vissza a főoldalra

 2010.01.02. 

Moyses Márton mártíriuma

Az Erdélyi Unitárius Egyház december 5-ei, kolozsvári emlékkonferenciáján Benkő Levente újságíró, történész Moyses Márton tragédiáját ismertette.

 -Moyses Márton személyéről és tragikus sorsáról igen keveset tudnak Magyarországon. Tizenöt éves volt Moyses 1956-ban, s a magyar forradalom és szabadságharc eseményei igen fellelkesítették. Mit kell tudni a fiú családjáról, felmenőiről? Mi volt az a mozgató erő, ami a magyarországi forradalommal való szolidaritás felé vitte?

 -Moyses Márton apai ágon brassói evangélikus szász családból származott, erre utal vezetékneve is. Anyai ágon pedig nagyajtaiak voltak, székely-magyar unitárius ősökkel. Hogy mi vezette a szolidaritás felé? Az, ami minden igaz erdélyi magyart vezérelt akkor. Felemelő érzés volt akkor magyarnak lenni. A 1956-os XX. szovjet pártkongresszus adott némi reményt arra, hogy a kőkemény diktatúra korszaka hamarosan véget ér, s jobb élet lesz a Sztalin-i korszak után. Moyses Márton is abban hitt, hogy meg lehet reformálni a nép demokráciát. Ma már tudjuk, hogy ez utópia, de akkor az ilyen természetű törekvéseknek megvolt az alapja éás a logikája.

 -1956. október 24-én rögtönzött gyűlést hívtak össze a baróti iskolában. A párt utasítására azt akarták elérni, hogy a diákok és a tantestület ítélje el a forradalmat.

 -Igen, 1956-ban Moyses a baróti líceumnak volt a növendéke. Az említett napon az Ifjúmunkás Szövetség (IMSZ) kiküldöttei összehívták a tanári kart és a felsős diákokat, hogy a magyarországi „ellenforradalmat” elítéljék. Akkor Moyses Márton volt az egyedüli, aki nem szavazta meg az elítélő határozatot. Felvetette és visszakérdezett: miért hallgatják el az igazságot? Miért nem mondják meg, hogy Magyarországon egy tiszta, s nem titkos ügynökök által irányított forradalom tört ki?

 -Ezért megbélyegzés érte?

 -Akkor mindenki felkapta a fejét erre a kijelentésre. Moyses ezt egy figyelmeztetéssel megúszta. 1956. november 8-án – négy napra rá, hogy a Szovjetunió elindította a Magyarország elleni támadást – negyedmagával, diáktársaival – Bíró Benjáminnal, Józsa Árpád Csabával és Kovács Jánossal – nekivágott a magyar-román határnak, hogy átszökve a szabadságharcosokhoz csatlakozzanak. Érmihályfalva térségében a határon sikerült átjutnia Bíró Benjáminnak és Józsa Árpád Csabának, de ők csak Debrecenig értek el, mert lépten-nyomon szovjet ellenőrzési pontok állták útjukat. Józsát és Bírót 1957. március 15-én a kádári hatóságok kiszolgáltatták a Szekuritáténak. Tiltott határátlépés vádjával 3-3 évre ítélték őket. Moyses és Kovács János nem jutott át a határon, mert eltévedtek, ezért hazatértek, s miután kiderült, hogy hiányoztak, ezért eltanácsolták őket a baróti líceumból.

 -Ez a négy fiú tudta, hogy november 4-én elindult a „forgószél-hadművelet”?

 -Természetesen, s éppen azért mentek át, hogy segítsenek a nagy bajban lévő magyar testvéreknek, szabadságharcosoknak. A kicsapás után, Kozma Béla, a marosvásárhelyi református kollégium legendás igazgatója Moyses Mártont átmenekítette Marosvásárhelye. Az akkori Magyar Autonóm Tartomány főtanfelügyelője is segített a fiúnak, tekintettel arra is, hogy Moyses árvagyerek volt. Moyses tehát a Bolyai Líceumban, akkori nevén a Rangetz József Megyei Középiskolában érettségizett 1959-ben.

 -Állítólag második Bolyai Jánosnak nevezték a fiút.

