vissza a főoldalra

 

 

 2010.01.02. 

Kövér: a MIÉP a parlamentben sohasem lépte át az alkotmányosság kereteit

A Fidesz két tűz közé kerül a jövendő Országgyűlésben, a szocialisták és a Jobbik közé - nyilatkozta Kövér László, a párt országos választmányának elnöke. Kövér László szerint már most látszik "egy látens munkamegosztás" a szocialisták és a Jobbik között: ha az egyik nem, akkor a másik megpróbálja erkölcsi értelemben ellehetetleníteni a jelöltjeiket és az egész pártvezetést. "Az ehhez való muníciót az MSZP fogja adni, mert rájöttek, hogy a saját médiájuk vagy a kocsmai suttogó propaganda helyett hitelesebb, ha jobbról érkezik a rágalom" - jelentette ki az ellenzéki politikus. Arra a kérdésre, hogy ha a Jobbik bejut a parlamentbe, "megcsendesedik-e", mint annak idején a MIÉP, Kövér László azt válaszolta, hogy szerinte "minden jogos kritika dacára" a MIÉP a parlamentben sohasem lépte át az alkotmányosság kereteit. Az előjelek alapján a Jobbiktól viszont nem várható ez a visszafogottság - tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy miért vonták vissza a külhoni magyarok állampolgárságáról szóló törvénytervezetet, Kövér László azt mondta, hogy már annak sem örült, hogy benyújtották. Mint mondta: elvben ugyan kétféle választ kaphattak volna, de csak egy jött be, hogy "a szocialisták megint elkezdenek trükközni, és kijátsszák a szociális demagógia kártyáját". Ennek eredményeképp nem lesz törvény, de megmarad a vita "rossz szájíze", amely mindenkinek csak kárt okoz. A másik lehetséges megoldás is veszélyes lett volna - hívta fel a figyelmet, utalva arra, hogy a szocialisták tálcán kaptak volna a Fidesztől egy lehetőséget arra, hogy lemossák magukról azt a "mocskot", amit a népszavazás előtti kampányban magukra kentek. "Ekkora gyalázatot nem szabad ilyen könnyen megúszni - ezért hagytuk a következő parlamentre a döntést" - hangsúlyozta. A határon túli magyarok ügyét érintve Kövér László az interjúban kifejtette: azt remélték, hogy a magyar gazdaság növekedésével a támogatások nagyságrendje is növelhető, és végrehajtható egy jó értelemben vett "Kárpát-medencei magyar gazdasági expanzió".  "Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon bűne e tekintetben is felmérhetetlen, hiszen a magyar gazdaság tönkretételével a legfontosabb nemzetépítő eszközt ütötték ki a kezünkből" - olvasható a Fidesz választmányi elnökének interjújában.

 

(Forrás: MHO/MNO)