatrendszert kéne kiépíteni a Balatonföldvári Kistérségen belül. Olyan programokra lenne szükség, melyek alapján jobban megismerjük mások értékeit. Szakmai napokat kell tartani, melyeken a különböző civil szervezetek elmondhatják elképzeléseiket. Problémának tartom, hogy nem vesznek részt kellő számban a lakossági fórumokon, hogy jobban meg tudjuk vitatni a helyi problémákat. El kéne indítani egy ökoprogramot is. Tudatosuljon az emberekben, hogy itt a Balaton partján olyan természeti érték közelségében élünk, aminek kiaknázása messze meghaladja a turisztika problémáját. Ezért ebben a témában fórumokat, konferenciákat szeretnék szervezni. Olyan kulturális programokat kell megvalósítani, melyek arra hívják fel az emberek figyelmét, hogy ápoljuk és őrizzük a magyarság értékeit. Arra is szükség lenne, hogy Magyarországon a nemzeti szintű kulturális pénzalapok a jelenleginél jóval nagyobb részét osszák el helyben, lehetőleg megyei szinten. A kultúra mindig is támogatásra szorult, de sajnos jelenleg inkább az elvonásokat lehet tapasztalni. A pályázatok pedig sok esetben úgy vannak kiírva, hogy szinte lehetetlenség teljesíteni a feltételeket. Ha pedig nincs az önkormányzatnak pénze, akkor nem tudunk olyan művészeket lehívni, akik az értékes kultúrát képviselik. Az pedig nem jó, hogy pénz hiányában csak a gagyit adjuk a népnek. Helyi közkincseink sorába tartozik a római katolikus templom, a Latinovits Zoltán Emlékmúzeum, a Hunyady-kastély, a magtár, a Posta-múzeum, a Bagolyvár és a Sóhajok hídja. Célom, hogy ezeket is minél többen ismerjék meg, mind a térségben, mind az országban. Jó lenne, ha a Balaton visszakapná az értékét, s ne Horvátországot válasszák a turisták a magyar tenger helyett. Mindehhez vonzó kínálattal és árral kell várni a vendégeket. A gazdasági válság kihat az idegenforgalomra is, az emberek többsége nem engedheti meg magának, hogy 4-5 napnál többet a Balaton partján üdüljön. Ha nehéz a megélhetés, akkor az emberek a kultúrán és kikapcsolódáson, üdülésen szoktak spórolni. A művelődési ház Szemesen úgy próbál nyaranta bekapcsolódni a kulturális életbe, hogy programokat szervezünk a település különböző pontjaira, és megrendezzük a Szemes Fesztivált. A nyári rendezvények előnye pedig az ingyenesség. Ez a művelődési háznak és az önkormányzatnak jelent nehézséget, mert pályázatok útján kell a megfelelő pénzt előteremteni.

 –Miből élnek a szemesi emberek? Hová járnak dolgozni?

–Sokan az idegenforgalomból élnek. Vannak olyan szállók, üdülők, vendéglátóhelyek melyek télen is nyitva tartanak és a helyi munkaerőt foglalkoztatják. Mások Siófokon, Lellén és Földváron dolgoznak. Sőt még Pécsre is lejárnak. Térségünkben többen borászattal is foglalkoznak. Nagy problémát jelent, hogy öregedik a lakosság, kevés a fiatal. A jobb megélhetés reményében a fiatalok a nagyobb városokba költöznek, vagy kimennek külhonba dolgozni. A legutóbbi MMK-konferencián dr. Andrásfalvy Bertalan említette, hogy az önkormányzatnak legyen arra módja, lehetősége – az állam adjon ehhez segítséget - , hogy ösztöndíjjal támogassa a helyi tehetséges gyerekeket azzal a feltétellel, hogy a diploma után a településen maradnak, s ott kamatoztatják tudásukat. Ehhez viszont szerintem alapfeltétel a minél korszerűbb helyi infrastruktúra. Vannak olyan szülők, akik kimennek külföldre dolgozni, hogy a megélhetést tudják biztosítani családjuk számára. Ez azért is probléma, mert ezzel tönkremennek az egészséges családok, a gyermek így egy ideig úgy nő fel, hogy alig látja szüleit. S ilyenkor ki neveli őt? Az utca, vagy a televízió. Helyben kell tehát munkahelyteremtő létesítményeket építeni.

