vissza a főoldalra

 

 

 2010.01.02. 

Nem képviselik körzetüket

Az erdővidékiek nem sok hasznát látták a választókörzetükben megválasztott Albert Álmos szenátornak és Márton Árpád Francisc képviselőnek: érdekükben, vidékünk sajátos dolgairól, nehézségeiről alig szóltak a T. Ház előtt. Egyikük sem szólt arról, hogy Barót számos fejlesztési pályázatot nyert, ám sok esetben hiányzik az önrész, vagy az elkezdett beruházásokhoz nem folyósítják a megítélt pénzt, ezért le kell állítani. Hasonlóképpen nem került napirendre, hogy Erdővidéken még mindig érződik a bányászmúlt hatása, nagy a munkanélküliség, s egyre nehezebb, kilátástalanabb a megélhetés, s még az önkormányzatok is ― lásd Nagyajta esetét ― a csőd szélén állnak. A szenátus hivatalos, nagyon nehezen kezelhető honlapján kevés adatot leltünk Albert Álmos tevékenységéről, Márton Árpád működésének zöme az RMDSZ frakciójának vezetésével hozható kapcsolatba.

 Márton Árpád (képen) 2008-as újraválasztását követően 56 képviselőházi ülésen 110 pontot érintve 192 alkalommal, összesen 4 óra 5 percnyi időben szólalt fel. Nevéhez hat törvénykezdeményezés köthető, két alkalommal intézett a miniszterekhez kérdést ― a munkaügyi tárcát vezető Marian Sârbuhoz, illetve az oktatási ügyekért felelős Ecaterina Andronescuhoz a doktoranduszok jogállása ügyében fordult —, és négy bizalmatlansági indítványt támogatott aláírásával. Törvényjavaslatai a büntető törvénykönyv módosítását, a régiófejlesztést, Románia elnökének megválasztását, a képviselők és szenátorok jogállását, a kormány felépítését, illetve működését, valamint a genetikailag módosított termékek címkézését érintették. Parlamenti felszólalásai alatt két politikai nyilatkozatában a háromszéki magyarokat ért sérelmekről beszélt. Február 10-én a magyar tisztviselők közintézményekből való eltávolítását kérte számon, március 3-án Traian Băsescu azon kijelentése ellen emelte fel szavát, miszerint a magyarok végeznek etnikai tisztogatást a közhivatalokban.

 Márton Árpád az elmúlt esztendőben képviselőként 87 000 lejt, orvosként dolgozó felesége pedig 98 000 lejt keresett, bankszámláján 150 000 lej kamatozik, magánnyugdíj-szerződése 18 000 lejt ér. A szülői ház eladásából származó 37 500 eurót testvérének adta kölcsön. Gyergyó­ban 14,11 hektár felének tulajdonjogával rendelkezik, két sepsiszentgyörgyi lakás tulajdonosa (az egyikben neje rendelője működik), és 2008-as gyártmányú Peugeot személygépkocsival közlekedik. Kis értékben részvényei vannak a Consic és a Trinvest Rt.-ben.

 Albert Álmos neve mellett egyetlen törvénykezdeményezést sem találtunk, viszont négy bizalmatlansági indítvány támogatásához adta nevét, s egy politikai nyilatkozatot is tett. A Színfolt az ország közepén című felszólalásában Székelyföld hétszázezer lakójának önrendelkezési igényét fogalmazta meg, illetve a magyar vezetők közhivatalokból való eltávolítását tette szóvá. Kérdéseiben Mihai Stănişoară védelmi tárcavezetőtől az 1990-et követő időszakban a közintézményeknek, illetve önkormányzatok kezelésébe átkerült katonai létesítmények helyzetéről kért kimutatást, illetve az Országos Tulajdon-visszajuttató Hatóság vezetőjétől, Ancuţa Geanina Opreától a visszaszolgáltatások ütemének gyorsítását kérte. Eskü­tétellel együtt ötször szólalt fel az üléseken. Február 17-én a szenátus és a képviselőház együttes ülésén a költségvetés vitáján úgy fogalmazott, hogy mivel az iskolák az önkormányzatok tulajdonában vannak, a tervezett beruházások elvégzését bízzák a helyi közigazgatási intézményekre, „hiszen ha másként teszünk, a sokat emlegetett decentralizáció ellen cselekszünk". Június 9-én a közalkalmazottak fizetését május és december közt meghatározó 2009/41-es sürgősségi határozat vitáján arról értesítette kollégáit, hogy az RMDSZ képviselői, tiltakozván az abban foglaltakkal szemben, nem szavazzák meg.

 Albert Álmos tavaly 57 600 lejt, felesége fizetésből 8700, illetve egyéb tevékenységből 4500 lejt keresett. Jól jövedelmezett a házaspár közös tulajdonában levő, kiadott kereskedelmi felület, fejenként 9600 eurót hozott. Sepsiszentgyörgyön 120 négyzetméteres öröklakás felével rendelkezik, Bitán húsz négyzetméteres ház egynegyedét mondhatja magáénak, Bölönben 2,5 hektár termőföldje, a megyeszékhelyen 0,1 hektáros, illetve 380 négyzetméteres belterülete van. Bankban 5600 eurót tart, hatvanezer lejt pedig kölcsönadott.

 

Hecser László

 (Forrás: Háromszék)