vissza a főoldalra

 

 

 2010.02.26. 

Megint csak „árulnak” az írástudók

18 amerikai, ausztrál és német tudós arra figyelmeztették levélben XVI. Benedek pápát, XII. Pius szentté avatása jóvátehetetlen kárt okozna a zsidó–keresztény viszonynak, ha az megelőzné a néhai egyházfő történelmi szerepének tisztázását. A magánlevél, amelybe betekintést nyert a brit hírügynökség vatikáni tudósítója, rendkívül ritkának számít. Eddig ugyanis többnyire zsidó szervezetek, nem pedig katolikus tudósok jártak közben XVI. Benedeknél elődje kanonizációja kapcsán. Előbbiek azt állítják, hogy XII. Pius nem tett eleget a fasiszta uralom idején életveszélybe került zsidók megmentése érdekében. A Szentszék viszont azt állítja, hogy a néhai pápa a nyilvános fellépés helyett a színfalak mögötti cselekvésre helyezte a hangsúlyt, mert attól tartott, hogy a nyilvánosság előtti interveniálás csak rontotta volna mind a zsidók, mind a katolikusok helyzetét a Hitler által leigázott Európában. A levélből az csendül ki, hogy aláírói mindaddig kénytelenek szigorúan megítélni XII. Pius tevékenységét, amíg a Vatikán nem nyitja meg levéltárát a kérdést kutató szakemberek előtt.

„Szentatyánk, könyörögve kérjük, hogy mint elismert tudós, professzor és oktató, tanúsítson türelmet XII. Pius ügyében... Az eddigi kutatások alapján arra a megállapításra jutottunk, hogy XII. Pius pápa nem bocsátott ki egyértelműen megszövegezett nyilatkozatot, amely fenntartások nélkül elítélte volna az európai zsidóság tömeges legyilkolását" – áll a levélben. Emiatt a levél írói leszögezik, hogy „a jelen lépések, amelyek XII. Pius boldoggá avatásának felgyorsítását célozzák, aggodalommal töltenek el bennünket". Tehát nagy a félelem, és megy a beleszólás a Vatikán ügyeibe.

Decemberben XVI. Benedek haragra gerjesztette a zsidó szervezeteket, amikor rendeletben ismerte el XII. Pius „hősi erényeit", miáltal a néhai pápa egy lépéssel közelebb került a szent státushoz. Ehhez már csak két lépés van hátra: a boldoggá, illetve a szentté avatás.

 

(Hargita Népe)