vissza a főoldalra

 

 

 2010.02.19. 

Az élet a fontos és az igazság

Kapuváron a művelődési házban mutatkozott be – ez szinte kampányindítás volt – a MIÉP országgyűlési képviselőjelöltje, Borza Richárd. Jelöltünk 21 éves kereskedő és készül jövőjére, szándéka, hogy tovább tanuljon. A tudást fontosnak tartja, de fontosnak tartja családját, városát és hazáját, sőt az számára a legfontosabb. Borza Richárd képviselőjelölt bemutatkozott a választópolgároknak, és elmondta, hogy milyennek látja ma a magyarországi helyzetet. Beszélt az elképzelhetetlenről, ami ránk borult. Szólt az országos nyomorról, és az iszonytató munkanélküliségről. Arról szólt, hogy a kenyeret vették el az emberektől. Ez volt a legaljasabb cselekedetük a balliberális kormányzat embereinek. A MIÉP képviselőjelöltje kérdéseket tett fel, melyekre mindannyian várjuk a választ. Mi lesz a gyerekes családokkal? Mi lesz a nyugdíjasokkal? A szétrombolt egészségügygyel? És a működésképtelenné vált szociális rendszerrel? Kötelességünk feltenni a kérdést – hangoztatta Borza Richárd –, hogy hová tüntették el azokat a milliárdokat, melyek a privatizációból keletkeztek, miközben a multik és a politikai vezetés 1 forintért akar bennünket dolgoztatni. Keserűen állapíthatjuk meg: ma Magyarországon a politika csak a gazembereknek kedvez.

Borza Richárd 21 esztendős magyar állampolgár, a MIÉP képviselőjelöltje őszintén beszélt és kendőzetlenül. Azokat a mondatokat mondta el, melyek bennünk is megfogalmazódtak az elmúlt 8 esztendőben, de mondhatunk ám 20 évet is. A radikális párt képviselőjelöltje figyelmeztette az új kormány várományosait arra, hogy a balliberálisok kényszerpályát építettek ki 2010-ben számukra. Ennek a kényszerpályának egy, egyetlenegy választási kínálata van. Vagy követi a szocialista és szabaddemokrata kormány által kijelölt pályát, belesimul a globális világ zsarolásaiba, vagy felvállalja a nagy kötelezettséget, és konfrontálódik a nemzetköziségével. Mi itt és most és szerte az országban hangosan kimondjuk, tudniuk kell ellenfeleinknek, hogy számunkra a nemzet nem portéka. Borza Richárd kereskedő tiszta és egyértelmű mondatokkal mutatkozik be, és ezt a jelenlévő közönség egyértelmű szimpátiával fogadta.

Csurka István, a MIÉP elnöke is beszélt a kampánygyűlésen. Most, mintha várakozás lenne az országban, ez engem zavar. Arra a következtetésre jutottam, hogy ez a várakozás maga a passzivitás. Most kell megteremteni nem a pártprogramot, az van nekünk, hanem a nemzeti programot. Az ellenfelek olvassák és hallják, hogy mi zajlik az országban. Arra készülnek, hogy akik ellenük vannak, azokat lefejezik, még a nyelvét is kitépik – illetve kitépnék. Már most kell tudnunk, hogy ez nem következik be. Igaz, mostanában mindenkinek a szája demokráciát habzik. Közben elterelik a figyelmet arról, hogy miben élünk. Amiben élünk, az nem demokrácia, hanem önkény. Az általuk terjesztett sötétség, butaság mindent elborít, és ez mindent szét is bombáz, mondotta Csurka István Kapuváron. Mi ellen támad a balliberális politika tegnap és ma? A család és a kereszténység ellen. Ne higgyünk azoknak, akik lebecsülik az életet, az élet továbbadását – jelentette ki Csurka István. Elvették a történelmünket, de egy nép, ha nem emlékezik, nem tiszteli őseit, saját végét jelenti be. A régi magyar rendet vissza kell helyezni jogaiba, hangoztatta a MIÉP programja alapján Csurka István. Munkára, családra, hitre, a szerény, de biztos jövedelemre lehet építeni a magyar jövőt. Munkatársaim elmondták, hogy bejelentettük a MIÉP választási indulási szándékát, utána a tömegkommunikáció emberei azt is elmondták, hogy hány párt jelentkezett a választási küzdelemre, bennünket természetesen meg sem említettek. Miért? Félnek és dadogják, mondják: öreg párt a MIÉP, öreg a vezetője is, mit akarnak. Nem az a lényeges, hanem az, hogy ismét elhallgatni akarnak bennünket, s ezzel akarják palástolni, hogy az ő rendszerük végérvényesen összeomlott, tehetetlen és cselekvésképtelen. Hirdetjük: az élet a fontos és az igazság. Mostanában szokás kompromisszumról beszélni. Önző, badar beszéd. Addig, amíg nem győztünk, nem hirdethetünk békét. Tőlünk ne kérjenek méltányosságot, mert azt tőlünk kérni nem kell, mi eleve emberek vagyunk, és ha kell, megértőek és méltányosak. De ez nem indulhat ki a hamisságból. Sok zűrzavar lesz még itt, de nekünk a jövőre kell figyelni, fejezte be beszédét Kapuváron Csurka István, a MIÉP elnöke.

 

gy. b.