vissza a főoldalra

 

 

 2010.02.26. 

Keresik a megoldást a Szabadkai Rádió gondjaira

Súlyos pénzügyi gondokkal küzd a Szabadkai Rádió, amely veszélyezteti a műsorok jelenlegi szinten tartását. A rádió szakszervezetének az indítványára február 22-én délben a rádió küldöttsége megbeszéléseket folytatott Saša Vučinić polgármesterrel. A találkozó után a polgármester nyilatkozott az ott elhangzottakról. "Ez volt az első találkozó és azt hiszem, hogy valóban itt az ideje, hogy megoldjuk ezt a problémát, amit polgármesterként elődeimtől rendezetlenül örököltem. A gondok összetettek és némelyek évtizedekre nyúlnak vissza: például a rádió épületének kérdése, vagy a két külön hullámhossz problémája. Ez volt tehát az első megbeszélés, s a megbeszélés sorozatnak az kellene, hogy a politikai eredménye legyen, hogy kikristályosodjék: mit akar a város, mint az alapító a Szabadkai Rádióval. Az elmúlt időszakban a média terén is változások történtek, erőteljes fejlődésnek indult a televízió és új média jelent meg az Internet és így tovább. Ha minden problémát számba veszünk, akkor az idei évre a büdzsé alapján talán meg tudjuk oldani a gondokat. De a problémát nem ideiglenesen kell megoldani, a lyukakat átmenetileg befoltozni, mert akkor hosszú távon továbbra sem rendezzük a kérdést. Tavaly sikerült megoldani a helyiséggondokat, az idén teljesen rendezni kellene az épület kérdését. A város jelentős eszközöket választ ki a tájékoztatásra, nemcsak a Rádiónak, amelynek alapítója vagyunk, hanem televízióknak is, amelyek pályázhatnak a pénzre. Itt sem alkalmazhatunk drasztikus pénzelvonásokat, ki kell elégíteni a polgárok igényeit. Örülök annak, hogy a Rádió küldöttsége nem úgy érkezett ide, hogy csak követeljen, hanem azt kérte, hogy közösen találjanak megoldást a problémákra. Megbeszéltük, hogy a következő találkozókon lesz szó arról, hogy milyen konkrét lépéseket kell tennünk azért, hogy egy tartós megoldást találjunk." A kérdésre, hogy milyen megoldásokon gondolkodik az önkormányzat, hogy a dolgozók létszámát kellene csökkenteni, vagy másmilyen műsorkoncepciót kidolgozni, hogy a bérek ne legyenek kisebbek a Szabadkai Rádióban az átlagnál, a polgármester a következőket mondta: "Nem egyetlen lépésről lenne szó, hanem többről. Tehát ésszerűsítésre is szükség lesz, de ha a szerkesztéspolitikáról beszélünk, először meg kell határozni bizonyos dolgokat. Ugye, három nyelven sugárzó rádióról van szó, amely két hullámhosszon adja a műsorát. Az első döntés, amit meghozunk, ezzel kapcsolatos kell, hogy legyen. A másik lépés, hogy a város milyen tartalmakra tart igényt, és mekkora mennyiségben." Mi legyen a tiszteletdíjas munkatársakkal és a kísérő és technikai személyzettel? Most ugye 50 munkatárs van állandó munkaviszonyban és 30 külsős munkatárs. Tehát az elvárásokat és a lehetőségeket szinkronba kell hozni. "Remélem, hogy már az év második felében kedvezőbb lesz a pénzügyi helyzet, s nem okoz gondot, hogy egy vagy két millió dinárt át tudjunk csoportosítani egyik pozícióból a másikra."

 

(Forrás: Szabadkai Rádió)