vissza a főoldalra

 2010.02.26. 

A magyar próza atyja

Pázmány Péter művei

Valamikor a „történelem előtti időkben”, 1983- ban adta ki a Szépirodalmi Könyvkiadó Pázmány Péter műveit. Pázmány Péter 400 évvel ezelőtt élt és alkotott Magyarországon, Esztergom érseke volt, aki megkoronázta II. és III. Ferdinánd osztrák császárt magyar királlyá, és azt híresztelik róla, hogy az ellenreformáció atyja volt, és reggelire református és evangélikus prédikátorokat fogyasztott el. Ezzel szemben Pázmány Péter abban az időben élt itt e hazában, amikor fölöttünk nagyon magas volt az ég, és roppant elhagyatottságunkban távol került az Isten. Falvak üszkösödtek el, városok tűntek el a magyar térképről, és romba dőltek a templomok és a kolostorok. Néhány, a szerzetesrendekből elüldözött barát járta fáradhatatlanul az országot, és egy-egy még megmaradt templom falára felírták az üzenetet, hol merre jár a török és mit pusztított el. Ők mindig előre mentek, de az üzenetet hátrahagyták. Így tájékozódott az ország, mert tudvalevő, hogy hála Istennek nem volt rádió és televízió, ez volt az újság, a templom fala. Na már most ezek a prédikátorok, vándor emberek az idők folyamán műveltségben és teológiai képzettségben elkoptak. Bizony-bizony olyan eszméket hirdettek nemegyszer, ami távol állt a nagy és szent római egyház hitvallásától. Ők magányosan értelmezték a szentírást, ha egyáltalán volt nekik. Tanulatlan népség volt ez, de volt köztük nagyon is nagy műveltségű ember. Tanulttal és tanulatlannal vitatkozott Pázmány Péter, Esztergom érseke, aki tíz éven keresztül tanult Bécsben és Rómában teológiát, filozófiát, egyszóval hittudományt. Ebben az időszakban, 1593-at írtak akkor, a Collegium Romanumban ténykedett az akkori világ legnagyobb hittudósa, Bellarmin Róbert jezsuita. Bellarmin Róbert 1542-ben született és 1621-ben halt meg. Tanítása, hatása kora irodalmában és hittudományában kitörölhetetlen.

Visszatérve a Szépirodalmi Könyvkiadóra, amelyik gondozta Pázmány Péter műveit, ez a könyv a Magyar Remekírók sorozatában jelent meg. Elgondolkodom, kik azok a remek írók, és vannak-e mostanában remek írók magyar földön. Hogy Pázmány Péter remek író volt, az biztos. A sorozatot a szerkesztőbizottság szerkesztette, név szerint: Illés Endre, Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Király István, Klanitzay Tibor, Pándi Pál, Sőtér István, Szabolcsi Miklós és Vas István. A sorozatszerkesztők között az ember nem kételkedik a nagy nevekben, azon viszont elgondolkodik, hogy mit ért Pázmány Péterhez Pándi Pál, Szabolcsi Miklós és Király István. Király Istvánnak az édesapja református lelkész volt kétségkívül, de nagy marxista irodalomtudós lett belőle. Pándit meg a Szabolcsit nem kell bemutatni, ők is marxisták voltak – és zsidók. Semmi baj, csak az ember a kételyeket akarja elűzni, amikor e hatalmas könyvet kézbe veszi. Biztos, ami biztos. Pázmány Péter ragyogó műfordításai közül itt olvashatjuk a világirodalom legkiválóbb aszketikus művének, Kempis Tamásnak Krisztus követése című munkáját. De nem olvashatjuk a kötetben az „Isteni igazságra vezérlő kalauz”-t. Ez viszont Pázmány Péter alapműve. De olvashatunk számos vitairatot. Először ezekről, majd néhány szót ejtünk Pázmány Péter élete tevékenységéről, mert ez az érdekes. Nem minthogyha érdektelenek lennének a vitairatok. Csak azoknak ajánlom e könyv lapozását és olvasását, akik ma, a XXI. században képesek beleélni magukat Pázmány Péter korába. Mert lesz itt szó ördögökről és gonoszságokról bőséggel. (A mai felpuffasztott agyú gondolatvilágban az ördög nem is létezik. Sátán pedig van! A sátán Isten bukott angyala, minden rossznak, gyötrelemnek és bánatnak, nyomorúságnak az ősforrása.) Magyari Istvánnal vitatkozik (ő egy fő protestáns) Pázmány Péter. És ezek a protestánsok nem békülnek a Boldogasszonnyal. Esztergom érseke vitatkozik, s méltó választ ad Magyari Istvánnak. Azt írja vitairatában Pázmány:

„Boldogasszonyt Magyarország pátrónájának fogadá ezen király (Szent István), sok szentegyházakat építe, és végre 1034-ik esztendőben, Boldogasszony mennybevitele napján (mely napot hogy az magyar nemzet mindenkor megillené, azelőtt erősen megparancsolta vala) meghala. Halála után is angyali énekszókat hallottak az ő koporsójánál, betegek gyógyultak és halottak is támadtak fel. Ezután a magyar nemzetben mindenkor megmaradt ez a vallás, melyet Szent László király igen öregbíte, sok szentegyház és klastromépítéssel. És több dolgai között, mikor vadászna, egy angyal által megjelenté Isten néki, hogy Váradon Boldogasszonynak emlékezetire szentegyházat és várast építeni. Ezután 1095-ik esztendőben meghala, és mikor az ő testét Váraddá vinnéjek, és aluván azkik viszik vala, az szekér őmagátul, lovak nélkül, szinte Váradig méne az testtel, mely test által az Isten számtalan sok csudákat cselekvék, úgymond Bonfinius.”

Úgyhogy Pázmány Péter tudván tudta, hogy a magyarok szívéből sem reformátusok, sem luteránusok, sőt még a zsidók sem tudják kiűzni a Boldogasszony szeretetét. Szóval volt egy belső ellenállás a protestánsok között, amiről így ír Pázmány Péter:

„Ha jól megértenék, semmiképpen nem gyűlölhetnéjek. De csak ebben restül meg az emberi elmének nyughatatlan volta; érteni sem akarják, amit egyszer mód nélkül meggyűlöltek. …Az tévelygők szokása ez, hogy más ember nevével könyveket írjanak, és elváltoztassák az hívek írásait. Így olvassuk, hogy az pelagiánusok a Sixtus Pythagoraeus pogány könyveit Szent Sixtus mártírnak tulajdoníták. Az korinthusbéli Szent Dienes is panaszkodik, hogy az ő könyveit megszaggatták és elváltoztatták az tévelygők. Mi üdőnkben is Calvinus 1534-ik esztendőben az ő Institutió-it Alcuinus, az első Károly császár mestere neve alatt nyomtatá ki, hogy nagyobb böcsületi lenne az tudatlanoknál.”

Szóval Magyari uram, akivel vitatkozik Pázmány, és sok más szerző protestáns prédikátor oda jut, hogy a pápa maga az Antikrisztus. Sőt meg is nevezik azt a két pápát, aki egyenesen az ördöggel társalkodott, mint Luther Márton. Az egyik pápa II. Szilveszter, aki a mi István királyunknak küldte a Szent Koronát, a másik meg VII. Gergely, akinek a nevét szentként tiszteli mind a mai napig a római egyház. Szó ami szó, az ember társalog időnként a sátánnal, az ördöggel, vannak akik egyenesen incselkednek vele, Luther is szólt az ördöghöz. Nyomát ma is láthatjuk Wartburg várában, amikor az ördög ismét megjelent a nagy hittudósnak, Luther Márton menten hozzávágott egy üveg tintát. El is tűnt a beste férge. Az a korszak nagy viták korszaka volt. A magyar szellemi közélet szinte felmérhetetlenül gazdagodott e disputák által. Pázmány Péter kortársa volt egy másik szellemi óriás, Bethlen Gábor, a nagyfejedelem. Érdekes a két férfiú életkülönbözősége. Pázmány Péter 12 éves koráig református hitben nevelkedett, majd 13 éves korában katolizált, és 17 éves korában belépett a jezsuita rendbe. Bethlen Gábor édesanyja katolikus volt, így a gyermek is. Aztán az élet alakította sorsát, és református hitvalló lett, mert Erdély érdeke így kívánta. Pázmány és Bethlen sokat vitatkozott egymással, de mélységes szívélyes viszony volt kettejük között, mert a haza érdeke így kívánta. Pázmány pontosan látta, hogy Erdély megőrzése a magyarság megőrzését jelenti. Bethlen Gábor Pázmány Pétert Magyarország királyi helytartójának nevezte. „Pázmány politikai ideálja pályája kezdetén a katolikus vallás teljes helyreállítása volt, és a tridenti zsinat szellemében mind az egyházszervezés, mind a papnevelés és térítés területén gyors, szinte látványos eredményeket ért el. Később, főként Bethlen sikerei nyomán, be kellett látnia: dédelgetett terve ifjúkori ábrándnak bizonyult.” E sorokat a Pázmány életművet jól ismerő Tarnócz Mártontól idéztem. Ismét egy idézet következik az esztergomi érsekről: „Pázmány, az európai látókörű államférfi, az egyházi és világi ügyekben egyaránt járatos diplomata, a sokat tapasztalt, sokat megélt ember bölcsességével új utakat keresett. Vallásának megmaradását és további erősödését, gyarapodását csak a Habsburgoktól remélhette. A magyarság fennmaradásának biztosítékát csak Erdélyben láthatta. Mivel az ország egyesítése egy koronás fő alatt Bethlen Gábornak nem sikerült, a török kiűzésére pedig belátható időn belül nincs remény, Pázmány egyensúlyi helyzet kialakítására törekedett Erdély és a királyi Magyarország között. Legyen erős a katolikus királyi Magyarország, és álljon minél biztosabb alapokon a protestáns erdélyi fejedelemség. »A protestáns Erdély biztosítéka a magyar szabadságnak, a katolikus Magyarország pedig biztosítása annak, hogy Magyarország szíve katolikus marad.«” Ezeket a sorokat a protestánsfalónak kikiáltott Pázmány Péter írta le tanulságul a mi korunknak is.