 -Igen, mert ő nagyon sok mindennel foglalkozott. Érdekelte a fizika, az atomfizika, a matematika, a költészet, és sokat olvasott a technikai találmányokról, s az atomenergiáról. Nagyajtán pedig-később, szabadulása után – a magyar néphagyományokat kutatta.

 -1960-ban mégis a bölcsészet mellett tette le a voksát.

 -1960-ban sikeresen felvételizett az akkorra már erőszakkal egyesített kolozsvári „Babeş-Bolyai” Tudományegyetem magyar szakára. Moysest 1960. november 22-én tartoztatták le, amikor a Szekuritate által ismertté váltak érvelései, levelei, költeményei, s tudtak a határátlépési próbálkozásáról is.

 -Az említett tartomány Groza idejében jött létre?

 -A Magyar Autonóm Tartomány 1952-ben szovjet nyomásra jött létre Romániában, Marosvásárhely központtal és Ceauşescu idején szűnt meg, az új megyerendszer 1968. évi bevezetésével.

 -Tehát a Szekuritate elfogta Moysest. Mikor ítélték el?  

-1961 júliusában ítélték el első fokon hét évre, de ezt az ítéletet megfellebbezte. 1962 júniusában jogerősen elítélték két év szabadságvesztésre, teljes vagyonelkobzásra és polgári jogaitól is megfosztották. Szabadulása után pedig mindenütt elutasításba ütközött. A szaklapok elutasították dolgozatait. Miután letöltötte börtönbüntetését hónapokig meg sem szólalt, nem beszélt senkivel, még testvéreivel sem. Ennek oka börtönbeli szenvedései voltak.

 -Meg sem szólalt… A börtönben tán ezt is akarta elérni drasztikus módszerrel.

 -Hiteles levéltári dokumentumok, cellatársai vallomásai bizonyítják: a kelet-közép-európai politikai foglyok közül egyedül Moyses Mártonnak volt bátorsága és lelkiereje ahhoz, hogy az erőszakkal kicsikart „beismerő vallomások” ellen úgy tiltakozzon, hogy a rabruhájából kitépett erősebb szálakkal rabtársai szemeláttára levágta a nyelvét! Mindez úgy történt, hogy a felsőbb vaságyra felakasztotta magát a nyelvénél fogva. A kórlapon viszont az áll, hogy Moyses öngyilkosságot akart megkísérelni.

 -Úgy, hogy a nyelvénél fogva akasztja fel magát?

 - Moysest a vizsgálatok során annyira megkínozták, lelkileg annyira összetört, hogy korházi kezelésre szorult. Mély depresszióba esett, senkihez sem szólt, s elutasította azokat, akik segíteni szerettek volna neki. Idegállapotának változását mutatja az is, miként írja alá a vizsgálati jegyzőkönyveket. A fogvatartás elején még szép betűkkel, határozott kézvezetéssel írja le a nevét, később viszont csak valami macskakaparás látható. Ezt az idegállapotot csak az tudja igazán megérteni, aki hasonló helyzetben volt. Tehát tudtak mire hivatkozni, mikor az öngyilkossági kísérletről írtak.

 -Maga a per koncepciós jellegű volt?

 -Egyértelműen az volt. Moyses azt mondta, hogy a kommunisták által meghatározott népi demokrácia is egy kizsákmányolási forma, mert a kisember ugyanúgy nem tud érvényesülni a szocializmusban, mint a kapitalizmusban. Elmondta: a romániai magyar kisebbség jogait eltiporják, és az is hazugság, hogy az országban minden a lehető legjobban működik a nemzetiségi politika terén. Tehát ő a tárgyaláson mindvégig igazat mondott. Hiszen akkoriban történt, hogy a kolozsvári székhelyű agrártudományi egyetemen a magyar tagozatot betiltották néhány évre, és csak 1956 koraőszén indították újra, miután a Román Munkáspárt (RMP) csúcsvezetése a román értelmiségiek részéről is megfogalmazott bírálatokkal szembesült. Moyses arról is szólt: a magyar nyelv oktatása nem korszerű és túlzottan erőltetik az orosz nyelv tanítását. Tehát semmi olyat nem követett el, amiért büntetőjogilag felelősségre lehetett volna vonni. Ezért a per koncepciós volt.