 –Most térjünk rá pályájára. Ön énekel operettet, operát, népdalt, musicalt. Mi volt az, ami először megfogta a zenében? Kodály Zoltán, Lehár Ferenc, esetleg Webber?

 –Kodály ás a magyar népzene. Már általános iskolában is énekkaros voltam és nagyon szerettem a népdalt. Amikor főiskolára kerültem, az opera volt rám nagy hatással. A műfaj hangvétele bűvölt el engem. Hangom kiteljesedett, de volt tanárom azt mondta: ez nem elég, a hanggal bánni is kell tudni. Mikor ezt megtanultam, azután kezdtem el operaáriákat, operettdalokat és Kodály-feldolgozásokat énekelni. Az operett műfajával akkor találkoztam, mikor a Békés Megyei Jókai Színház énekmestere lettem. Akkor lettem tagja a Tomanek Gábor színművész által vezetett társulatnak. Nem egy komplett operettelőadást viszünk színre, hanem gálaműsorokat. Ezekkel járjuk az ország településeit. Engem pedig hangom arra predesztinál, hogy primadonna-áriákat, operett-gyöngyszemeket adok elő, pl. a Vilja-dalt, Marica belépőjét, Szilvia belépőjét a Csárdáskirálynőből. Színházban nem játszottam, pedig meg van a szépsége annak, hogy estéről estére különböző karaktereket formálunk meg. Sajnos már nincsenek társulatok, így szerepre szerződtetik a művészeket. Akik megalázó módon kilincselnek, s meghallgatásokon –ma ezeket már castingnak hívják, ez is példa az amerikanizálódásra – kell részt venniük. A meghallgatások kimenetele pedig sok esetben nem is a művészetről szól. Operaénekeseknél sokszor csak másodlagos, hogy tud-e énekelni az, aki a szerepre jelentkezik. A fiatalok között sokan tudják a mesterséget, viszont az egyéniségeket elnyomják. Sematikussá vált szinte minden. Régebben, aki igazán tehetséges volt és nagy színész, az elnyerte a közönség kegyét és a sajtó is foglalkozott vele. Ma erről szó sincs, így nagyon sok tehetséges művészről nem is tudunk, de arról már igen, hogy ki nyerte meg a különböző sztárkereső műsorokat. Az a szörnyű, hogy a fiataloknak az ilyen műsorokban fellépő ember lesz az ideál. Legalább 4-5 év kell a hang kiteljesedéséhez, s ehhez képest a tévékben énekelnek olyanok, akik néhány hónapja foglalkoznak csak zenével. A fiatalok ezáltal türelmetlenné válnak az énekórákon. Volt olyan tanítványom, aki közölte velem: két hónap múlva megy felvételizni, s tanítsam meg énekelni. Ezért sincsenek karakterek a művészeti életben. Attól, hogy jól be van csomagolva egy árú, még lehet romlott is. Nem a pillanatnak kell élni tehát, hanem annak, hogy értéket teremtsünk.  

––Több énektábort is szervezetett. Ilyen pl. a SOM, ami a sanzon, operett, musical kezdőbetűiből kreálódott. Hol a magyar népdal?

 –Azt szokták mondani, hogy egy musical énekléséhez nem kell akkora tudás, mint az operetthez, vagy az operához. Ez bizonyos tekintetben nem igaz, de ennél fontosabb az, hogy aki nálam musicalt akar tanulni, annak először népdalokat kell énekelni. Ez az az alapismeret, amire építeni lehet.

 –Egy érdekes momentumot olvastam az életrajzában: a ’90-es évek elején képesített gazdaasszony lett. Mihez is kell értenie egy gazdaasszonynak?

