vissza a főoldalra

 

 

 2010.01.15. 

Meg akarja büntetni az egyházat Obama jelöltje?

Bill Donohue, az amerikai Katolikus Liga elnöke szerint „meg akarja büntetni az egyházat” Dawn Johnsen, akit Barack Obama jelölt az amerikai Igazságügyi Minisztérium jogtanácsosi hivatalának vezetői posztjára.

Johnsen, akit még tavaly jelölt az elnök a jogtanácsosi hivatal vezetőjének, erősen abortuszpárti álláspontjáról ismert. A különböző bürokratikus manőverek miatt azonban még nem lépett hivatalba, jelenleg a Fehér Ház, azaz Obama dönthet, hogy ragaszkodik-e hozzá, mivel a Szenátus 2009 végéig nem döntött róla – írja a CNA.

 Donohue szerint (az egyébként metodista) Johnsen a nyolcvanas évek végén részt vett egy ügyben, amelyben meg akarták fosztani a katolikus egyházat adómentes státuszától, arra hivatkozva, hogy abortuszellenes álláspontjával megsérti az amerikai adóhivatal, az IRS szabályait, de a kezdeményezés sikertelenül ért véget.

 Donohue január 8-i közleményében megjegyezte: nem lepődött meg Obama választásán, hiszen az elnök sorra abortuszpárti, egyházellenes jelölteket nevez meg, akiknek a sorában nem Dawn Johnsen volt az első, ugyanakkor még ezek közt a jelöltek közt is kirívó, hogy Johnsen ilyen nyílt támadásban vett részt a katolikus egyház ellen. Nem ő Obama első katolikusellenes jelöltje, de messze a legradikálisabb – vélekedik a Katolikus Liga elnöke.

 

(Forrás: Magyar Kurír)