 -S miért a katonai törvényszék ítélkezett felette?

 -Romániában akkoriban a katonai törvényszék hatáskörébe tartozott a politikai perek lebonyolítása. Nem csak Moysest ítélte el a katonai törvényszék, hanem az 1956-os szabadságharcot követő megtorlás idején több száz embert börtönöztek be.

 -Azt írják Moyses Mártonról, hogy költő volt. Egy költeményét olvastam, aminek címe: Igaz emberséggel ölni. „Mikor jöttök igaz emberséggel ölni/ keserű kínjainkat/kegyelmező halállal bosszulni?” Milyen témában írt verseket?

 -Közhely, hogy alig van olyan középiskolás diák, aki ne próbálkozna valaha versfaragással. A periratok között négy versének kéziratát találtam meg – az idézett Igaz emberséggel ölni, a Szomorú beszéd magamról, a Beszéd meg-meggyilkoltakhoz, valamint a Holnap forradalom című költeményekét –, valamennyit 1960 őszén írta Kolozsváron, bölcsészhallgatóként. Ezeknek a verseknek van enyhe politikai töltete, de nem feltétlenül. Középiskolás korában Marosvásárhelyen a Molter Károly vezette irodalmi körnek is tagja volt, de túlzás azt állítani róla, hogy érett költő volt. Az viszont kétségtelen, hogy nagyon tehetséges fiú volt, s már-már zseninek tartották, de az adott körülmények között nem bírt kibontakozni. Bár nem vagyok filológus, verseit olvasva elénk tárulnak a fiatalember gyötrelmei, lelkivilága feszültségei. Maga Moyses vallotta be a kihallgatások során, hogy voltak olyan versei, melyeket 1956. októberében írt, s a szolidaritásra buzdított, de ezeket a költeményeket egykori barátja, és politikai fogolytársa, Szokoly Elek bánsági otthonának udvarán a Szekuritátétól való félelmében elásta, a papírok pedig megsemmisültek. A szekusok tehát a periratban levő verseket használták fel bűnjelként.

 -1970. február 13-án Brassóban a Román Kommunista Párt székháza előtt nyaksáljával egy fenyőfához kötözte, benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta magát Moyses Márton. Követte Bauer Sándor példáját? Vagy annyira elkeserítette, hogy sehová sem kell, és nem tud érvényesülni? Bauer az emberi jogok eltiprása és a kommunista önkény ellen való tiltakozás jeléül öngyilkosságot követett el. 1969. január 20-án egy óra után néhány perccel a Nemzeti Múzeum kertjében elővette a táskájába rejtett benzinespalackot, lelocsolta, majd egy gyufa segítségével felgyújtotta magát. Miközben teste lángolt, két kis nemzeti színű zászlót lobogtatott.

 -Mindaz, amit mondott, oka lehetett a Moyses tettének. Ugyanis egy volt politikai elítélt billogját viselte. Még az SZKP-nak is levelet írt, melyben azt írja: a Magyarország és Románia közt csak jelképes határok legyenek. Azt is leírja, hogy a magyar és a román nép történelmében nagyon sok a közös vonás, hiszen a két nemzet Erdélyben gyakorlatilag együtt él évszázadok óta, következésképpen a magyar és a román nép történelmét egy vegyes történészbizottságnak kéne megírni, s abban a szellemben kéne azt tanítani mindkét országban. Moyses arról is érvel az SZKP-nak írt levelében, hogy Románia és Magyarország európai útja közös, meglehet, hogy a jövőben konföderációban fognak élni. Erősen kétlem, hogy ez a levél eljutott volna a címzetthez. Merthogy Moysest élete végéig figyelték. És lám, ma már tudjuk, mekkora igazságokat írt és mondott az a rendkívül jó képességű fiatalember, akit nem engedtek továbbtanulni, hanem szabadulása után bekényszerítettek egy téeszbe. Mindig és mindenhol elutasítással szembesült, tulajdonképpen zsákutcába kényszerítették. Ez is bizonnyal nyomaszthatta. A legfájóbb az volt számára, hogy nem engedték tovább tanulni. Ezek mind elvezettek tettéhez.