 –A mezőgazdasági gazdaasszony képesítéssel rendelkező alkalmas a korszerű életvitel, a kiegyensúlyozott családtervezés, a szülői szerep, a háztartási tevékenységek, az alapvető mezőgazdasági munkák és a mezőgazdasági termékek előállításának, feldolgozásának, értékesítésének elvégzésére és szervezésére. Tanultunk főzni, varrni, lakásdíszítést, gyermekápolási ismereteket, növénytermesztést. A gazdaasszony képző bentlakásos iskola volt, s nagyon jó közösségformáló erővel bírt. Újra Andrásfalvy professzor úr előadására utalnék, aki szerint vissza kell állítani a tankerteket. Régebben a tankertekben a tanítók oktatták a metszést, az oltást, a természetbarát viselkedést. Erre ma nagy szükség lenne, azért is, mert jobban megbecsülnénk azt, ami a mienk. Így a magyar konyhaművészetet is. A magyar konyhaművészet nem csupán az összetevőket jelenti, hanem bizony az étel elkészítésének módját is, sőt, igazán ez határozza meg a mi konyhaművészetünknek a jellegzetességeit.

 –A gazdaasszony képző után felvették a zeneművészeti főiskolára, de rögtön halasztott.

 –Mivel mezőgazdasági érettségim volt, így a zenei tárgyakból külön vizsgát kellett tennem. Így egy évig előkészítőre jártam. Ezt követően felvettek a főiskolára, elvégeztem az első évfolyamot, s utána halasztottam, mert két évig Brüsszelben, a Royal Academy of Music-en tanultam. Történt, hogy egy Magyarországról elszármazott külföldi tanár, Jeremiás Margit tartott egy énekkurzust. Elmentem hozzá meghallgatásra, s ő ajánlotta, hogy menjek ki hozzá Brüsszelbe tanulni. Két év alatt lediplomáztam, de itthon folytattam tanulmányiamat, mert ezt a kinti oklevelet nálunk a felsőoktatási rendszerben nem fogadják el. 1998-ban diplomáztam le Magyarországon, s ezt követően visszatértem szülővárosomba. Azért is, mert hálás voltam a segítségükért, hiszen több ösztöndíjjal támogattak. A városi zeneiskolának lettem a magánének tanára. Megfogalmazódott bennem: a fiatalokat össze kéne kovácsolni, és egy értékes közösséget kell létrehozni. Így alakult meg a Bel Canto® Művészeti Egyesület 2001 őszén, aminek elnöke és művészeti vezetője vagyok.

 –Aztán Orosházáról Balatonszemesre került.

 –Magánéleti válságba kerültem, s elhatároztam, hogy minél messzebbre költözöm Orosházától. Turnéztunk a Tomanek Társulattal a Balaton partján, s úgy döntöttem, miután megismerkedtem párommal, Siófok közelébe, Somba  költözöm. Párom, Róka László pályázat útján elnyerte a balatonszemesi Latinovits Zoltán Művelődési Ház igazgatói állását, így kerültem én is Balatonszemesre. A Bel Canto® Művészeti Egyesület és énekegyüttes még működik Orosházán, rendszeresen lejárok hozzájuk tanítani. Annak idején 18 fős kamarakórussal kezdtünk, ahol egyházi énekeket, dalokat és musicaleket is előadtunk. Feltétele volt a tagságnak, hogy mindenki tanuljon hangképzést, mert a playbacket károsnak tartom. Amikor Szemesre kerültem, elindítottam a Bel Canto® Művészeti Műhelyt, aminek tavaly decemberben volt a bemutatkozása a művelődési házban.

 –Németh László egyik munkájának címe: Ha én miniszter lennék. Mit tenne Pörneki Anikó első intézkedése, ha oktatásügyi és kulturális miniszter lenne?

 –Visszaállítanám a falusi iskolákat. A kisiskolák egy-egy település létét is jelentik. Az a falu, ahol megszűnik az iskola, már nem létezik. Szeretném, ha létrejönne egy „utazó nemzeti színház”, mely az ország legkisebb településére is eljutna, s bemutatná a nagy magyar írók műveit.

Medveczky Attila