 Megint csak egy találó idézet a Pázmányi

jellemre: „»Pázmány Péter úgy lép elő a következő század elején, mint a nagy színész, aki mielőtt páratlan jelenését eljátszaná, maga előtt bocsátja a kisebbeket «. De ezek a kisebbek: Oláh Miklós, Telegdi Miklós, Monoszlói András, Pécsi Lukács tették lehetővé, hogy Pázmány a maga hatalmas tehetségével az egész katolikus egyház jövőjét meghatározó főszerepet játszhasson. »Ő már Telegdiék hagyományát folytatta kora új eszközeivel és a lángelme nagyarányúságával, de mikor a katolicizmus ügyét diadalra vitte, azok a palánták hozták meg dús termésüket, amelyeket Oláh Miklós ültetett el és Telegdiék nemzedéke óvott növekedésében.” Az óriás hitszónok megírta vitairatainak koronáját, az Isteni igazságra vezérlő kalauzt. Aquinói Tamást a skolasztika fénykorának kiváló teológusát követi. Hihetetlen széleskörű kitekintéssel hivatkozásai között gyakran találkozunk Cicero, Seneca, Arisztotelész, Galenus, Platon, Suetonius, Tertullianus nevével. A kalauz Pázmány életében három alkalommal is megjelent. Pázmány Péter imádságos életű ember is volt. Mit sem számít, hogy szerette a pompát, az ezüstöt és a finom ételeket, hiszen nagy úr volt, a király után a második. De mindenek fölött tudott imádkozni. Mi sem jellemzőbb, hogy Mihálykó János eperjesi prédikátor Pázmány imádságos könyvét saját neve alatt kiadta a protestánsok számára. Legszebb darabjának kifejezőereje, stílusa, belső zeneisége, legnagyobb bibliás költőink, Balassi és Ady Endre hangjával rokon. Ezt az imát ismerjük meg, másoljuk le, tegyük bele imakönyvünkbe, vagy helyezzük el az esti lámpánk mellé, és időnként mondjuk el, gyönyörű ez az ima, figyeld Olvasó:

„Adj vizet szemeimnek, hogy sirassam gyakran bűneimet. Adj az én életemnek megjobbítására igyekező szándékot. Tégy alázatossá képmutatás nélkül, víggá csélcsapság nélkül, igazmondóvá színmutatás nélkül, gyorssá, fáradság nélkül. Adjad, hogy rettegjek teelőtted, kétségbeesés nélkül; reménységem nagy légyen benned, vakmerű bizakodás nélkül. Ad j tiszta és benned bízó szűvet, felfuvalkodás nélkül. Adjad, hogy felebarátomat szeressem, képmutatás nélkül; megdorgáljam vétkeirűl, bosszúállás nélkül; építsem őtet mind szómban s mind cselekedetemben, kevélység nélkül.” Szóljunk néhány szót Pázmány Péterről, az iskolaalapítóról. A magyar történelem egyik legnagyobb iskolaalapítója volt. Neki köszönheti létét a pozsonyi, a győri, a homonnai, a szatmári, gyöngyösi jezsuita nevelőintézet, a mai Eötvös Lóránd Tudományegyetem is, amely a Pázmány által alapított nagyszombati egyetem jogutóda. Áldozatvállalásának mértékére jellemzésként megemlítjük, hogy az összeg, amelyet Pázmány Péter kulturális célokra fordított, hozzávetőlegesen egymillió forintot tesz ki. Vegyünk egy nagy levegőt, és írjunk néhány mondatot Pázmányról, a magyar nyelv XVII. századi édesapjáról. Ismét idézek Tarnócz Márton tanulmányából:

„Pázmány politikai szerepének megítélésével kapcsolatos viták míg sem zárultak le. Iskolaalapító, műveltségpártoló tevékenységét, de mindenekelőtt írói nagyságát, a magyar próza, a magyar irodalmi nyelv fejlődésében játszott szerepét, életművének esztétikai értékeit azonban mindig elismerés és csodálat övezte.”

Tarnócz Mártonnak tökéletesen igaza van, de kit érdekel manapság a váltakozó politikai megítélés? Ezt mindig az ideológia motiválta, illetve irányította. Pázmány minden tekintetben és mindenben nagyot alkotott, de irodalmi hatása felmérhetetlen. 1637. Négyszáz évvel ezelőtt elbűvölően hajlékony, szép magyar nyelven beszélt és írt, máig élvezhetően, nem kell egy szót sem „magyarítani”. Németh László egy helyen a nagy magyar nyelvújítóról, Kazinczy Ferencről azt írta: a finnyás ízlésű Kazinczy. Így Kazinczy a nagy finnyás. Kétségkívül neki köszönhetjük az új magyar nyelv átütő és kifejező erejét. Kazinczy nyomán lett a zengő tamburából zongora, a rovátkolt baromból rovar, és száz és száz magyar szó. De Pázmány nyelvi ereje nem csak a szavakban rejlik.

„Toldy Ferenc, a magyar irodalomtudomány megteremtője úgy látta, hogy Pázmány műveiben »minden oldalú tudás, a világ és az emberi szív mély ismerete, gazdag képzelem s erős logika« nyilatkozik meg; s Pázmány az irodalmi nyelvet »új kifejezések s a nép szájából vett szebbnél szebb és jelentős szólásformák- és közmondásokkal gazdagította, irályának pedig oly teljességet, kerekdedséget és bőség mellett is oly hathatóságot kölcsönzött, hogy méltán egy új aera szerzőjének tekintetik, ki a régibb kort befejezte, s újat kezdett meg. ...Riedl Frigyes – Toldy megállapítására is építve – stílusának velős, csattanós, közérthető voltát emeli ki, s Pázmány egyik legnagyobb érdemének tartja, hogy erőt, belső tartást adott a magyar prózának. E próza gyökereit azonban – megítélésünk szerint – igen szellemesen, a reá jellemző fogékonysággal, de kissé egyoldalúan jelöli meg, amikor azt mondja:

»Amint Petőfi a népdalból származott, a Petőfi-féle költészet népdalt nemesítette meg, amint talán Jókairól azt lehetne mondani, hogy a magyar adoma tanítványa és Jókai prózájában, elbeszélő stílusában a magyar adomának tüze és csattanós volta van meg: úgy azt lehet mondani, hogy Pázmány prózája a magyar közmondás megnemesítése. Prózája a közmondásból csírázott.”

Gyönyörködve tapasztalhatjuk Pázmányt olvasva, hogy mennyire szerette és milyen találékonyan alkalmazta a közmondásokat mind vitairataiban, mind prédikációiban. Ízelítőül néhány példa:

„A nyűgbevetett ló messze nem nyargal; Könnyű a borból ecetet csinálni, de nehéz az ecetből bort; Kövér hasnak nincs éles elmélkedése; Amit Jancsi nem tanult, nem tudja azt János; Szép szónak szárnya nem szegik; Bagolynak nincsenek sólyom fiai. Részegesek kétszer fizetik a bor árát, pénzükkel a kocsmárosnak, lelkükkel az ördögnek; Kérkedékenyben jó vitézt, sokat kodácsoló tyúkban szaporán tojót nem láttam. A szók szárnyasak, mint az elbocsátott madár. Amely orca bocskorbőrré lett, nem tud szégyent.” Mondotta, írta Pázmány Péter és vitairatban, filozófiai elmélkedésben, történelmi áttekintésben mindenütt ott van a mélységes népi bölcselet is. Ez tette és teszi igazán korszerűvé a mi Pázmány Péterünket.

(Pázmány Péter művei, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983.)

Győri Béla