 -Tudott Moyses Márton Bauer Sándor és Jan Pallach áldozatáról?

 -Biztos, hogy tudott róla. Bár Bauer Sándor halálát nem verték nagy dobra, de arról az egész világ értesült, hogy 1969. január 16-án a prágai Vencel téren egy cseh fiú, név szerint Jan Pallach elevenen égette el magát a reformok elfojtása és a szovjet megszállás elleni tiltakozásként. Pallachot pedig egy egész nemzet gyászolta.  

-Mondta Moyses valakinek, hogy milyen tettre készül?

 -Húgának, Éva asszonynak az elmondása szerint senkinek nem árulta el, hogy mire készül. Többször bejárt 1970 elején Brassóba, hogy munkát keressen. Az utolsó alkalommal megkérte húgát, hogy a munkavállaláshoz szükséges papírjait készítse elő. Ekkor sem szólt, hogy mit fog tenni, hiszen voltaképpen munkába állni készült, nem arra, hogy felgyújtsa magát…

 -Igaz, hogy megmenthették volna, ha időben megfelelő orvosi kezelést kap?

 -1970. február 13-án gyújtotta fel magát, május 15-én halt meg. Ebből következtetek, hogy nem kapta meg az ideális orvosi kezelést. Amikor lángba borult a teste, állítólag egy katonatiszt hozzárohant, s kabátjával letakarta a testet. Kijött a mentő, s Éva asszony megfogalmazása szerint, mint egy zsákot, úgy dobták be a fivérét az autóba. A kórházban sem kapott Márton megfelelő gyógyszereket, hanem a húga járt ki a patikába orvosságért, kötszerért.

 -Hogyan viszonyult a hatóság Moyses Márton halálához?

 -Moysest a szabadulása után egyfolytában megfigyelték. Egy ideig el sem hagyhatta Nagyajtát.

 -Lehet, hogy akkor is megfigyelték, amikor felgyújtotta magát?

 -Elképzelhető, mert már 1970. február 14-én a Szekuritate emberei kint voltak Nagyajtán, s házkutatását tartottak a családnál. Bizonyos vagyok benne, hogy a hatóságok számára kényelmetlen volt Moyses Márton tűzhalála.

-Azt tudom, hogy Bauer Sándornak csak jóval a magyarországi ún. rendszerváltás után állítottak emléktáblát a Magyar Rádiónál. Moysesnek van emléktáblája Brassóban?

 -Ott nincs. Brassóban 2001 novemberében volt az első megemlékezés Moyses Mártonról. A végzetes cselekedethez közeli téren az unitárius és az evangélikus egyház tartott közös megemlékezést az egykori politikai foglyok és barátok jelenlétében. Az egykori Alma Mater, a baróti iskola udvarán áll egy emlékkopja és egy kőtömb, mely Moyses Mártonon kívül Bauer Sándorra és Jan Pallachra emlékeztet. A márványtáblán mindhármuk arcképe is látható.

 -Arról is beszélni kell, hogy nem minden román volt a magyarok ellen. A temesvári egyetem hajdani hallgatója, Aurel Baghiu több ezer társával együtt szolidarizált a magyar forradalommal és szabadságharccal. Ez a több ezer valós szám?

 -Köszönöm a kérdését. Nem a románok iránti udvariasság követeli meg, hogy erről is szóljunk, hanem a valóság. 1956. október 30-ára Temesvárra összehívtak az ottani egyetemisták egy nagygyűlést. Baghiu akkor negyedéves egyetemi hallgató volt. Egyik napirendi pont a magyarországi helyzet volt. Ekkor az akkori oktatásügyi miniszter, Coriolan Dragulescu emelkedett szólásra, s elmondta, hogy Magyarországon fasiszta huligánok nyugati imperalisták megbízásából pusztítanak. Erre Aurel Baghiu kért szót, s közölte, hogy ez nem igaz, mert Magyarországon forradalom zajlik. Ezt a kijelentést hatalmas ováció fogadta. Legalább kétezren voltak a hatalmas teremben. „Éljen a hős magyar nép, éljenek a fiatalok!”, „El a kezekkel Magyarországtól!”, „Takarodjanak az oroszok!” – kiáltották. A nagy hangzavar akkor ért végett, mikor egy perces néma vigyázzállást kért az egyik diák a magyarországi forradalom mártírjaira emlékezve. A Szekuritate még aznap körbevette a campust, s egyetlen éjszaka alatt több száz diákot hurcoltak el. Folytatódtak a letartóztatások, s 48 óra alatt több mint 2000 diákot hurcoltak el. Több diákot el is ítéltek. A többieket kihallgatták, s a cél a megfélemlítés volt. A gyűlés összehívóit és felszólalóit – köztük magyarokat, románokat és szászokat, íme az igazi Erdély! – viszont koncepciós perek során könyörtelenül elítélték.

 -Ön írt egy könyvet Moyses Mártonról Bűn volt a szó címmel. Ebben a munkában visszaemlékezések vannak?

 -Azok is, és levéltári források is. Falubeliek, egykori diáktársak emlékeznek vissza, de a Moyses-nyomozati, illetve peranyagból, valamint húga, Éva asszony tulajdonában levő feljegyzéseiből, leveleiből is használtam fel részleteket. A nyomozati anyagban találtam meg a ma ismert, imént említett verseit, amelyeket a kötetben közlök.

 -Magyarországon kevesen ismerik Moyses Márton tragédiáját. Életem, mint égő fáklya címmel egy 54 perces erdélyi dokumentumfilm készült Katyi Antal rendezésében. Ön pedig megírta a Bűn volt a szó könyvet. Ezzel Erdélyben eltüntették a fehér foltot?

 -A fehér foltok valóban tünedeznek. Vagyunk néhányan, akik a közelmúlt erdélyi történelmét faggatjuk. Hadd említsem Vincze Gábort, Nagy Mihály Zoltánt, Stefano Bottonit, Novák Csaba Zoltánt, Tófalvi Zoltánt, Pál-Antal Sándort, és a sort másokkal, illetve emlékeiket papírra vető egykori meghurcoltakkal is folytathatnám, akiknek jóvoltából „a pohár félig teli van”. Moyses tragédiája egyre ismertebb Erdélyben, s remélem, hogy munkánk során, Magyarországon is. A román történész kollegák is egyre több anyagot hoznak felszínre az 1956-os eseményekkel kapcsolatban. Ha viszont azt nézem, hogy Romániában a megkérdezettek többsége visszasírja a kommunizmust, akkor az keserűséggel tölt el. A kondukátornak, azaz Ceauşescunak, illetve a tűzparancsát 1989 decemberében Temesváron végrehajtó Ştefan Guşă tábornoknak is szobrot akarnak állítani, utóbbinak éppenséggel Marosvásárhelyen, ahol 1989 decemberében szintén a tüntetőkbe lőtt a karhatalom, és ahol szintén emberek adták életüket a szabadságért. Még magyarok is visszasírják – főleg szociális szempontból – a múlt rendszert, mert az ember gyarló, és a hasával „gondolkodik”. Márpedig a kommunizmus perét is le kéne végre folytatni, ahogy a fasizmusét Nürnbergben tették. Ha tehát innen nézem a poharat, akkor annak egyik fele bizony üres, és hatalmas a feladatunk.

 -Ha jól tudom, az említett könyvön kívül még nyolcat írt. Ezek: Szárazajta, Volt egyszer egy ‘56, Fogolykönyv, Hova mennek a bányászok?, Muszáj volt élni valahogy, Székely golgota, Az Őszinteség két napja, valamint Magyar fogolysors a második világháborúban. Az utóbbit Papp Annamáriával közösen írta. Jelenleg min dolgozik?

 -Feleségemmel együtt – aki szintén újságíró és történész – folyamatosan gyűjtjük az adalékokat a közelmúltról. Jelenleg az 1956 sajtója Romániában c. munkán dolgozunk. Azokat a mérvadó írásokat, cikkeket válogatnánk ki, melyek az olvadás, a forradalom és a megtorlások során láttak nyomdafestéket, és amelyekből meglehetősen világosan kiderül, hogy ott és akkor ki hogyan gondolkodott.